J. Himmm : Masszázs

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta
Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem.

... 1. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
2. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
3. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7. Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22. Készül fej mindenre majd sodródj az árral.
23. Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24. A legfontosabb nemiszerv az agy.
25. Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy vagy amit tettél.
35. Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Végül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42. A legjobb még csak most jön.
43. Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44. Engedj.
45. Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék. :)

 

Mi lehet zavarba ejtőbb a színházban, mint amikor magas művészeti alapon dugnak a színpadon, a szemünk előtt elsődleges és másodlagos nemi jegyek himbálóznak, a fennmaradó időben pedig a takony folyik össze a nyállal?

 A Nemzeti Színház: Jég című darabja után már tudom: az előbbinél is felzaklatóbb, több dimenziós vízió kente össze a ruhánkat.

Mert az élet és a szinház lényegében ugyan az...........! :)

    Októberben lesz két éve, hogy egy kedves hölgy ismerősöm elköltözött Budára a kutyájával együtt!

Akkor....régen, minden nap együtt sétáltunk...jókat beszélgetve, azon nevettünk, hogy a két kutya milyen jól kijön egymással! Harapdálva noszogatták egymást a futásra....és vigyorogva szaladgáltak körülöttünk! Jó idők voltak azok, de sajnos vége lett!

 Azóta egyedül sétálgatunk Spottyval, és ezen egyikünk sem akart különösebben változtatni! Az én kiskutyám nem fogadott el Szuzyn kívül senki mást. Így maradtak a magányos séták!

És aztán eljött a mai nap.....Délután, amikor kinyitottam a hátsó kaput még nem gondoltam arra, mi vár ott ránk! Két fiatal fiú ült a közelben egy fekete kiskutyával. Tovább mentem......de hiába hívtam a állatomat ő megbabonázva meredt a számomra ismeretlen kis ebre! Aztán elkezdtek együtt futni, és akkor döbbentem rá, hogy mit is látok! Nem is tudom mit éreztem! Lassan visszaindultam és megkérdeztem a fiúkat, hogy jól hiszem e azt amit látok! Bólogattak és elindultak az ellenkező irányba!

    A két kutya csak állt ott és nem értették, hogy miért kell ilyen gyorsan véget vetni a nagy futásuknak..................

Azóta sírok! Nem tudom, miért, de mivel potyognak a könnyek megállás nélkül a szememből....én csak hagyom, hogy így legyen!

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.

Azt mondta:

" Fiam, a csata két farkas között dúl, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz. - A félelem, a düh, az irigység, a féltékenység, a sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó. - A Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia, a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit." '

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:

" És melyik farkas győz?"

Az öreg indián mosolyogva válaszolt:

"Az, amelyiket eteted!"

/Indián mese/ 

Mint valami rossz vicc ami valósággá változhatna....pedig a valószínűség alapja már szinte a nullával egyenlő!

 Egy éve is elmúlt, hogy nem találkoztam Édennel.

 Nem azért írom le, mintha baj lenne - egyáltalán nem baj, hisz minden változik és nem maradhat semmi a régiben! Talán újra nősült és elfeledett, de az is lehet, hogy tévedek! Reggelig nem is gondolkoztam ezen.

Mindig akkor álmodom érzéki dolgokkal, ha sikerül egy kicsit tovább az ágyban maradni...és a hajnali derengés már bekandikál a nyitott ablakomon keresztül. Most is így történt!

Valami víkend kellős közepén újra egymásba gabalyodtunk, és ezt tettük olyan természetesen, mintha tegnap lett volna....

 De! És ez bizonyítja, hogy valamelyik dimenzióban megtörtént - azóta fáj a hasam - és tudom, hogy ez a kínos érzés azért van mert meggátoltam magamat abban, hogy nekem jó legyen! Az a sok ember körülöttünk, mind a nem tetszésüket kinyilvánítva dohogtak a látványom ahogy mi ketten próbáltuk (egy év után) bepótolni a lemaradásokat! 

Megjegyzem, egyáltalán nem érzem, hogy valami pótólhatatlant kellene behoznom...de ha ez az érzés így marad bennem....akkor valami hiba van a rendszeremben! 

Tellik a napom és minden egyes görcsös pillanat arra sarkal, hogy befejezzem Éden hajnalban félbehagyott kísérletét arra, hogy újra érezzem milyen is a jó szex!

Megmostam a kezemet és elvonúltam helyre tenni a testemet, és most itt ülök és én határozottam érzem már, hogy milyen is volt Édennel.....anno!

https://www.youtube.com/watch?v=MVFj-_SDIHE&feature=related

Mélyen szántó szavak amik odavágják az embert!

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=hPod6QDrIrU#at=141

Vannak napok amikor zenét hallgatok, és másképpen szólalnak meg az ismerős ritmusok és dallamok. Ilyenkor olyan ez, mintha a hallásom tökéletebb lenne, és minden hihetetlenül más!

Nem tudom miért van ez, és mitől változik meg minden - akár egy nappal később - mintha egy láthatatlan kéz állítana a hallásomon!

    Hová lesznek ilyenkor a tegnapok...és miért ez a fülemnek idegen frekvencia váltás?

      Mintha nem is nekem szólna a zene, hanem valaki másnak, aki nem is én vagyok!

A jó napokon sok zenét hallgatok....betelhetetlennek tűnik a láda ami mélyen bennem issza a dallamokat mint a jó szivacs a vízet. Csodás, és ijesztő napok ezek, mint amikor a süket hallani kezd...és felfedezi a külső világot, amire idáig nem volt ráhallása.

Pár napja találtam rá erre az aprócska dalocskára a neten....amitől ez a változás elindúlt bennem....és most megosztom - hátha Veletek is csoda történik - is hallani kezdtek végre valahára.

                        https://www.youtube.com/watch?v=V2gRKpcKpnw

https://www.youtube.com/watch?v=V2gRKpcKpnw

SZERESSÉTEK....MERT SZÉP!

http://langologitarok.blog.hu/2011/05/12/itt_az_uj_turbo_lemez#comment-form

ÉN SZERETEM ŐKET....SZERESSÉTEK TI IS!!!

    A munkám során van kb. két - három óra amikor nem kell kommunikálnom senkivel....

Ilyenkor felteszem a fejemre a fülhallgatót miközben dolgozom, és szólnak a zenék, amiket szeretek. Aztán a számok elindítanak bennem olyan régi emlékeket, amiket az alatt a hét év alatt éltem át, amikor még masszíroztam!

Most jut eszembe - milyen érdekes, hogy kb. 2 éve nem álmodtam - azokról a boldog időkről!

    Ma reggel is így volt ahogy a fülembe szólt ez a zene....és nekem eszembe jutott egy rakás elfeledni szánt fájdalom!

https://www.youtube.com/watch?v=W_TBQ0xkaL8

Milyen érdekes, hogy mindig akkor jut eszembe, hogy nincsen senkim amikor azt hiszem, hogy ez engem már nem is bánt....

 Hogy kurvára nem erről kellene, hogy szóljon az életem, hogy nem várok már semmit....mert minden úgy van jól ahogy van....és nekem már minden mindegy!!!

Megint itt van az a szó amit nem szeretek....és amikor elmegyek majd....biztosan akkor is ezt fogom kérdezni...MIÉRT???

Fél év után megint itthon van egy olyan régi vendégem, akiről már írtam korábban a könyvemben!

                                         .................................

("Kaptam egy - két sms hajnalok hajnalán. Aki írta, egy 32 éves férfi - biztosan azt gondolta, hogy egy alkalom után, már örökre szóló bérletet váltott nálam. Egyre tüzesebb írásai odáig fajultak, hogy „megcélozta” vele a faromat!

„Hogy ez mekkora marha! – dohogtam magamban –„honnan, veszi a bátorságot?”

De leírja, és közben reszketve figyeli, jön e válasz a firkálmányára és ha nincsen válasz, akkor felhív, és nem beszél, hanem nyafog, és közben ki tudja min jár az esze…

- De, most komolyan nem értem, hogy miért vagy te ekkora barom! – tök mindegy mit mondok neki, mert úgysem érti, miről beszélek! Ő egy szabad ember, én pedig egy szabad asszony, aki elküldheti gondolkodni, és lazítani azt az egy programra ráállt agyát!)

                               És most azt a két bizonyos „K” betűs szót fogom nektek leírni egybe!

                   KIBASZOTT KLASSZ, hogy ilyen férfiak még léteznek a földön"!)

                                                  .......................................................

Ő egy fiatal csikó, aki úgy fogad el ahogy vagyok! Semmi elvárás egyikünk részéről sem, és ez az ami könnyűvé teszi a Vele való együttléteket"!

Durván négy éve ismerjük egymást, és mára már az sem baj, (SŐT, NAGYON JÓ, HOGY ÍGY ALAKULT) ha a masszázs végén összebújunk egy kicsit. Ez nem a szolgáltatás része, nem is kötelező, de mindkettönknek jó, így aztán megtesszük....

         Olyan természetes, mintha mindig is így lett volna ebben az életünkben!

Szóval, a két hét szabadságából, valami megmagyarázhatatlan ellenkezés miatt kihagytam egy hosszú hetet...de mostanra rákapcsoltunk, és összejött annyi találkozás...hogy durván a következő együttlétig legyen mire emlékezzen a testem, ha Rá gondolok!

                               ........................................................

          És az apropó amiért ezt a szösszenetet ide írtam, egy film amit ma láttam....

"A felfedezés igazi varázsa nem abból áll, hogy új helyeket ismerünk meg, hanem hogy más szemmel nézzünk rá"!

                           Itt köszönöm meg Kedves, ezt a pár napot!

                                                                                                  Ölellek: J.

               Azokat akik olvassák az oldalamat, arra buzdítom, hogy írjanak nekem!

          Minden kérdésükre és reflektálásukra szívesen válaszolok....mert megérdemlik!

"Nem számít, mit gondol rólad a világ: állj be a fénybe, és élvezd a ragyogást".

                                                                               A.J.CHRISTIAN

          Sokkal jobb ha nincsen az embernek titkai, mert akkor senki sem keresgél!

Tegnap találkoztam egy gyerekkori barátnőmmel akivel harminc éve nem találkoztunk. Megemlítette, hogy látott abban a régi tv műsorban ahol Dr. Csernus volt a beszélgető partnerem!

Órákig csacsogtunk azokról az időkről amikor még aktívan masszíroztam.... és, jó volt minden gátlás nékül storyzni a régi szép időkről. Sokat nevettünk és közben megsem fordúlt a fejében, hogy odabökje nekem " Te nem szégyelsz semmit Júliám ...?"

Nem, és az igazság az, hogy miért is tenném?

Nagyon jó volt....és ha most visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor biztosan újra kezdeném!

"Csak a bolondok tudják, mi a szerelem, mert a szerelem egyfajta őrület.

Talán sosem jutottál fel a szerelem csúcsaira, pedig erős vágy él benned iránta. Már voltál szerelmes, de az langymeleng volt, nem olyan, mint a tűz, amely elemészt. Benne voltál, de nem semmisített meg uralkodtál magadon. Okos voltál benne, nem voltál bolond. A szerelem csúcsán hatalmas energiaátalakulás megy végbe az élmény megváltoztatja egész lényedet. Ezért légy kevésbé okos".

Nagyon sok a kevésbé okos ember....aki félti magát! Pedig hol is érhetne el a szerelem bennünket ha nem itt a földön.....?

https://www.youtube.com/watch?v=LxMg-dchvyk

https://www.youtube.com/watch?v=MiKTlHKaAhg

https://www.youtube.com/watch?v=fGdE3m-l1eo

https://www.youtube.com/watch?v=l_FO7KPliNA

Jó lenne írni arról, hogy még mindig fontos nekem a férfi az életemben!

Jó lenne írni arról, hogy még mindig jelen vannak a napjaimban!

Jó lenne azt írni, hogy nem öregszem!

Jó lenne azt írni, hogy szeretve érzem magamat egy - két férfi álltal!

Jó lenne írni arról, hogy nem csak a munka számít és a pénz!

Jó lenne írni arról, hogy mindent úgy bírok ahogy régen!

  És jó írni arról, hogy nyugodt elfogadó és csendes bellül bennem minden!

Szerettem volna párbeszédet folytatni az olvasóimmal....de nagyon úgy fest a dolog, hogy senki nem meri ide írni a meglátásait, vagy épp a felmerülő véleményét!

Jó lenne tudni,(higgyetek nem is az egóm miatt, hanem azért mert esendő vagyok) mégis, mit szóltatok ehhez a pár részlethez, ami felkerült ide, erre, a bátor oldalra!

                                             Segítsetek nekem!

                               Kedves Olvasóim.... csak elkezdeni nehéz!

                                    ............................................

Néha, ha történni fog velem valami... írni fogok erre az oldalra; úgy hogy nincsen vége semminek!

NAPJAIM: Vasárnap hajnali öt óra!

(Sétáltatom a kutyáimat, amikor megáll egy feldíszített autó a parkolóban. Kiszállnak belőle az emberek… és az egyik elindul felénk! „X” volt, a fiam legjobb barátja!

Előző nap tartották a húga esküvőjét - ő még mindig tántorogva - nagyon bizonytalanul közlekedett. Már messziről elkezd ordítozni: – Csókolom! Spotty gyere ide! – lehajol, és én attól félek, hogy orra fog bukni, de ő csak vigyorog… és nyomul felénk… az eb, persze elkezd ugatni… próbálom mindkettőjüket csitítgatni…- Basszus, mégiscsak hajnal van!

De Ő belekezd egy újabb ordításba: – Juliska néni, tessék elképzelni, ezek (és a háta mögé mutogat) nem hagytak vezetni!

- Jézusom, hát nem is csodálom! Ember, jobban járnál, ha lefeküdnél és lazulnál egy kicsit! – persze, semmi, sem muszáj… csak egy gondolat volt)!

                                   …………………………………………….

                                    (Hihetetlenül rohan az idő. Egy – két hónap, és ötvennyolc éves leszek!)

Tegnap reggel utaztam a földalattin, dolgozni mentem, egy régi vendégemhez. Csengett a telefonom, és máris volt még két vendégem aznap délelőttre. Szeretek masszírozni. Olyan érzés, így hét év távlatából, mint egy hivatásos biciklizőnek… felül az ember a bicajra és csak tekeri a megfelelő sebességre beállított pedált… és közben örül, hogy halad előre!

Kora délután értem haza. Éreztem a testemben, hogy dolgoztam! Fáradt voltam… de jó érzés volt ez a zsibbadtság!

A határok felismerése nagyon fontos egy ponton túl. De nem úgy az én kiskutyámnak Spottynak aki, ha lent vagyunk a parkban, mindig összeszedi a legnagyobb flakonokat, és azzal szaladgál, mint az eszelős! – Nagyobb a flakon, mint a kutya! – szokták mondani az emberek! Igen így van, ő még nem ismeri fel annyira a határait! Vagy éppen ellenkezőleg, szarik rájuk?

A felismerés segít bennünket, vagy korlátoz? Nem hinném, bár fogalmam sincsen! Én már nem futkosok, ha nem kergetnek és nem zavar az sem, ha futás közben valaki lehagy. – Kit érdekel! – szoktam mondani.

          A korlátok egy koron túl, inkább kapaszkodók semmint egy beszűkítő hatásai az életemnek?

Emlékszem, Anyukám sokat beszélt nekem erről, amikor öregedett:- Kislányom, annyira fontos lesz tudni, hogy meddig feszítheted a húrt „ebben” a korban: - Figyelj nagyon magadra - mondta. –Fontos, hogy megérezd, mikor – mennyit vállalhatsz majd!

               És igen; ez a „majd” most itt toporog az ajtómban, és előbb utóbb be kell, engedjem.

Amikor gyerek voltam, Anyámnak nagyon sok olyan korú ismerőse volt, mint most én! Akkor, azokat az embereket öregeknek láttam, és csodálkoztam azon, miért kérik ki maguknak ezt a titulust! Most így vagyok ezzel én is; „Nem érzem, hogy öreg lennék, legfeljebb csak úgy nézek ki, de ugye ez nem ugyanazt jelenti?”

Hiába vagyok ötvennyolc éves, belül még minden fiatal, és cselekvő… aki arra vár, hogy ezt mások is lássák, érezzék ebben az életemben!

(Még nagyon sok ölelés vár rám. Szerelem, csókok és szeretők hada, akikkel, örömmel töltöm majd az időmet! ÁMEN!)

A „védőhálót” már kifeszítették… mostantól az a dolgom, hogy okosan engedjem el a kötelet és UGRÁS!

                                                 ……………………….

Két hónap után, tegnap megint felhívott ÉDEN! – Fél óra és Nálad vagyok! – mondtam, és közben, az járt a fejemben, hogy megbüntetem, és nem megyek el hozzá! „Beteg vagy te Júlia!”– belül valaki rám kiáltott!

Milyen igaza van, bárki legyen is az ott bent! Sokszor, tévesen hisszük, hogy másokat „büntetünk”, de közben rá kell jönnünk, hogy a célpont ilyenkor is mi magunk vagyunk!

És nagyon jó volt, hogy mentem, mert Édennek fájt a háta… láttam, hogy a földre „ágyazott” magának… valahol biztosan olvasta, hogy így kell kikúrálni a hátfájást!

Nem akartam kiábrándítani, hogy az a fajta fájdalom, ami neki van, a földön fekve, soha nem fog meggyógyulni.

Mert sokfajta fájdalom létezik, amit nem árt felismerni - az embernek magának - és a masszőrnek szintén. A test úgy van összerakva, hogy ha valami nem működik jól, akkor jeleket sugároz a gazdájának, csak fel kell ezeket ismerni.

Amikor masszírozok, azonnal tudom, hogy hol lehet benne betegség… ami aztán, tényleg fájdalommal jár - ha hiszik, ha nem, de megmutatja nekem a helyét - és ha látom, akkor már tudom, mit kell vele kezdeni! Nagy odafigyelés és ráérzés szükséges ahhoz, hogy egy sima masszázsnak induló tevékenység gyógyítássá váljon!

Édennek, kutya baja volt! A hátát masszírozva (azonnal jobban lett) együtt konstatáltuk, hogy „ez nem fizikai betegség”! Egyszerű volt a képlet… Nekem legalábbis!

Az ilyen esetekben egy jó masszázs sokat segít. A fájdalmas testrészbe tóduló oxigén dús vér, segít a „gyógyulásban”, még akkor is, ha nem fizikai fájdalomról beszélünk, csupán egy mentális problémáról!

    Mert én bizton állíthatom, hogy a masszázs egy csodaszer… szinte, majdnem minden bajra.

   Egyszer olvastam, hogy Michael Jackson, (Nyugodjon Békében!) minden áldott nap masszíroztatta magát!

A leggyorsabb módja ez annak, hogy az emberben beinduljanak az öngyógyító folyamatok még akkor is, ha már akkora a gond, hogy a vége mindenképpen az orvos és annak szikéje.

Volt egy vendégem, aki idős korában is rendszeresen teniszezett. Egy alkalommal, azzal jött hozzám, hogy fáj a bal melle… – Megütött a teniszlabda! – mondta, és tudtam, éreztem, hogy annál sokkal súlyosabb a helyzet! Az ilyen esetekben, csak az orvost tudom javasolni. Megfogadta a tanácsomat, és elment megnézetni a dudort a mellében… pár héttel később egy rákos daganatot operáltatott ki onnan!

Az orvos dicsérte, hogy milyen ügyes volt, hogy korán felismerte a bajt, mert így nagy eséllyel gyógyulhatott, ellentétben azokkal a hasonló korú férfiakkal, akiknél rákot diagnosztizálnak.

- A masszőröm hívta fel a figyelmemet arra, hogy baj van! Júliámnak köszönhetem, hogy még élek!

                                           ...............................
 

Természetesen - Éden, ellentétben az előző vendégemmel - nagyon nehéz eset, inkább meghal, de az orvoshoz a legritkább esetben megy csak el.

                         (Ő is olyan egyszerű, mint az a család, aki azt vallja: ha nincsen vér, nincsen baj?)

Ez egy régi történet: A szomszédunkban lakott egy család. A fiúgyerek újra nősült, és az ifjú ara nem igazán szerette idős apósát, akinek a lakásában lakott az egész bagázs.

Sokat beszélgettem az öreggel, amikor az ajtajuk előtt ücsörgött a sámliján és sokszor nézett gyenge szemeivel a nagy semmibe maga elé. Egy napon, elesett és beütötte a fejét. A vérzés nem akart elállni, így az unszolásomra kihívták a mentőket.

A diagnózis megdöbbentő volt! A Laci bácsinak az egyre gyengülő látása oda vezetett, hogy szinte teljesen megvakult… azért esett el!

                       Kérdem én, mikor vették volna észre ezt a nagyon is szembetűnő dolgot, mikor?

                                                    Mert ha nincs vér, akkor nincsen vakság?

Persze, minden betegségnek megvan valahol a magyarázata, és ha az ember tudja, hogy merre keresgéljen, az életében, akkor gyorsan és pillanatok alatt gyógyultnak lehet a beteget nyilvánítani.

                                        A fenti eset rendhagyó, éppen ezért fontos figyelni a jelekre!

                                  ……………………………………………

2008. DECEMBERÉBEN, ÚGY DÖNTÖTTEM, BÉRLEMÉNYT VÁLTOK!

A befolyt összeg és a megnövekedett kiadások nem tették lehetővé, hogy a régi helyemen maradjak! Fájt a szívem, de meg kellett tennem ezt a lépést!

A folyamat hirtelen volt, és éppen ezért nagyon fájdalmas. Egyre kevesebb új hívás, és a régi visszajáró vendégek is ritkábban jelentkeztek. Voltak napok, amikor szinte senki nem telefonált! Féltem, hogyan fogom így fenntartani a lakást, és ezt a szabad életmódot, ami egyre inkább képtelen volt fedezni a kiadásaimat!

A főbérlőm kegyetlenül közölte a visszafordíthatatlant… „Fel kell emelnem a bérleti díjat”, ami engem nagyon érzékenyen érintett akkor! Előttem állt még egy nagyon nehéz időszak…

A karácsony és a szilveszter még több kiadást jelentett, és én azzal a tudattal éltem, hogy „hamarosan, mindennek vége”.

Egy nagyon kedves barátomnak még volt alkalma egy éjszakát a barátnőjével a falak közt tölteni…”Kedves Júlia! Köszönjük, hogy itt tölthettünk ezt a kellemes estét (… Inkább éjszakát!) Nagyon jól „éreztük magunkat”, hálánk örökké üldözni fog. Az asztalon található apróságot neked hagytuk. És kívánunk boldog Karácsonyt… Szilveszterkor pedig úgy is találkozunk… Puszi” J

Mennem kellett! Emlékszem, hogy mennyire kegyes volt hozzám a sors - és az egyik barátnőm segítsége - de még így sem tudta megállítani a megállíthatatlant. Aztán az „új bérlemény” lehetősége a mennyből érkezett. Az év „legutolsó” vendégei elhalmoztak ajándékokkal, és abban reménykedtek, hogy még jöhetnek hozzám, a majdani lehetséges új helyemre.

December huszonnegyedikén is dolgoztam, aztán másnapra belázasodtam… „Ilyen hát az elválás”? Olyan állapotban voltam, amikor még a fekvés is fájdalmat okozott! De két nap múlva már dolgoznom kellett újra.

                            Akkor december 28. vasárnapra esett, és Rúben, délután egy órakor érkezett.

Nagyon fáradt volt… „Buliztam éjszaka” – mondta, és arra kért, hogy segítsek neki, hogy jobban legyen. A masszázs közben elélvez, nevetgélünk ezen, ő bocsánatot kér a kellemetlenség miatt, egy gyors lepedőcsere, és megy tovább a minden. Egy óra múlva már a bugyimban turkál – minden nőnek kívánom ezt a felszabadító érzést – jó érezni a testét és a gyorsan regenerálódó férfiasságát.

És egy pillanat múlva megérzem, azt a „valamit” ami nem is olyan frankó számomra!

- Ölelj meg! – kérem, és amikor meghallja a hangom akkor, minden nagyon gyorsan megváltozik. Ellenkezik, és olyanokat mond, hogy „Ő csak a barátnőjét tudja igazából megölelni, és simogatva becézgetni… mert, „csak őt szeretem”!

- Bazd meg ember, kit érdekel ez, csak egy kis illúziót kértem tőled, nem, azt hogy szívből szeress! – dohogok, és egyre emelkedik a harag bennem - haragszom magamra, rá, és erre a buta szituációra!

- Azt javaslom, ne erőltessük, azt, ami nem megy! Csak masszázs legyen ezután, ha jönni akarsz! – és közben azt érzem, hogy talán most látom életemben utoljára!

                                                           Hogy miért írtam ezt most ide a végére?

Rúben, azon ritka férfiak egyike, akikkel szabadnak éreztem magamat. Ő az - aki képes rám olyan hatással lenni - hogy a testem megnyíljon, és százszázalékosan befogadja a FÉRFI mivoltát.

                      De! Hiába minden, ha előbújik mégis az érzés, hogy ez így mégsem igazán kerek!

Még most sem tudom, hogy mit éreznek a férfiak, akik velem vannak – csak azt tudom, hogy mit érzek én – kívül, és belül! És ha ez a két érzés közel egyforma lángon lobog, akkor minden jó! Ilyenkor békesség van bennem; de ha a hiányérzet felüti a fejét, akkor megbokrosodom… Vagy ez nem is olyan rossz, azért teszem, mert tennem kell?

         Mikor legyen valami jó az életemben, ha nem akkor, akikor még élek, mozgok a büdös életbe bele?

„Az emberek jönnek és mennek! Mélyebb kapcsolatot, csak rokonlelkekkel élhetünk meg”! – olvastam egy helyen.

Nem értettem igazán egyet ezzel, mert azt gondolom, hogy szeretni, csak ítélkezés nélkül szabad, és ha valami mégis komplikáltnak tűnik, az nem szeretet, az, valami más.
 

                      A szeretet adás – vagy kapás, amelyik szerep éppen üdvös!

SZILVESZTER BARÁTOK KÖZÖTT, ÉS ÉN

ELFELEJTETTEM A RÁM VÁRÓ NEHÉZSÉGEKET!

„Aki elindul, azt már várják valahol”! Így szól az a közmondás, ami e fejemben csengett akkor, amikor eldöntöttem, hogy az „angyali” lakásból egy kisebb garzonlakásba teszem át a székhelyemet.

2009. január tizedikén kifestettük az „új” lakást… Másnap az első forduló már elment, amikor, eszembe jutott, hogy „nem kéne nekem átmennem arra a másik helyre”, de két napra rá, már vártam a vendégeimet a kellemesen berendezett, ismeretlen lakásban.

Olyan magányos voltam, mint a kisujjam. Nem volt maradásom. Inkább sétáltam a hideg városban, amíg el nem fagytak a végtagjaim, és be nem futott az első hívás…

A negyedik napon (végre) két visszajáró vendégem nyitotta meg azt a nagyon rövid gyötrődést, amikor végérvényesen azt mondtam „legyen vége, elég volt”!

Mire mindent kifizettem, arra nem volt már pénzem, hogy BKV bérletet vegyek magamnak. Egy hét bliccelés után elkaptak a „dögevők” és úgy megbüntettek, mint az atom! Ideges voltam arra, amit nem tudtam semmilyen formában befolyásolni, így csak esténként sírdogáltam az ágyamban, mielőtt elaludtam… ”Miért kell ennek így történnie”?

                                       Kártyát vetettem magamnak, és mit gondoltok mi jött ki?

                             „Az energia hiánya, a hit hiányából fakad”!

Mi köze ennek ahhoz, hogy gazdasági válság van? Mi ez a fos? „Hogyan lehet valamire ráhatásod, ami tőled függetlenül létezik, hogy a kurvaannyátmindennek”!

Lemondtam a hirdetéseimet, olyan volt ez nekem, mintha egy erős érzéstelenítővel ugyan, de eltávolítottak volna belőlem valami nagyon fontos, és eddig a percig is egészségesen működő szervemet! Amikor elmúlt az érzéstelenítő hatása, szabályosan azt éreztem, hogy haldoklom ebben az egyre fokozódó küzdelemben, mert az álnok lét ellen vesztésre álltam! Fizikai fájdalmaim voltak az elmúlástól. Számomra lehetetlennek tűnt, hogyan lehetséges ezt összeomlás nélkül túlélni… és tudjátok, hogy mi segített rajtam? Az írás!

„Az írás egy szívre nehezedő mázsás súly letétele”, pedig az igazat megvallva egy olyan teher, ami alatt össze lehet roppanni… Kibaszott libikóka! Hogy miért? Talán, mert még most is idegenként tekintek néha magamra!

(Felhívott a nővérem, hogy az átküldött önéletrajzomat aláírhatja - e a lánya,mert fontos lenne, hogy mielőbb a főnöke kezébe kerüljön ha állást akarok vállalni… : - Hát persze! – mondtam neki. - És milyen nevet írjunk oda? – kérdezte, - X.Y. Júliát ne, mert az már meghalt! – mondtam neki!)

MINDEN ELADÓ!

Feltettem a nettre, hogy eladom az összegyűjtögetett dolgaimat! Aztán, szétküldtem egy rakás sms a régi vendégeimnek, hogy „a hónap végéig vagyok még… ha jönni akartok, akkor most még itt a soha vissza nem térő alkalom”!

A következő huszonnégy nap munkával telt! Nem gondolkodtam, hogy miből fizetem ki a főbérlőt, csak az volt a fontos, hogy dolgozom, és jönnek a vendégeim!

Voltak ezek között az embereim között olyan új vendégek is, akik a három hét alatt háromszor tették tiszteletüket, és még masszázs közben is azt suttogták, hogy „Júlia, én miért ilyen későn jutottam el hozzád”?

És tudjátok mit… a régi vendégeim nem kértek levezetést… de kifizették az árát!

- Nagyon sajnálom, de nem sikerülne úgysem! Tudod Júliám, ezt teszi a tudat, hogy itt a vége a mi találkozásainknak! – mondták, mintha összebeszéltek volna! Jó volt hallgatni őket… és sírtam, amikor becsukódott az ajtó mögöttük!

                                      ………………………………………..

A harmincnégy éves ember, aki február. 12 – én délután felhívott, nagyon határozottam nyomta - az igazat megvallva szinte semmit nem is kérdezett - csak egy időpontra vágyott!

Pontosan érkezett, ahogy a vérprofik is teszik, és a magukra egy kicsit is adó úriemberek – soha nem mások kedvéért - inkább azért mert ez is a részük annak akik…

A zuhany után percekkel már az ágyamon feküdt, és ahogy rátettem a kezeimet, a testében mélyen elnyomott energiák kavargását éreztem.

Csak a masszázs után tudtam meg, hogy élete első „ilyen” alkalma most történt meg, és Ő engem választott ki erre a megtisztelő címre!

Az ember a maga lehengerlő, totális modorában már a régi önmaga volt… és büszkén vallotta be azt, hogy „nagyon féltem, és most boldog vagyok, hogy az utolsók között a tiszteletemet tehettem nálad, kedves Júliám”!

                             Úgy ölelt, meg amikor elment, mintha ezer éves ismerősök lettünk volna.

MÉG EGY HÉT, AZTÁN MINDENNEK VÉGE…

                    2009. február. 22. vasárnap. Még egy hét, és vége a „főállású” masszázsnak!

Lesz idő, amikor a fejemben majd egyre messzebb kerülök attól az embertől, aki hét éven keresztül voltam. Húúú. Ez egy kicsit nagyképű volt, de higgyen nekem most mindenki, ha azt mondom, hogy a búcsúnál, bárki is, akar arcoskodni… szóval akkor folytatom!

A minap új személyigazolványt kellett készíttessek magamnak, és én az elém rakott kitöltésre szánt papírra, kétszer is X. Júliát írtam, mintha az, aki eddig voltam, túl nagy súllyal nehezedne még rám! Az irodában a nő szorgalmasan cserélgette az újabb lapokat egészen addig, amíg azt nem mondtam neki: - Most már köszönöm, végre sikerült! – úgy nézett rám, mintha írástudatlan lennék! Na, nem baj, már túl vagyok rajta!

Képzeljetek el egy nőt, aki ötven éves korában, mindent felrúgva és hátrahagyva elkezdett masszírozni! Olyan ez még mindig nekem, mintha nem is én lennék, aki megtette!

      Itt van hát a búcsúzás ideje, és ha búcsú, akkor innentől, valami új dolog van születőben!

Pénteken az egyik muskétás volt nálam, Píter. Szegény még azt hitte, hogy a régi helyemen dolgozom, és havas esőben gyalogolt egyik helyről a másikra. (még jó, hogy „közel” volt a két lakás egymáshoz) Annyira sajnáltam szegénykémet, ahogy megérkezett… Amíg a zuhany alatt próbálta magát felmelegíteni, addig azon gondolkodtam, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül együtt.

Ő is érezhette, hallhatta, tapasztalhatta énem több oldalát! A –tol, Z –ig., (ahogy illik) ahhoz, hogy eldönthesse, akarja – e ezt a nőt, vagy sem! Nála is volt egy olyan időszak, (mert, miért lett volna másképp) amikor fél évet simán kihagyott a velem való találkozások között. Amikor újra felvette velem a fonalat, akkor azt éreztem, hogy nagyon óvatosan közelít felém!

                      Nagyon fáradtan érkezett, és, gyorsan el is aludt, amíg hason feküdt az ágyon!

Píter teste nagyon férfias, de ahogy a félhomályban az ágyon fekszik előttem - ez a test, mindig ellágyul, és feloldódik! Az - az erő, amit a szemembe ő képvisel, inkább hasonlít, egy lágyan ringató folyóhoz, mit egy erőtől duzzadó megállíthatatlan folyamhoz! Megtanult hozzám, és az elvárásaimhoz idomulni, úgy hogy ez a világon a legtermészetesebb legyen a számunkra!

                                             …………………….
 

ÖRÖM!

A világ nagy, és benne a sok náció férfiai is megfordulnak itt Magyarországon. Nem értem, milyen pluszt látnak ebben a mi kis hazánkban – mert én, sokáig azt hittem - hogy csak nekünk, magyaroknak fontos igazán ez az ország.

Szóval, és tettel – sokan próbálkoznak megtalálni a szerencséjüket itt. Dolgoznak, élnek, közöttünk az idegen országok emberei a világ legtermészetesebb módján. Már a telefonba is lehet hallani a „másságukat”, de amikor megérkeznek hozzám, akkor lehet látni igazán, kik is ők valójában! Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen, vagy éppen nem ilyen típusú szolgáltatások látogatásait bevállalják! Érzem, ahogy a torkukban dobog a szívük, ahogy átlépik a küszöböt… és, ahogy egyre beljebb hatolnak egy számukra ismeretlen élet belsejébe!

Egyértelmű előttem, hogy nagy elszántság és hiány kell ahhoz, hogy ezeket, a lépéseket megtegyék! Ellentétben a női vendégekkel, akik csak az ismerős, ismerőséhez, vagy csak kizárólag egy másik nő keze alá hajlandóak befeküdni. A férfiak bátrabbak, vagy csak jobban akarják (vágyják) a jót, ami történhet velük valami csoda folytán egy „ilyen helyen”?

                 Eszembe jutott „Ali”, akit még akkor ismertem, meg amikor házhoz járó masszőr voltam.

Törte a magyart, de még így is érezni lehetett, hogy egy olyan férfi ő, aki tudja, hogy mit akar az élettől, és ez át is jött a telefonon keresztül…

Persze ha még nem csinált valaki az életében valami hasonló „őrültséget” akkor itt az alkalom, hogy ezt most megtegye – mert soha nincsen késő… „Mert, bizonyos helyzetekben a megadás a helyes megoldás, a továbblépéshez”!

                 Úgy ahogy én is elindultam ezen a hét évig tartó úton… egészen idáig!

                                      …………………………………………….
 

Felhív Árpád, aki évekig volt visszajáró vendégem, és így kezdi: - Egy vallomással tartozom neked Júliám! Elmentem rajtad kívül egy jó pár helyre, amik rendre, nagy csalódást okoztak nekem! Csak azért hívtalak fel, hogy tudd, nálad éreztem magamat a legjobban. Most sok boldogságot kívánok neked az életben, és boldog vagyok, hogy ismerhettelek!

                       Mit mondhattam erre:- Köszönöm szépen, boldoggá tettél a mondataiddal!
 

                                     (Mert az öröm soha nem erőfeszítés - megy az magától is!)

                                         …. …. …. …. …. …. ….

AZ ÉLET, EGY GYORSVONAT!

- Mozgalmas az életed? – kérdezte tőlem egy barátom!

- Most nem az, most valami másnak van itt az ideje! – írtam.

- Mitől függ, hogy az embernek miről szól épp az élete?- kíváncsiskodott az ismerősöm.

- Szerintem arról, hogy akkor, vagy pont itt, amikor az embernek itt van dolga! Persze, lehet csúsztatni a mindent… de minek! Az élet, túl rövid ahhoz, hogy lefegyelmezzük magunkat. Addig kell menni, tenni mindent, ameddig belül érzed, hogy hajt valami.

               Tudom, hogy a társadalom nehezen viseli az őszinte szót, és az ehhez tartozó embert!

                                                  Tudom, hogy túl sok a csalódás, a sérelem!

                                      Tudom, hogy túlontúl sok a takargatnivaló, és a keserűség!

Nem kellenek fogadalmak, mert a fogadalmak azért vannak, hogy legyen mit megszegni, és elfelejteni! Olyan egyszerű, mert nem kell megfogadni semmit, és akkor nem csapod be magadat, és mást sem. Minek? Nem hiszek ezekben, soha nem is hittem. És még az elméletekben sem hiszek, mert mindig jön egy marha, aki megdöntik őket. Azt mondja, hogy amiben eddig hittél az egy smafu… mit teszel akkor, felakasztod magad?

Nem mondom, hogy az összes elméletem megdőlt, de hogy a fogadalmaimat soha tudtam betartani - mert miért is tettem volna - azok nem én voltam sohasem…

 Kibaszott jó ember vagyok így is - arra, hogy ártsak másoknak - a picsába is, én nem erre vagyok kondicionálva.

                                             De ha bántanak, akkor felveszem a kesztyűt… és harcolok!

Amikor valakik, másoktól hallott, olvasott vélemények alapján azon nyomban kialakítják elmarasztaló véleményüket – vagy ne adj Isten el is, hiszik, amit hallottak… ÚÚÚÚÚ, ez durva! – Basszátok meg emberek, mitől lesz igaz az igazság? Attól, hogy elhiszitek, vagy attól, hogy végre az már csak a ti hitetek?

(Naná, hogy más a helyzet, persze akkor, ha éppen én vagyok az, aki saját magamat bántom!)

Kitartóan, eltökélten, úgy ahogy illik! Fájdalomtűrő vagyok, akiben nincsen pardon, nálam az egy belső igény, hogy nem csapom be a másikat, mert azt kapja, amit lát. Ez nem kérdés. És nem azért van, mert az apám vagy az anyám így tanított, hanem azért, mert ami másnak fáj, nekem is fáj, és azonnal segíteni próbálok.

De, talán egy hibám mégis van! Türelmetlen vagyok, azokhoz, akik folyton beszélnek, és sohasem mondanak semmit – ha ez rossz, akkor rajta – törjük azt a pálcát felettem! Most még itt vagyok, és készen állok arra, hogy meghajoljak egy jó ügy előtt!

A buszon, a metrón és mindenhol én vagyok az első, aki oda megyek, még akkor is, ha félnem kellene, és nem lenne más, aki segíthet! Szomorú leszek attól, ha valaki, valakit bánt - ilyenkor ezerszeresen érzem a másik ember fájdalmát – tudom, mit érezhet, hiszen én is éreztem hasonlót.

A fiam kb. tíz éves volt, amikor a „haverjai” a téren, (pont oda látok az ablakunkból) valami buta félreértés miatt elkezdték ütlegelni. Amikor meghallottam a sírós hangját, nyolc emeletet rohantam le gyalog - mert nem voltam képes megvárni, hogy felérjen a kurva lift - onnantól megjegyezték a „barátai” egy életre a nevemet.

Tudták, messziről, hogy ki vagyok, és ha lekiabáltam az ablakból, hogy – HELLÓ FIÚK! - mindig tartottak attól, hogy a Matyi „őrült muterja leszalad és közibünk csap egy nagyot”…. mert, igen könnyen előfordulhatott! Közben, mégis az volt a helyzet, hogy nem szeretem az erőszakot.

                    Inkább beszélek, megbeszélem a dolgot a másikkal, ha lehet… és ha partner ebben!

De ez sokszor nehezebb, mintha egyet odacsapna az ember lánya! Mert vannak emberek, akik nem értenek a szóból, azoknak egy jól irányzott rúgás nagyon sokat segíthet, de folyton én sem rugdosódhatok! - Gyere ide, mondd el mi a baj, és segítek!- ezt olyan nehéz megérteni? És ez nem azért van, mert én jó fejnek akarok, tűnni, hanem éppen azért, mert így jó, mert ez az, ami működik!

(Ma már… csak élem az életem, és nem kérdezem az emberektől, hogy miért így, vagy miért úgy élik, vagy teszik, mondják a dolgaikat! Átmentem szemlélőbe, bár ettől, még nagyobb fájdalmaim vannak akkor, ha egy rakás barmot látok egy karámban.)

Tudom, nem kell mindenkit kedvelnem – és azt is tudom, hogy „ŐK” akkor változnak meg, ha majd készen állnak a változásra – én pedig, nem tehetek itt és most semmi mást!

                     Nagyok a különbségek már akkor is, amikor két embert állítunk szembe egymással.

- Bűnöző vagyok!- ezt mondta az egyik vendégem, akit látatlanba is annak néztem (persze minden előítélet nélkül)… de úgy még inkább, hogy ő is alátámasztotta a gondolatomat!

A masszázs alatt nyögdécselt… igazán élvezte, amit kapott a teste… tisztába volt azzal, hogy ez az, ami neki jár az élettől… mindig a legjobb és a legjobbkor! Tudta, hogy mindenért fizetni kell és jól akarta magát érezni a bőrében. Hiába állt a „sötét oldalon”, az életét maga irányította és ettől volt makulátlanul tiszta és világos a szememben.

- Bűnöző vagy? Nem baj, csak legyél mindig korrekt… és akkor nem fog számítani, hogy MI vagy, csak az, hogy KI vagy! 

                                              …………………………………..

Már nincsen hely, ahol dolgozhatom! A házhoz járó masszőrködés egy új aspektus, egy másfajta megközelítés, és soha nem lesz olyan, mint amilyen régen volt…

És mégis, a Messiások könyve ezt írja nekem: „Több csúcs megmászása után nem csúszhatsz vissza többé, hanem szárnyakat növesztesz, és meg tanulsz repülni Júliám”!

                Így lesz, most megígérem! A Minden felrepít a halhatatlanok közé és végre jó lesz nekem is!

                                     ………………………………………………….

UTÓSZÓ: Semmit nem vihetek magammal, amikor mennem kell! Minden itt marad! Idővel kidobják majd a gyermekeim a régi kacatjaimat, és akkor aztán tényleg nem marad semmi, ami én voltak, vagyok és leszek!

„Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen”.

                                                                                                                                 Hamvas Béla: Héloise és Abélárd

                                                                Egyetlen kérésem van - mégis!

MULANDÓSÁGOMAT TUDVA, AZT SZERETNÉM, HOGY EZT A KÖNYVET ÉGESSÉK EL, ÉS KEVERJÉK A HAMVAIMBA.

AZTÁN, AZZAL EGYÜTT ERESSZENEK A SZÉLBE, OTT FENT A NORMAFÁNÁL, ANNAK A „BOLDOG FÁNAK” A TÖVÉNÉL!

            „MERT A BOLDOGSÁG CSAK AKKOR VALÓDI, HA MÁSSAL IS MEGOSZTOD”!

                   VOLT EGYSZER HÉT BOLDOG ÉVEM, ÉS MOST, MEGOSZTOM MINDENKIVEL!

                         „Mert a lehetetlen semmi és semmisen lehetetlen”! J

                                                                                                                                                  Júlia voltam!

Egy bomba miatt lezárták az utcát, ahol dolgozom… naná, hogy annyian hívtak aznap, mint az atom – hogy a nagy fene essen bele!

                                                 …………….

Napfogyatkozás volt a minap… és ilyenkor, minden hívás arról szól, hogy a férfiak kefélni akarnak!

De most komolyan… mi ez az új „trend” urak… az emberek nem tudják, hogy ezek a dolgok akkor működnek igazán jól és sikeresen, ha telihold van?

             Azt mondja meg nekem gyorsan valaki, hogy miért tesznek mindent fordítva a férfiak?

          - Halló kérem, az nem a nők privilégiuma? Javítson ki valaki, ha rosszul tudom!

„Minden gond a megismerés hiányából fakad – de a fényben nyilvánvalóvá válik, mi az, ami összetartozik - és mi az, ami nem!” Mert, ez kérem a Megvilágosodás!

A „SZAGLÁS”!

         Ahogy megérkezünk egy számunkra új helyre… mindig, és mindenki „bele szagol” az új hely illatába.

Azon a pár helyen ahol masszíroztam, egy idő után, kialakult egy semmihez sem hasonlítható illat… és ehhez az illathoz én is hozzá tettem a saját magam valóságát.

Minden masszőrnek érzékeny orra van. Ahogy telik az idő és dolgozik az ember, egyre inkább válik egy nagyon jó „vezetőnkké” a szaglás és segít bennünket abban, hogy jobban megismerjük a vendégeinket, és azt a semmihez sem hasonlító illatot, amit áraszt egy – egy test!

Írtam egy helyen, hogy az emberek, „hogyan tolták maguk előtt a félelmeiket”, és ez a mi fajtánknak nagyon nagy segítség, mert a félelemnek igenis szaga van!

Sok mindent „éreztem” és érzek a mai napig is a környezetemben… (mondhatnám, nagy pofával, de nem teszem), megérzem, ki mit gondol rólam…

                           Ilyen, nem csak a filmekben létezik… ez kérem a nagy büdös valóság!

Az „antennám” jól működik! Nekem nehéz hazudni! Kösse fel a gatyáját mindenki, aki ezzel próbálkozik nálam! – trillili - trallala.

Vallom, hogy mindent ízleljünk meg… és ne csak a szánkkal tegyük mindezt, hanem az orrunkkal is! Szagolj! Szagolj, mert, ha valaminek jó a „szaga”, akkor akár – bele is haraphatsz - aztán ha hallgatsz rám - jól forgasd meg a szádba… mielőtt lenyelnéd! Rágj! Rágj meg mindent – még a szavakat is – mert mielőtt lenyelnéd, még van lehetőséged azokat kiköpni!

Persze hogy, vannak olyanok a mai napig is, akik bármit megtehetnek velem, (talán, azért mert hagyom?), és nem zavar a tudat, hogy hülyére vesznek… de, ha tudnák, hogy ezt nem velem teszik, hanem sokkal, inkább önmagukkal - akkor biztosan nem tennék!

PRÓBÁLKOZNAK, MERT ESENDŐ EMBEREK! (Napjaim!)

Egy hónapja dolgozom az új munkahelyemen… Nehéz! De, nem a munka nehéz, hanem azok az emberek, akik régóta vannak egy helyen és ilyenkor az „új hús” igazi céltábla számukra!

                            Felpezsdül az életük – mert elkezdenek történni a dolgok körülöttük!

(Az elmúlt fél év minden napját azzal kezdtem és fejeztem be, hogy megköszöntem a Mindenségnek, (hangosan, hogy hallja) a szuper csúcs munkahelyet, a tökéletes főnököt, és nem utolsósorban a kedves, nyitott kollégákat!

De ezek szerint valamit nagyon elszúrhattam… mert egy nagy rakás együtt lihegő farkas hordát kaptam pozitív emberek helyett… De nem panaszkodom, mert minden más tökéletes az életemben, amit ezúton köszönök!)

                 Próbálgatják a „fogukat”, főleg akkor, amikor az ember hallótávolságon kívülre kerül…

Én rendre elkezdek csuklani, (mert érzem, amikor emlegetnek, vagy épp gondolnak rám) és szinte hallom, ahogy nyikorog a „köszörű”… ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy aki ítél, nyilvánvalóan magasabbra taksálja önmagát, ami, vagy aki felett ítéletet mond!

                                                                 De miért csinálják? Nem is ismernek!

Persze vágom én, hogy miről szól ez, és azt is tudom, hogy az ítélkezést – megbocsátással – lehet kiegyenlíteni… „Ha mégsem teszed meg ebben az életedben, majd meglesz a következőben”
 

                                           …………………………
 

MINDEN, AMI NEGATÍV: TÖRÖL, TÖRÖL, TÖRÖL! (Napjaim)

„István” nagyon régi vendégem. Egy olyan férfi ő, aki sok mindenen ment már keresztül, de még mindig talpon van és reménykedik, hogy jobbra fordul ez a világ! Erős, nagy testű, igazán határozott ember, akit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha valahol megjelenik.

    Szeretem, mert a vastag falai mögé láthatok - és tudom, amit tudok - hogy Ő egy nagyon jó ember!

Amikor megmasszíroztam és a levezetésre került a sor, azt mondta: - Csak óvatosan Júliám, mert nagyon régen nem volt ilyenben részem! – mi a túrót beszél ez az ember, nem akartam elhinni, amit mondott. Kiderült, hogy durván egy hónapja próbált magának egy neki tetsző kis nőstény ördögöt becserkészni, és mire oda került a sor, hogy bizonyítson… csődöt mondott!

- Na, bazd meg! – és akkor most mi van? – kérdeztem tőle.

- Mondom, óvatosan! – rebegte, de én csak nevettem magamban, és már láttam magam előtt, a kielégült arcát!

István” akkorát élvezett, mint egy vaddisznó, (még röfögött is hozzá) és olyan volt, amilyennek már régen nem láttam.

     - Ha elmész Júliám, akkor egy óriási nagyot fogok aludni, és az lesz a korona erre a mai napomra!

     - Szóval akkor működik ez a ceruza, ugye? – kérdeztem, és ő csak boldogan bólogatott a zuhany alól!

                    Korrekt! Ezt vártam, és örülök, hogy itt lehettem veled Cucika!

 
                                    ..................................
 

                               Találtam az utcán 10. 000 Ft. Ilyen még soha nem történt velem!

                                       Akkor én most szerencsés vagyok? J

ILYEN NINCS, MÉGIS VAN!

Vasárnap du. negyed egykor hív Éden – bla, bla, bla – aztán rátér arra, hogy mi a programom… „mert most ébredtem fel, és kőkeményen áll a farkam”!

Megbeszéljük, hogy két órakor várom… aztán, hevesen készülődöm, amikor egy sms –t kapok tőle: „VAN KEDVED ELJÖNNI HOZZÁM”? – döbbenten nézem a szavakat! Nem akarom elhinni, hogy nekem írta. Csak egy nagy űr, amit belül érzek…”hát hol marad az izgalom, és a remegés”? Aztán pár perc nem telik el, és előbújik belőlem a para…

                                  „Édenhez megyek emberek”!

Pontosan érkezem, hiába, na, szuper az antennám, mert a fél információk, amiket Éden adott – tőle aztán soha nem találnék hozzá – és a kapuba állva, dobogó szívvel csengetek.

Biztos a lustaság győzedelmeskedett felette, amikor nem akart kibújni 2008. december tizennegyedikén az ágyából!

                Egy igazi férfilakás! Káosz, ami csak az ő szemeivel látható át… olyan igazán Édenes!

„Szóval itt vagyok nála! Mintha egy lépcsőfokot léptem volna előre… ezt mindenképpen bizalomnak élem meg… egy törékeny bizalomnak (!), és dolgom végeztével ezért is menekültem el olyan gyorsan, nehogy megtörjön a varázs”?

Éden, természetesen mit sem tudott erről - a fejemben lejátszódó párbeszédről - Ő egyszerűen csak álmos volt… és jó volt neki visszabújni a meleg takaró alá!

Hazafelé menet eszembe jut, hogy a természetessége ellenére mennyire nonszensz ez az egész! Az is lehet, hogy soha nem fogom megérteni, hogy Éden, aki megkaphatna bárkit, miért éppen velem…

                            Tudom, lerágott csont - de akkor is - ki érti a férfiakat?

OLDÓDIK, MINT VAJ A SERPENYŐBEN!

     Az ember, akiről írni fogok, egy korábbi (anonim vendégem) ajánlásával érkezett.

   Azt mondta, hogy 49 éves (aztán, később – sokkal később) kiderült, hogy az 52 évét tapossa!

                         (Három évet elhazudni, mi a túróért? Érti ezt valaki?)

A magas beosztása mellé, kapott az élettől egy nagy adag önimádatot, ami jelen esetben, szimpatikus volt nekem, mert a „szigorú máz” mögött egy érző szív rejtőzött… és egy veleszületett gátlás, amit nagyon sokáig nem értettem benne.

Ő sem volt kivétel a szemembe, és a masszázs után, szinte mindig feltettem a nagy kérdést: „Szeretne uram, egy kellemes levezetést?”, (sokáig magázódtunk) de a válasza mindig kedves, és elutasító volt. Teltek a hetek és a hónapok, és én már nem firtattam azt a bizonyos kellemes részt… aztán, mint egy tavaszi zápor után a szivárvány… úgy ragyogott fel az arca, hogy „akkor, talán, most, lehetne egy kellemesebb vége, ennek a mai masszázsnak?”.

Nem tudtam, hogy ez most vicc, vagy egy komoly ajánlat a kezeimnek – de, minden esetre nem sokat teketóriáztam… és megtörtént az, amiről volt már egy sejtésem – de a tutit, akkor és ott meg is tapasztaltam azonnal – mondom, azonnal – mondom azonnal!

                                                                  NANÁ, HOGY AZONNAL…

        „A PICSÁBA JULIS, HÁT EZÉRT NEM AKARTA Ő EZT A RÉSZT ERŐLTETNI…….

             AZ IGAZAT MEGVALLVA, VALAMI ILYESMIRE SZÁMÍTOTTAM… BAKKER”!

Zavarban volt ő is, és én is (leginkább attól, hogy zavarban volt) mert az ember, nehezen néz szembe a valóságával! Nem mindenki szeret belenézni, abba a keserves tükörbe, amit elébe tartanak…

Aztán, következett egy „méltánytalanul hosszú kihagyás” a rendszeres látogatásai között – azt gondolom, hogy emésztette a történteket – de, nem is értem, hogy miért… hiszen, akkora nyomás volt rajta, és az életén, hogy ezek a dolgok egyszerűen nem is történhettek másképp.

Amikor megjelent legközelebb, Ő volt az, aki ismét kérte a levezetést!

„Tudom, hogy hogyan mennek ezek a dolgok, és hidd el, nem te vagy az egyetlen férfi ötvenkét évesen, aki nem tudja kontrollálni a befolyásolhatatlant”!

Egyszer eljön majd az idő, és minden ember meg tanul figyelni, lassítani – amikor kell – és szeretni önmagát - akkor aztán, az ilyen dolgok soha többet nem fognak előfordulni az életében!

(Ez azon a napon történt, amikor meghalt az a férfi, aki tizenöt (15) éven keresztül csövezett a Ferenc krt. sarkán)

Béke legyen vele!

ÉREZNI, VAGY ÉRTENI (?) EZ ITT A KÉRDÉS!

                Cseng a telefonom, felveszem: - DÖGÖLJ MEG! – ordít bele egy férfihang!

- KÖSZÖNÖM SZÉPEN, ÉS KÍVÁNOM ÖNNEK ÉN IS NAGY SZERETETTEL!

                                                                   ... hogy mik vannak!

           Éreztetek már olyat, amit ez a fenti mondat okoz bennetek minden előjáték nélkül?

       Értettétek az okát, hogy miért mondja a másik – aki nem is ismer -- és miért kapod, te?

Kit, mi motivál abban, hogy ismeretlenül is ilyeneket kiabáljon bele egy telefonba? Tudom! Szélsőséges vagyok; egy igazi megosztó személyiség – a szó legszorosabb értelmében, és mindenféle szempontból - de hogy rossz lennék? Nem hiszem! Ez az, amivel nem tudnék azonosulni ezen a földön, itt és most, és sohasem! Vagy csak a próbatételhez tartozik ez is – küldik valahonnan, valakik – aztán idővel megkapom?

A változáshoz nem kell nagy zenekari tombolás – a belső béke, ennél sokkal fontosabb, és az igazi boldogság észrevétlen! – Uram! Nem kell úgy ordítani, hallom a szavait halkabban is!

KÍVÜL, BELÜL…

    A fürdőszobában mostam a barátnőm hátát masszázs után, amikor megcsörrent a telefonom…

                                                            Egy férfi érdeklődött a szolgáltatásról.

Lili sokszor hallgatta már végig a szakszöveget, amit a leendő vendégeimmel bonyolítottam - de ami ezután következett, attól nagyra kerekedett az ő szeme is.

A férfi türelmesen végighallgatott, és amikor végeztem a felvilágosítással, megkérdezte:- A vendégeinek meg szokta masszírozni a popsiját is? – (milyen buta kérdés ez): – naná, simán, ez csak természetes! – válaszoltam neki.

- Tudja, nagyon érzékeny a seggem… - mekegte a telefonba.

- Már hogyne lenne az, hiszen egy nagyon hangsúlyos erogén zónáról beszélgetünk! – válaszoltam neki tök gyanútlanul…J

- De, igen, igen… de az én popsim belül érzékeny!

- Ó, ó hát erről van szó? – kérdezem, és gyorsan hozzáteszem a következő apró kérdést is…

- Ön meleg? – közben látom, hogy harisnya húzás közben Lilinek megáll a keze, és tátva marad a szája…

A telefon túlsó végén az ember bőszen hárít, amitől nekem nevethetnékem támad. De a fazon csak nyomja a szöveget, mintha nem is kérdeztem volna tőle semmit…

- Tudja, azt szeretném, ha nem csak az ujjával csinálná, hanem valami mással is! – csak nevetek, mert hihetetlen az ember.

- Nem mondhatok mást, Ön meleg! Ehhez nem fér kétség (Bocsánat mindenkitől, akit érint a téma, és attól is, akit nem - de csak mosolyogni tudok az emberem buzgóságán)… miért nem vallja be magának! Ne nekem… Önmagának! Mit szól ehhez a verzióhoz, itt és most? Egy kis könnyítés… önmagán? Nem? Miért nem?

Az ember tovább hárít, és alig hiszem el, de még mindig beszél… aztán kinyögi, hogy Ő már járt nálam!

- Ó, ez egy érdekes fordulat - mondom neki – és megmondaná a nevét és azt, mivel foglalkozik… mert ha tényleg igaz, hogy járt nálam, akkor én önre emlékszem! Beazonosítom a nagyon régen járt vendéget, és már arra is emlékszem, hogy a négy ujjam pont elégnek bizonyult ahhoz, hogy jól érezze magát. (Hiába, na, az elvárásoknak meg kell felelni!)

- Oké, megbeszéltünk mindent - éppen most lettem szabad… Jöjjön! - mondom neki.

- És ha megyek, akkor „az a kis plusz” mennyibe fog nekem kerülni? – kérdezi.

Megállapodunk egy összegben,(boldogság a hangjában, ahogy meghallja!) de, csak két óra múlva szabadul…

- Rendben, ha szabad leszek, akkor szívesen látom! – búcsúzunk egymástól… Lili néz a nagy barna szemeivel, hogy akkor most „mi is mi volt ez”?

Dolgoztam, amikor hívott. Rápillantottam az órára és láttam, pontosan két óra telt el a beszélgetésünk óta. „Korrekt– ezt szeretem!” Az első hívás után, még kétszer próbálkozik!

NA, NE MÁR! (Vagy mégis?)

Píter küldte az sms: „Csókolom drága, hogy vagy? Szeretnék összebújni veled, ha te is szeretnéd - mondjuk, ha lehetne? Pusza: Kismadár”!

Ahogy olvastam a szavakat, már tudtam, hogy én ezt nem akarom! Érdekes érzés volt, mert dühös lettem rá! Régóta járt hozzám masszíroztatni, és amióta összebújtunk, onnantól már csak ebben a formában, és így volt képes gondolkodni felőlem!

        „Ez így nem lesz jó! Olyan direkt, és különben is, nem vagyok az oldalbordája”…

Régebben benne volt a találkozásainkban a lehetőség, hogyha akarjuk mindketten, akkor, talán összebújunk a masszázs után, de ez nem kötelező senkinek! SEN - KI - NEK!

De így, ebben a formában nem kell! Nem és nem! Nem vagyok a felesége, akinek hazaszól az ura, hogy „készülj asszony, mert jövök”! Jaj, ne már… én ebből már régen kinőttem!

Így aztán a nagy semmit válaszoltam neki… Aztán másfél nap múlva este hívott, hosszasan csengetve, de nem vettem fel a telefonját.

(Várnom kellett a beszélgetéssel addig, amíg le nem csillapodtam… mert az igazat megvallva, nem tudtam, hogy kire is haragszom… rá, vagy talán magamra?)

Rettentő sok idő eltelt azóta, hogy küldte emberem ezt a fenti sms. Akkor megbeszéltük a „problémát”, és ő mindent megértett abból, amit én úgy gondoltam, hogy számomra negatív! Olyan volt, mint egy álom… „hát tényleg létezik ilyen értelmes ember a világon, akivel lehet beszélni arról, ami nem jó, és nem működő számomra hosszútávon”?

                      Píter ilyen… és talán ezért is ő az egyik, a négy angyalom közül!

                                            ...........................
 

(A napokban történt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget a barátnőmtől, hogy nála fogadjak vendéget… ilyenkor küldök egy – két sms az éterbe, és aki a legfürgébb az „igen” válaszával, annak szerencséje van. (Így mennek ezek a dolgok manapság!)

Egy hétfői nap, kora délutánján küldtem az sms, és percek múlva, már jött is a válasz: „Holnap lenne módom a rendelkezésedre „állni”, ha szeretnéd! Amúgy rögtön felállt a farkam, ahogy elolvastam az sms -d és rád gondoltam! Szerinted milyen dolog?”

• Pozitív! – küldtem a választ, és bennem is megmozdult valami kellemes érzés!

• Mikor pontosítjuk az időpontot? – kérdezte…

• Fél 3, és legyél pontos! – néha elkésett, és nekem rossz volt, mert amikor megérkezett végre, legszívesebben átharaptam volna a torkát a helyett, hogy megöleltem volna…

• Rendben, pontosan ott fogok „állni” neked (de humoros)! – szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog.

• Húúú, de veszélyes vagy… - írtam, és közben, nagyon jó kedvem támadt.

Másnap, olyan pontos volt, mint még soha… és a masszázs is nagyon jól esett neki. Fáradt volt a teste, törődött, és kielégítetlen, és én ennek örültem, mert… segíthettem neki.

Ahogy ott feküdtünk egymáshoz bújva, megkérdeztem tőle, hogy jár – e mostanság máshová is masszíroztatni:

• Nincsen nekem ilyenekre időm! – válaszolta összeráncolt homlokkal.

• És akkor most mit keresel itt mellettem? – részemről költői volt a kérdés, de csak azért, hogy hallhassam a válaszát.

• Kivétel vagy! Neked, én mindig ráérek, mert Te a Júlia vagy! - érted?

• Már hogyne érteném, mindent értek… és jót vigyorogtam magamban!

                                                ………………….

A CUKROS „BÁCSI”!

Felhívott egy ember, és azt kezdte ecsetelni a telefonba, hogy másnap elutazik, így aztán, „most azonnal szükségem van egy masszázsra”! -Oké! – mondom neki, - akkor rajta… Várom!

Egy középkorú fazon érkezett biciklivel. Amikor belépett az ajtómon, éreztem rajta a feszültséget, de arra gondoltam, hogy sietett. Aztán teljesen váratlanul előkapott a zsebéből egy doboz pemetefű cukorkát: – Ezt hoztam magának, mert én úgy sem szeretem! – kicsit furcsa volt a gesztus, de elfogadtam a cukrot, és egy gyors fürdés után az ember felfeküdt az ágyra.

     Rátettem a tenyeremet a hátára,(ahogy szoktam) és alig telt el 10 másodperc, felcsattant a hangja:

–Júlia, kezdjen el masszírozni… MOST! – parancsolgatáshoz szokott hangja volt, de én megpróbáltam a lehetetlen, és kedvesen válaszoltam neki.

– Meg fog nyugodni a kezemtől, de ehhez most pár másodpercre szükségem van – kérem, maradjon - és máris kezdem a masszázst.

- Én a világ legnyugodtabb embere vagyok! – sziszegte, és közben felkönyökölt az ágyon – kezdjen el masszírozni, MOST, mert különben elmegyek! – hűha, de megijedtem!

- Naná, hogy elmehet, végül is, csak fürödni jött! – válaszoltam neki, és hagytam, hogy felkeljen az ágyról! Megdöbbent a válaszomon, és már szívta volna vissza a kijelentését… de én hajthatatlan maradtam.

- Most menjek el? – kérdezte elcsukló hangon.

- Hát persze, ezt akarta, vagy nem? – nyugodt voltam, ahogy a hangom is. Morgolódva öltözött, és mielőtt kinyitotta volna az ajtót, az „ajándékát” a kezébe nyomtam:

- Ezt vigye magával, hátha útközben megszereti! – és becsuktam az ajtót mögötte!
 

Mit írhatnék még ide? Eszembe jut egy mondat az EGÓRÓL: „Az egód, fokozatosan puhul, enged, hátrább szorul… Nem követel, nem sóvárog, csak hagyja, hogy megkapd végre azt, amit valóban megérdemelsz”!

 HÁRMAN VAGYUNK, MÉGIS MINDENKI EGYEDÜL?
 

                                Jó pár hete annak, hogy egy régi vendégemhez járok masszírozni.

Van igazi neve is, de én itt „Istvánnak”hívom (írtam már róla!). Külön öröm, hogy ezer éve masszírozhatom a folyton változó testét és lelkét! Mindenkinek tudnia kell, hogy egy nagyon jó ember – és én nagyon szeretem!

Egy volt, Ő is az „öltönyös” fickók közül annak idején… de amikor levetkőzött, egy élesen különböző embert ismerhettem meg a testén lévő tetoválásoknak köszönhetően.(Nekem is van egy tetoválásom, ami egy nagyon régi történet… leírom nektek) Sokat megtudtam róla az évek alatt, és ezek a dolgok nagyon szimpatikusak voltak nekem.

Elsősorban azért írok róla, illetve Róluk, mert van egy kedvese, („Ilonának „fogom a hölgyet nevezni) aki, ugyan úgy, mint István, szintén a kezem alá feküdt néhány alkalommal.

Simán megkockáztatom, hogy Ilona, István párja ezen a földön - csak egyetlen hiba van - egyikük sem hiszi ezt el nekem!

István olyan, mint a férfiak általában - fejben éli az élete nagy részét, és ebből kifelé mindig csak annyit oszt meg a külvilággal - hogy Ő maga, rejtve maradjon a háttérben.

Néha felhívott (régen évekkel ezelőtt, és most is ezt teszi), ilyenkor arról beszélt, hogy majd elhozza hozzám az aktuális barátnőjét… és majd, ez meg az, fog történni hármunk között!

„Álmodik a nyomor”! – gondoltam Róla, de hogy miért, azt nem tudom, illetve, dehogyisnem tudom. Talán azért volt bennem ez a mondat, mert, minden, ami alkalommá válhatott volna az évek alatt, csak egy álom maradt István fejében – Ő volt mindig, aki visszakozott ezektől, az alkalmaktól, és mindig az utolsó pillanatokban.

Amikor megszűnt a fix helyem, István volt az első régi vendégem, aki rugalmasan kezelte a tényt, és pár hét után azt vettem észre, hogy a találkozásaink rendszeressé válnak. Mindig megemlítette, amikor felhívott, hogy „Ilona is jönni fog”… és én vártam a találkozást, azzal a titokzatos nővel, aki fontos Istvánnak.

„Aki fontos Istvánnak, fontos nekem is”? Nem tudtam, mire számíthatok, mert nem ismertem a stílusát nők terén!

Ilona egy nagyon érzékeny és rendkívüli lény… aki EGY, a kevesek közül, István számára, ezen a földön!

Kedvesek és szerethető emberek mindketten, István a maga „macsós” stílusában, sokszor otrombának tűnik, de Ilona úgy kezeli ezt a tényt, mintha egy csiszolatlan gyémántot tartana a kezében István személyében.

Tekintettel rájuk, a legyünkegyütthárman téma, éppen ezért, vagy ettől függetlenül ebben az életünkben soha nem fog működni.

URAK!

A FEJETEKBEN LEJÁTSZÓDÓ FILMEK, NEM VALÓSULHATNAK MEG AKKOR, HA ROSSZUL OSZTJÁTOK LE A SZEREPEKET.

FIGYELNETEK KELL ARRA, HOGY KIT KIVEL AKARTOK ÖSSZEPÁROSÍTANI, MERT KÖZBEN FONTOS, HOGY A NAGYJELENETNÉL NE FAKADJON SÍRVA SENKI… KIVÉVE, HA AZOK AZ ÖRÖM KÖNNYEI!

Ó, Ó, Á, Á, Ú, Ú… (A megfigyelés már beavatkozás?)
 

      A metrót várom! Nézem az embereket, amikor észreveszek két fiút, akik felém tartanak.

Kb. tizenhat évesek lehetnek, félvérek és ikrek! Nem beszélgetnek, csak állnak, és ők is nézelődnek, ahogy én is. Kicsit távolabb állok tőlük, de nem tudom, hogy miért, elindulok feléjük, közben megérkezik a metró, és mi hárman egy kocsiba szállunk.

                Ők állva maradnak - én, leülök kb. egy méterre tőlük… de úgy, hogy jól lássam őket!

             „Ó, Ó, NAGYON SZÉPEK, GYÖNYÖRŰEK”! – durva, hogy mennyire tökéletesek!

Megbabonázva bámulom őket… a bőrüket, az arcukat és azt a szépséges fejüket, ami egy csodás nyakba csatlakozik… Vékony, arányos testük, teljesen egyformának tűnik. Csak tátom a számat ezen a mérhetetlen duális szépségen, amikor a következő pillanatba találkozik a tekintetünk az egyik fiúval! Fiatal szűz teste van, de a nézése már férfias és vad…

Bámuljuk egymást, én kezdem rosszul érezni magamat, és ami ezután következik – hihetetlen – a fiú szűzies testében olyan tüzek égnek, hogy fellobbanok! És ő mit csinál - na, mit? Felemeli a mutatóujját „ejnye – bejnyét” mutat vele, és én elpirulok! Azonnal elfordítom a fejemet, de csak egy pillanatra tudom tartani magamat… és újra Őket nézem… na nemár!

                                   „ÁÁ… Mi a faszom történik velem?”

– imádkozom, hogy sokáig együtt utazzunk, de a következő megállóban kiszállnak. Kicsavarodik a nyakam, és még akkor is nézem őket, amikor már mélyen az alagútban jár a vonat.

              „ÚÚ, de durva, lassan száz éves vagyok, és még mindig miket csinálok… „

                                                                  A szépségről nem lehet leszokni”!

                      Mert a gesztusok és a testbeszéd sok esetben helyettesítheti a felesleges locsogást!

                                                    Jó ez a mondat, tetszik nekem!

A NÉGY MUSKÉTÁS!

A lelken születésemnél fogva egy folyamatos adásra van beállítva, még akkor is, ha ezt néha ellenkezőleg élem meg!

Kalandozásaim kicsit lecsillapodtak, és megállapodtam négy férfi mellett. Ők sokkal többet jelentettek nekem, mint egy hétköznapi vendég. Olyanok voltak nekem, mint négy szeretem íz a tálcámon… Szívesen elfogadtam volna bármelyiket a magánéletemben is, főleg együtt mind a négyet.

                                          (Ezek szerint hajlamos vagyok háremet tartani férfiakból!)

Előzőkben írtam már, hogy a mindenevőségem a férfiaknál is megmutatkozott! Négy ilyen eltérő típust, külsőt és habitust, nem lehet együtt említeni… ők mégis a szívemben egyenlően foglalták el a legjobb helyeket.

Előre bocsátanám a tényt, hogy egyáltalán nincsen kiváltságos helyzetben senki nálam, éppen ezért kaptak ezek az emberek hideget és meleget az évek alatt. Láttak szomorúnak, vidámnak, elfogadónak és elutasítónak, betegnek, egészségesnek és megannyi arcomat, ami nem volt mindig előnyös a külvilág felé. De ők mégis, és mindig visszatértek hozzám.

                                                                               .....................................

Az első emberem – időrendben - és a sorban, ÉDEN volt. Ő az, aki a legrégebben járt hozzám és tényleg csak a saját rugalmasságának (pofátlanságának) és lazaságának köszönheti, hogy még ma is találkozunk. Tömören így jellemezném: Ő az aki, nem nyúl, nem beszél, csak néz!

                                                                (Megjegyzem, nagyon szeretem, ahogy néz!)

                                                                              ......................................

A második, és egyben a legfiatalabb, RÚBEN… aki, mielőtt bezártam volna, 2009 februárjában a „bazárt”, megelőzve mindent és mindenkit kilépett az ajtómon… aztán eltűnt a ködben!

                  (Ma reggel, (durván, öt hónap után) ahogy bekapcsoltam a telefonomat kapok tőle egy sms:

             „Szeretnék veled Szeretkezni. RÚBEN.” - „Én is!” - válaszoltam neki.

A nap folyamán több sms is váltottunk, mire kiderült, (persze tudta ő, hogy már nem volt fix helyem, és most nem is értem a válaszát) hogy neki kellene helyet biztosítani. Próbálta rám testálni ennek a témának a lebonyolítását, mire én, fogtam magam és nem válaszoltam neki!

                                Két nap múlva küldtem egy sms: „Beszéljünk!” - de ő nem hívott fel.

„Kell nekem egy olyan szék, ami nyomja a hátamat”? - ezt kérdeztem magamtól a sok agyalás után - és nem értettem mire is megyünk egymással, meg ezzel a sok huzavonával. „Tele van a hócipőm, hogy egy barom vagyok!” –dohogtam magamban, bántott a dolog, mert szerettem volna érezni a testét, de ez most úgy nézett ki, nem jön össze nekünk! Mire ide értem az írásban, egy kissé elakadtam, és nem értettem miért jutott az eszembe az - az előző mondat a székről!

Tudjátok mit? Mi nők, igenis szeretjük, ha nyomja a hátunkat az a szék, mert akkor érezzük igazán, hogy élünk. Én nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne bújhassak még legalább egyszer RÚBEN karjai közé!

                                         ..................................

A harmadik férfi a sorban, PÍTER, akit azért választottam magamnak, mert emlékeztetett Montira. (akivel tíz évet nyomtam le az életemből) PÍTER különben is egy kedves, és szép férfi; a szexben aktív és követelőző - mintha minden pólusunk kívánná a másikat… mindezek ellenére Ő volt az, akit a legtöbbször „bántottam” ÉDEN után.

Olyan volt ő nekem, mint egy ragály - (tudod, hogy mindig elkapod, ha jön) és akkor neked annyi! J

Apropó, a telepen ahol lakom, láttam egy férfit a családjával: feleség, kisgyerek, babakocsi, szép nagy autó, és a legvégén egy férfi, aki olyan volt, mint PÍTER.

Teljesen ledöbbentem, ekkora hasonlóságon. A két ember között nulla eltérés - mintha kopírpapírral gyártották volna őket – ilyet én még csak egypetéjű ikreknél láttam! Meglepődtem magamon - de a sokadik pakolós fordulója után odamentem az férfihoz - és megkérdeztem nem rokona az én nagyon kedves ismerősömnek? Csak mosolygott, azzal a csibészes mosolyával és a fejét rázta.

(A minap, hosszú kihagyás után megint volt módom arra, hogy összebújjunk. Sokkal korábban jeleztem a pillanatot, amikor végre ismét találkozhatunk, de ő az utolsó utáni percig várt a válaszával, és aztán, amikor megérkezett, hosszú csengetés után még várakoznia kellett. Szerencsétlen ember, a kínok kínján ment keresztül, aztán ami ez után következett; talán kárpótolta az izzadtra izgult pillanatokért!)

                                                                            .......................................................

A negyedik emberem, RONI, ő a halk szavú, nagyon gyengéd férfi az életemben. A magánéletében kőkemény üzletember, de nekem megmutatta a legérzékenyebb oldalát is, és odaadta a testét, akkor is, amikor beteg volt… csak azért, hogy nekem jó legyen!

     Azért írok róluk, mert megérdemlik, és azt akarom, hogy tudják, nagyon szeretem őket!

Amikor februárban bezártam magam után a bérelt lakás ajtaját, akkor minden vendégem számát kitöröltem a telefonomból és ezzel a mozdulatommal három potenciális szeretőmet egy életre, kiiktattam az életemből.

                                          ……….................
 

                       Azt gondoltam, jó lesz így mindenkinek… de nem így történt!

Az eltelt hónapok alatt felhívott sok régi vendégem és azt kérték, ha lesz mód arra, hogy találkozzunk, akkor csak küldjek nekik egy sms.

Szóval a múlthéten felhív a barátnőm, hogy a gyermeke egy hétig táborban lesz… és ha lesznek hívásaim, akkor nyugodtan masszírozzak nála. Örültem ennek a lehetőségnek, és gyorsan lefixáltam három vendégemmel, ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Fentebb már ecseteltem, hogy hogyan lehet lemaradni egy ilyen soha vissza nem térő alkalomról, de Píternek sikerült… mert kitartó volt!

RONI, még februárban volt nálam, és úgy búcsúztam el tőle, hogy talán nem fogjuk látni egymást, soha többet. Kerestem a füzeteimben a számát… de nem találtam. Úgy forgattam a lapokat, mint az ördög, de a telefonszáma nem volt sehol…

Téptem a hajamat mérgemben…”Júlia, te egy marha vagy! Úgy kell neked”! – sírva morogtam, és tegnap, tök váratlanul megcsörrent a telefonom! Atya Isten… RONI volt! Örültem neki, és csak pár szót váltottunk egymással, amikor nekiszegeztem a kérdést, – Ugye találkozunk valamikor, és szeretkezünk? – nem szégyellem bevallani, de annyira izgalomba hozott a hangja, hogy nedves lett tőle a bugyim!

- Mikor találkozzunk? – kérdezett vissza, – MA! – olyan gyorsan vágtam rá a választ, hogy magam is meglepődtem.

- Ma nem jó, de holnapra intézek valamit, és felhívlak! – zene volt füleimnek a válasza.

Egész délután úgy vigyorogtam, mint egy vad alma. A kutyás társadalom a téren nem tudta elképzelni mitől pörgök ezerrel.

                                                      ………………

Másnap délelőtt együtt mentünk egy panzióba. Nehezen találtuk meg a házat, majdnem egy órát kóvályogtunk az autóval. Ő ettől, ideges volt, én pedig nyugodt! „Jó ez a párosítás” – gondoltam magamban. Végre becsuktuk a szobánk ajtaját magunk mögött. Vittem magammal egy saját pokrócot és egy frissen vasalt lepedőt. Amikor lefeküdtünk végre az ágyra, a régi illatok egy pillanat alatt átjárták a szobát. RONI nagyon finnyás ember, ő mindent megszagol, mielőtt használná… és nem fekszik olyan ágyba, ahol valami nem tökéletes. Jó érzés volt mellébújni.

                     - Emberek, tudjátok, hogy mi különbség van a szeretkezés és a dugás között?

(Eszembe jutott, amikor először bújtunk össze. Már jó ideje járt hozzám, de soha nem éreztem egyértelműnek a közeledését, és ami azt illeti, nagyon sokáig húztuk mindketten, hogy ez megtörténjen.)

A férfiak, amikor elélveznek, úgy ejtenek ki mindent a kezükből, mintha soha nem fogták volna… azt. De, RONI, ebben is különbözött a sok férfitól.

Ő szerette a masszázst és ez, számára sokkal fontosabb volt mindig, mint egy kurta levezetés… és mégis, amikor megtörtént… úgy fogta utána a kezemet, mintha soha nem akarná elengedni.

A puhán lágy kezei, úgy érintették az ember testét, mint egy selymet. Az első alkalom olyan volt, mint egy előre megkomponált véletlen, közben pedig az volt az igazság, hogy csak úgy megtörtént. Amikor ráültem a mereven ácsingózó péniszére, csak kibuggyant belőle:- Annyira imádlak! – mondta, és közben éreztem, hogy egy pillanattal később már vonná is vissza ezt a furcsa kinyilatkoztatást. „Butaságokat beszélsz”! – gondoltam és közben nagyon jó volt minden, de onnantól azt éreztem, hogy egy kicsit félt tőlem.

Szegénynek, fogalma nem volt arról, milyen ember vagyok… (szerintem) csak megtörtént a dugás… és utána, mindig maradt benne egy enyhe megbánás.

A februári, utolsó találkozásunk óta eltelt négy hosszú hónap és most, nem tudtam, mire számíthatok nála! Aznap amikor bejelentkezett, egy filmet néztem, amiben a szereplők végig szeretkeztek két órát… Azt kívántam, bárcsak engem is így szeretne valaki.

                                                                       És megtörtént!

Nem voltak szavak, csak ölelkező egymásba tekeredő végtagok, csókok – izzás és sóhajok! Nem voltak gondolatok, csak öröm, gyengédség és orgazmus - amit nagyon köszönök Neki!

Két órát voltunk együtt, és amikor kiszálltam az autójából csak egy apró csókot lehelt a számra:- Viszlát, Júliám!

                                                  …………….
 

(MEGOSZTOM MAJD AZ EMBEREKET? ÉS AKKOR MI VAN?

„Mondd Júlia, felkészültél arra, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, amit írsz?

Hogyan fogod megélni, túlélni a kritikát és a téged ért negatívumokat”?

Nem vagyunk egyformák, éppen ezért nem lehet mindenkire ráhúzni egy adott méretet. Van, akinek szűk lesz, és lesz olyan is lesz, akire nagyon bő.

A képmutatás egy Magyar betegség! Nem baj. A betegségből ki lehet gyógyulni kinek gyorsabban, megy, kinek lassabban – előbb vagy utóbb időben.)

IGEN! NEM!
 

                                                     Szerda délelőtt kapok egy sms: „Vagy? É.”

Egyre rövidebbek az sms –i, de nincsen idő ezen agyalni, mert hamarosan megérkezik, és amikor meglátom, majdnem sírva fakadok a látványától! Kialvatlan, fáradt, és a szemén egy jókora kötő-hártyagyulladással áll előttem Éden. Betuszkolom a fürdőbe, hogy minél hamarabb az ágyon feküdjön, és ahogy hozzáérek, abban a pillanatban lecsillapodik…

                                 Lassan állok neki – „csak” - azt akarom, hogy neki legyen jó.

Aztán, minden megint úgy történik, ahogy Ő akarja – mert ő mindig egyet akar: Kielégülni! Lehetőleg mindenféle sallang nélkül, egyszerűen, mint az állatok… bedugni, és csak addig mozogni, amíg szükséges! A lényeg az, hogy kevés erőfeszítéssel - mindaddig - amíg el nem élvez!

     (Nem csodálkozom ezen, hiszen a VILÁG is magától működik… mindenkitől függetlenül… kapíse?)

És akkor megszólalt a telefonja: -Ezt most fel kell, vegyem! – mondja - de alig beszél pár szót, mert a telefon túlsó végén a női hang csak nyomja a nagy semmit - megállás nélkül.

Alig harminc perc alatt még háromszor felhívja Édent, amik igazából nem is beszélgetések - csak a nő beszél – és az én emberem, meg csak igeneket és nemeket motyog a telefonba. Mindezt olyan hangsúllyal, hogy a hátamon feláll az összes szőr!

„Ez egy új oldala Édennek”! – ezt gondolom magamban – „egyszerűen nem is értem, hogy miért kell ez neki”? Amikor befejezi a nő a dünnyögést, felkelek az ágyból és kiviszem a telefonját a konyhába… „na, most aztán elég volt – a mi időnket ne rabolja senki” - és hagyom, hogy belém hatoljon hátulról – őrület – mert azonnal, elfog a nevetés, és arra gondolok, hogy „Éden engem kefél”!

                                            …………………….

(Egyszer ezt írta rólam egy asztrológus:”Inkább elfogadó, bár néha nagyon kemény és kritikus! Ő az, aki mindig jól akar teljesíteni, (az érzéki területen is) de ugyanakkor nagyon szégyenlős is tud lenni.”)

                            Szegény asszony, ha ezt most látná… ÚÚÚÚÚÚ!

A NAPJAIM!

Hétfő van, és én vacakul vagyok. Sírdogálva ébredtem. Pont tegnap volt a napja annak, hogy azt mondtam a barátnőmnek. „nem tudok sírni”, és erre most, tessék - itatom az egereket.

- Mi a baj?- kérdezte a barátnőm. - Hogy mi a baj? Én vagyok a baj! Most ez van! Várok, hogy elmúljon, és addig is, sírva írogatok!

(Egy kicsit nyugodtabb lettem, mert végre felhívott RÚBEN - és úgy néz ki, mégis találkozunk - aztán este kaptam egy jó hírt is a „tesztemberemtől”.)
 

                            - JÚLIÁM, MEGVAN a KÖNYV BORÍTÓJA! - mondta

                                         (Aztán, egy kis idő múlva az msn- n értekeztünk róla)

„M” üzenete:

Helló vagy?

Júlia üzenete:

Igen.

„M” üzenete:

Próbálom küldeni g. email -re

Júlia üzenete:

Ide nem megy? Itt is próbáld

„M” üzenete:

Most ment el tőlem. Nézd meg

Júlia üzenete:

Oké! HÚÚÚ DE DURVA! Bakker!

Júlia üzenete:

Ez brutális!

                       ......................................................................
 

                  (A tegnap és a ma között eltelt egyetlen éjszaka, és RÚBEN ma délelőtt küldött egy sms-t:

„SOKAT GONDOLKOZTAM, DE NE HARAGUDJ, MÉGSE FOG MENNI! NE KERESS LÉGY SZÍVES! SZIA”!

Először fel sem fogtam, hogy mire vonatkozott a nemleges válasza, de a fejemben ott voltak a friss emlékek arról, amikor arra kértem, szeretkezzünk végre, ha már összejövünk… és ne csak basszunk… „Ó, hát ez baj”? 

                                          (Hajjaj, de nagyon buta „fiú” vagy Te DRÁGASÁG!)

           „A rövidtávú memória, rettentő súlyos megnyilvánulását vélem felfedezni a mondatodban!

                          Én ettől még leszek”! - válaszoltam neki, és elküldtem az üzenetem!

                                  .................................................

Mert beszélhetünk, ameddig akarunk, de attól, még nagyobb lesz a zűrzavar. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, és ott van még a férfi is, akiket néha megérteni sem könnyű.

                             „Soha nem a világ kaotikus, hanem én!”

                                                                                         (Ismeretlen férfi)!

          „Nem ismered ezt a közmondást drága”? – kérdeztem volna Tőle, de már nem volt rá alkalmam.

                             ..........................                   ................................                        ...................................

              „Mert minden vihar, lágy szellőként kezdi pályafutását”!

Olvastam ezt a két idézetet, és azt gondoltam, hogy sok mindent kifejez abból, amit mi nők úgy hívunk: FÉRFI!

- Elhagyott már téged, valaki, akit szerettél?
- El - Joan ránézett. - Hiszen valamelyik mindig elmegy. Előfordul, hogy a másik a fürgébb.
- És akkor mit csináltál?
- Mindent! - Kivette a férfi kezéből a poharat, és kiitta a maradékot. - Mindent! De hiába. Rettenetesen boldogtalan voltam.
- Sokáig?
- Egy hétig.
- Az nem sok.
- Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, meg a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi nem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember”.
 

                                                                                                  (Erich Maria Remarque: A Diadaliv árnyékában)

   Évek óta le van butítva az ingerküszöb - és így sokak - csak keveset, nagyon keveset látnak meg abból, amik!

AZ EREDETISÉG MINDIG KIVÉTEL.

                                                   AKÁRKI, NEM KÉPES RÁ… DE BÁRKI, IGEN!

TELJESEN NYILVÁNVALÓ LESZ, KIRŐL ÍROK, ÉPPEN EZÉRT NEM FOGOK NEVET HASZNÁLNI!

Ahogyan én láttam akkor, amikor megismertem, a világ legtermészetesebb módján élte szabad életét. Voltak ugyan kötelezettségei, de még ezek az apró „kellemetlenségek” is segítették abban, hogy azt tehesse az életével, amihez kedve van! Nagy adomány ez, és csak azok kapják, akik jók!

Önmaga infóival csínnyán bánt mindig, de ha meg is tudtam róla dolgokat, azok csak hátráltattak abban, hogy megismerjem az igazi arcát, és igazán el tudjam Őt fogadni a különcködéseivel. Aztán, hiába volt részemről (egy idő után) a teljes elfogadás, ha Ő minden alkalommal egyre távolabb került önmagától és tőlem!

Imádta a szexet, ez nem volt kétséges előttem! És az első fintora a sorsnak mégis az volt, hogy akit Ő maga választott társául - azzal egyszerűen nem ment neki. Láttam a testén a sebeket, amik azt mutatták nekem, hogy hogyan vesz magán erőszakot hosszú évek óta.

„A szerelem és a sexus olyan módon összekeverve, ahogy az ember éli, tiltott mágikus aktus, amely mindig újra és újra alkalmat ad arra, hogy újabb lények a természetbe való betörésre törvénytelenül felhasználják.”

           A „FARKA”, ami mindenért felelős volt a szemében, rongyosra lett rángatva a keze által!

Évek óta elvetette már ezt a méregmagot önmagában, és a hajtások egyre csak bújtak elő belőle, és mérgezve behálózták lassan az egész szépséges testét! Talán, egyetlen egyszer jutott el agyban addig, hogy azt mondta: - ELÉG! ABBA HAGYOM! - emlékszem ezekre, a szavaira (néztem is jó nagyot) de aztán, mégis maradt minden a régi felállásban.

      Pink - nek van egy óriási mondata:”A nők képesek orgazmust színlelni – a férfiak egy egész kapcsolatot”!

Onnantól, azt éreztem, hogy nagyon megváltozott! Egy felszínes emberrel keféltem, és mégis azt mondtuk egymásnak. - Köszönöm Drága, ez nagyon jó volt!

Aztán, egyre ritkábban jött; nem volt rá módja, vagy csak került - nem tudhatom! Soha nem feszegettem ezt a témát, mert örültem annak, ha egy - két órát mégis velem töltött.

 ÉS, A SZABAD EMBERBŐL, ÖNMAGA RABSZOLGÁJA LETT EGY IDŐ UTÁN!

Talán észre sem vette, hogy merre haladt, de az is lehet, hogy mindent látott… és ő mégis nagyobb tempóra kapcsolt – „A kurva életbe, jöjjön, aminek jönni kell!”

                                             ……………………..

Nem bírta sokáig! Kerek egy hónap telt el a nemleges válasza után, és ma (2009. 08. 21.) kaptam egy újabb sms. Azt gondoltam, hogy visszaküldöm neki a saját elutasító sms –t, de aztán mégsem tettem.

                                                                           Hogy miért? Egyszerű!

          Én, nem ő voltam - és azt akartam ezzel érzékeltetni felé - hogy mekkora a kettőnk közötti különbség!

Találkoztunk aznap este, de semmi nem olyan volt, amilyennek lenni kellett volna, és aztán két ölelés között azt mondtam neki: - Menj haza!

Nem ellenkezett. Egyetlen hang nélkül megfürdött, és csak annyit mondott:- Azt szerettem volna, hogy neked is jó legyen! Vigyázz nagyon magadra! – mondta az ajtóban állva - mintha magának mondaná.

                Nem éreztem semmit, amikor elhajtott az autójával, olyan üres voltam, mint egy kiszáradt kút.

 ÚRISTEN! HÁT ERRE VÁRTAM? EZT AKARTAM ÉN OLYAN NAGYON?
 

                                                           EMLÉKSZEM!

                          Igen, emlékszem arra a két kivételes alkalomra Vele!

Semmihez sem tudnám hasonlítani őket. Minden úgy történt, ahogy mindig… de mégis volt ott valami plusz, ami abban segített, hogy más legyen, mint egy évek óta ismétlődő, kellemes ugyan, de felejthető alkalmak egyike.

2008. Augusztus eleje volt, (ő túl volt egy hosszú, fárasztó nyaraláson) amikor korán reggel megkaptam az sms -t: - Mikor tudunk találkozni? – kérdezte, és én sürgettem volna – Minél előbb! – írtam, de amikor belépett az ajtómon, akkor én már fél napja vártam azt a pillanatot!

A masszázs alatt azt éreztem, hogy még mindig nagyon távol van, és nem tudtam, hogy mit tehetnék azért, hogy 100% - -ban velem, és mellettem, legyen. Idegen volt a teste, és mégis ismerős. Amióta masszíroztam, nagyon sokszor voltunk együtt, de most valamiért halogattam a tetteket - vártam valami jelre… Tőle.

Soha annyira nem kívántam a testét, mint akkor,(amihez öröm volt mindig hozzáérni) és mégis, nagyon rossz lett volna, ha én teszem meg azt az első lépést.

Megvolt a masszázs, és ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam, hogy mit tehetek még; „SZERETKEZNI AKAROK VELED!”, szinte ordított belőlem a vágy.

És akkor ő, (mintha hallotta volna a segélykiáltásomat) széttárta a lábait, és az egész teste várakozással volt teli. Megmozdultak a kezei, és olyan természetesen nyúlt a bugyimba, ahogy addig az életemben senki nem tette velem, közel húzott a testéhez, és én érezhettem, lüktető péniszét!

            Őrület volt, mert abban a pillanatban még a zene is szenvedélyesebb szólt a háttérben.

Teljesen fölé hajoltam, és hagytam, hogy vaginámat szeresse, és akkor, belassult az idő… mintha nem is mi lettünk volna az ágyon, hanem valahol mérföldekre a semmi közepén, a világűrben… ringatóznánk. Halványan emlékszem, ahogy lihegtünk és aztán furcsa hangok törtek fel a testünkből! Belém hatolt, amikor pózt váltottunk,(én sürgető voltam) de közben azon imádkoztam, hogy sokáig kitartson… és ott kiszakadt belőlem az a megmagyarázhatatlan, régóta elfojtott SÍRÁS!

Ömlöttek a könnyeim - minden elmosódott előttem - Rúben forró volt és kitartó. Teljes volt az összhang kettőnk között, és egyszerre élveztünk el!

Összeolvadtunk, és ez totális érzés volt! Amikor lerogyott az ágyra, arra kértem maradjon még bennem - a nyakamba csorgott az izzadsága - mégis súlytalan volt a teste a hátamon.

           Vártam, hogy teljesen megnyugodjon, aztán hagytam még feküdni, amíg én lezuhanyoztam.

Érdekes érzés volt a zuhany alatt állni – amikor még mindig azt éreztem, hogy bennem van – mert minden bizonnyal „valami csoda történt”!

                                     Ez a ritka alkalmak egyike volt, az életemben!

Csigalassúsággal öltözködtem… messziről jöttek a zajok és hangok - halottam, ahogy a fürdőszobában folyatta a vizet Rúben - és még akkor sem tudtam, hol vagyok!

        Legszívesebben azt mondtam volna, „EMBER, AZONNAL FOGJUNK HOZZÁ ISMÉT”!

De e helyett valami érthetetlen okból a következő hagyta el a számat: - MOST NAGYON SOKÁIG NEM AKARLAK LÁTNI! – halottam a hangomat és ő csak bólogatott bután.

                (De most komolyan, miért is kéne logikusnak lenni egy ilyen pillanatban?)

Láttam, hogy mennyire küszködik azon, hogy összeszedje utolsó erejét, (nehogy elfusson) mielőtt még kiadnám az útját… a lépcsőházban aztán mosolygósan mondta: - Fájnak a golyóim!

 - Mert, nagyon sokáig visszatartottad kicsikém! – mondtam neki, és közben megsimogattam a kipirult arcát.

 - Azt akartam, hogy neked n a g y o n – n a g y ón jó legyen! – vigyorogva tűnt el a lépcsőházi fordulóban és hallottam, hogy fütyörészik azzal a finom szájával.

Másfél hónapig bírta - este telefonált, és én ettől boldog lettem - aztán újra, minden ugyan olyan jó volt, mint az előző alkalommal.

                           (Akkor éreztem először, hogy megijedt, úgy, ahogy én is!)

                                         „GÁZ VAN BABÁM”!

            Utána már csak egyszer láttam, mielőtt végleg lehúztam a rolót abban az „angyali” lakásban…

                                        ……………………………..

EMBEREK!

           Találtam egy alsónadrágot a fürdőben! Valamelyik vendégem gatya nélkül ment haza!

                           Halló kérem… otthon nem, fogja hiányolni az asszony?

                         (Uraim! Senkinek nem hiányzik egy szürke alsónadrág?)

                                               ……………………

A PAPUCS!

Többször is hallottam, hogy létezik egy babona, miszerint, ha veszel egy férfi papucsot, és az ajtódba teszed… (orral a bejárat felé) hamarosan megérkezik a várva várt ember az életedbe!

Simán állítom, hogy ez nem igaz, de lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem, mert nekem nem „működött”? Aztán, amikor itthon landolt a papucs gazdátlanul… és csak hányódott egyik helyről a másikra, egy nagy lendülettel elpakoltam a funkcióját vesztett lábbelit!

A betegség ott kezdődik, amikor az ember ezen agyal… a többi pedig csak egy állapot, amin lehet változtatni! Igen – igen! És ez furcsa, mert ez is azt bizonyítja nekem, hogy mennyire nem tudjuk, hogy mit írunk arról, amit még nem éltünk át!

                                         ……………………………………..

                                                  Volt egyszer egy érdekes beszélgetésen Ronival.

Arról ment a diskurzus, hogy az emberek milyen könnyen elfelejtik, hogy kihez kötötték az életüket. Ő szerette a feleségét - de amikor nálam volt - szerette önmagát.

Nagy nyugalmat láttam az arcán minden alkalommal – ahogy ellazult mellettem - és ettől olyan szerethető lett számomra. Boldog ő is, én is… és ez így volt jó! Aztán elment, mert otthon várta a tökéletes család és az a nő, akit mindennél jobban szeretett.

Sokat gondolkodtam azon, hogyha én lennék az a nő (az egyetlen)… és megtudnám, hogy merre jár az én szerelmetes uram, mit tennék… „Semmi nem lenne, hiszen szeret, és én is szeretem! Ennyi Vagy épp ellenkezőleg? Semmi nem lenne már a régi?”

ÍRÁS = SZABADSÁG!
 

              A szavaknak soha sincs rejtett értelmük. Sőt, az igazat megvallva nincsen rejtve semmi sem!

A szabadon megfogalmazott szavak értelmét a megfogalmazó, a megmondó adja, ha egy kis értelem is szorult belé! Éppen ezért, mindent el kell olvasni. Karinthyt, Oshót, vagy akár a nagy bibliát is, mert ugyanazoknak a szavaknak más és más értelmet tulajdonítanak a katolikusok, meg az „ezósok”.

És itt, ennél a pontnál a hangsúly a "tulajdonítanak"- n van! És ez nem más, mint egy tízezer éves megbuggyant elme őrült játéka. De a tulajdonító, mindig halálosan komolyan gondolja.

                                        Figyeljetek, mi történik, és rájöttök magatok is, mert ez a kulcs!

Urak! Nagy valószínűséggel, mire idáig értetek az olvasásban (!) Addigra nem kicsit, de összezsugorodott a tökötök… Mert én egy megosztó személyiség vagyok, és nem csak az emberekkel, hanem egy sokkal magasabb erővel is, aki maga is „bevallotta” nekem, hogy nem igazán tud velem mit kezdeni…

- Istenem adj nekem egy jelet! – ordítottam sokszor magamból kikelve, Ő pedig válaszolt nekem. - Még mennyit Júliám; számszerűsítsd, kérlek, hogy mennyit!
 

Szóval… visszatérve az írás szabadságára, azért olyan kézenfekvő számomra, mert azt írom, aki vagyok! Ezek a sorok mind valamilyen folyton alakuló formámat mutatják, amit nem más, hanem én élek, és ha megélem, aztán leírom… egyszerűnek tűnik.

                                                             Csak kifolyik belőlem, mint egy teli pohárból a víz!

Nincsen ebben a könyvben egy szemernyi valóság mögöttiség sem… mert ez a valóság! Nem mindig szép, és nem is csábító, mégis a külső szemlélőnek lehet nagyon is az! Úgy ahogy a férfiaknak a nők, a nőknek is örök motiváció a férfi!

             Oda – visszahatás az egész itteni életünk ezen a föld nevű bolygón - Ők és Mi, ezen a kurva nagy játszótéren.

                                 .........................................................

(Évtizedekkel ezelőtt derült ki egy szellemidézésen, hogy valamikor az egyik előző életemben írónő voltam! A nagy elhivatottságtól elhanyagoltam a gyermekemet, aki, amikor a sírásával hátráltatott – akkor én mérgemben leszúrtam a tollammal! A tragikus karma után, nagyon sokat segített nekem a „fiam”, aki miattam döntött úgy, hogy fentről figyeli majd anyja írói tevékenységét itt a földön!)

És, higgyétek el nekem - sokszor érzem ma is, amikor írok - azt a megkülönböztetett figyelmet, ami fentről segíti a kezemet! Akkor azon az ominózus „ülésen” mondták először a szellemek: „ÍRJÁL JÚLIA”.

                És nekem most, vissza kellett emlékezzem a szavaimra, ami így hangzott: - DE MÉGIS, MIT?

Hát most, tessék - ebben van a szabadság - és ha ezeket leírom, akkor a szabadságról írok, mert ennél a pontnál a szó szabadsága is óhatatlanul belép ebbe a színes nagy képbe!

                                                                        ………………………….

(Kaptam egy - két sms hajnalok hajnalán. Aki írta, egy 32 éves férfi - biztosan azt gondolta, hogy egy alkalom után, már örökre szóló bérletet váltott nálam. Egyre tüzesebb írásai odáig fajultak, hogy „megcélozta” vele a faromat!

                „Hogy ez mekkora marha! – dohogtam magamban –„honnan, veszi a bátorságot?”

De leírja, és közben reszketve figyeli, jön e válasz a firkálmányára és ha nincsen válasz, akkor felhív, és nem beszél, hanem nyafog, és közben ki tudja min jár az esze…

- De, most komolyan nem értem, hogy miért vagy te ekkora barom! – tök mindegy mit mondok én neki, mert úgysem érti, miről beszélek! Ő egy szabad ember, én pedig egy szabad asszony, aki elküldheti gondolkodni, és lazítani azt az egy programra beállított agyát!)

                                        És most azt a két bizonyos „K” betűs szót fogom nektek leírni egybe!

                                             ..................................

                          KIBASZOTT KLASSZ, hogy ilyen férfiak mégis léteznek a földön!

Itt ülve a gép előtt, a világ, betódul az életembe… tök mindegy neki, hogy éjjel, vagy nappal van, és akkor most eldönthetitek, hogy ez mennyire magányos tevékenység. Mert a világ, az írás, a szabadság, a szó és én… mind egyek vagyunk!
 

Mert az írás  szeretete egy nagy lehetőség arra, hogy a saját gazdagságomat gyarapítsam vele! És  valamit a meg élt napjaimból!

Amikor ezeket, a fenti sorokat leírtam, még nem tudtam, hogy lesz ezzel az emberrel folytatás… de, most már tudom, mitől pompázatosak az ilyen férfiak a földön!

NÉGY HÓNAP KÜLÖNBSÉGGEL, KÉT CSODA LÉPETT BE AZ AJTÓMON!

2007. 01. 31. egy új vendég érkezett. Ő volt, Píter! „Nagyon szimpatikus, szép és erős ember”! – ezt írtam róla a füzetembe. Aztán, másfél hónap után újból megjelent, és én, virágokkal díszítettem ki a füzetemet, ahogy leírtam a nevét: „Visszajött! Jaj, Istenem, de jó”! – ezeket olvastam a neve mellett!

Eltelt három hónap… és mi többször is találkoztunk egy - egy masszázs erejéig. Mindig nagyon sokáig maradt… pedig lett volna dolga, de ő szívesen töltötte az idejét nálam! Szándékosan nem írtam azt, hogy „velem”, mert nem tudhattam, hogy mik voltak rólam a gondolatai.

          Április 27-én megszületett Tesztemberem elsőszülött fia, és mi aznap voltunk először együtt Píterrel.

                                                                                  Érdekes volt!

Akkor írok ilyeneket, amikor nem volt valami 100% bennem, - mert egy kicsit olyannak tűnt, mintha a reggel otthon abbamaradt - nemi életét folytatta volna nálam.

„Bazd meg Júlia”! - dühöngtem magamban, és nem akartam elhinni, hogy mennyire rosszul választottam! A rossz kedvem csak folytatódott azzal, hogy Monti (régi kedvesem) épp aznap törölt ki a közösségi oldalról, mondván: „Én nem tehetem azt, hogy megjelöljelek, mert nekem családom van”! - A kurva életbe, mi jöhet még? – kérdeztem a lányomat, és ő csak ingatta a fejét, mint aki nem tudja a választ.

Egy nap alatt egy új élet születése, és egy régi elvesztése… ez igen, ez nem semmi!

                                                  ………………………………

                 És akkor egy nap híján, egy hónap múlva megjelent az életemben RONI!

       (Mert mindig kárpótol az élet, és az Isten; aki becsuk egy ajtót, és mindig kinyit egy újabb ablakot!)

                 Roni, egy 35 éves csendes, szimpatikus férfi, akit nagyon jó érzés volt masszírozni.

Amikor elment azt írtam a neve mellé: IGEN! Tudtam, hogy mit jelent ez a szó nekem, csak azt nem tudtam, hogy mikor…(?) J

A fürdőszobában a csap felmondta a szolgálatot ettől a sok érzelemtől, és akkor is folyt szegény, amikor nem kellett volna! Úgy éreztem része, vagyok a forrásnak, de az alattam lakó emlékeztetett arra, hogy már megint nem a földön járok, és ez nekem, kőkemény fizetnivalókba került.

„Júliám, a hatásod perzselő; éppen ezért, csak figyelj, és ne cselekedj, ha valaki megérint! A befogadás békéje legyen veled”! – amikor felébredtem reggel azonnal leírtam ezeket, a szavakat, de nem tudnám megmondani, hogy ki is volt álmomban, aki ilyen okos tanáccsal látott el.

                Tudtam, éreztem, hogy ez is annak a változásnak a része, amin keresztül megyek!

                                    ...................................

A HIT NEM AKADÁLY!

Nem egy, és nem két vendégem volt az évek alatt, akik erősen vallásos emberek voltak. Hogy kik mivel nyugtatják meg a lelküket, teljességgel egyéni és szabad választás.
 

A férfi, aki felkeresett Indonéz származású volt. Ha nem mondja, hogy mivel foglalkozik, akkor valamilyen irodistának néztem volna. Ahogy megérkezett, azt figyeltem, hogy milyen szépen beszélt:- Foglalkozási „ártalom”! – mondta, és közben nevetett azzal a sok, egészséges fehér fogával a szájában. A maga 33 évével, és a fekete bőrével olyan volt, mint egy, a sok fiatalember közül, akinek eltérő a bőrszíne.

- Hitoktató vagyok! – mondta, és én annyira meglepődtem ezen, hogy nem mertem megkérdezni: „Szeretne e levezetést”?

Aztán, ő volt, aki átsegített a masszázs végén ezen a hiányosságomon: - Nekem is lehet részem abban a híresen, kellemes levezetésben? – kérdezte mennyei mosollyal az arcán, és egy nagyot kacsintott a fekete szemeivel.

                 - Ha a Jó Isten is rábólint, akkor miért is ne! – mondtam, és jót nevettünk ezen.

                                                     ……………………

Egy érdekes időszak kezdődött az életemben. Este nyolc órakor kikapcsoltam a telefonomat, és ez a szokásom így maradt a mai napig is.

Nagyon sok ember megfordult a kezem alatt, és én ennek ellenére, vagy ettől függetlenül, igen kevés vendégemmel álmodtam.

Édennel, ugyan, úgy ahogy az életben is, meghatározhatatlan időközönként találkoztunk - mégis viszonylag sokszor álmodtam vele. Visszagondolva, mindig nagyon kellemes érzéseket hagytak bennem ezek az álmok, hisz az álomban nagyon sokat flörtöltünk… és ez, ellentettje volt annak a trendnek, amit az életben kaptam tőle.

         Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy a „Minden” így kárpótolt a hiányosságai ellenére.

Amikor másnap felhívott Éden, és azt kérdezte: - Ha nem leszek olyan paraszt, és nem rohanok el, mint legutóbb, akkor meglátogathatlak? – így lett az álomból egy nap leforgása alatt valóság!

38 ÉVES, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ

Megnyerő hang a telefonba, határozott elképzelésekkel. Nem sokat teketóriázik, és máris kéri a címet. Határozottsága, és hangsúlyossága a súlyában is megmutatkozik, kb. 120 kilogramm lehet.

                                                             Pontosan érkezik! Igen, ezt nagyon szeretem!

Amikor egy ekkora embert masszírozok, óhatatlanul is túl közel kerülök hozzá… egyszerűen kikerülhetetlen a nagysága miatt! Nos! Amikor a fordulásra került a sor, ő előre örült, én pedig előre aggódhattam, hogy hogyan fogom a távolságot tartani a két test között!

Ehhez a nyilvánvaló tényhez még egy hangsúlyos pénisz is hozzájárult, ami minden helyzetben a kezemnek ütközött!

Ahogy elkezdődik a masszázs, és én a lábaim közé veszem a testét (ami jelen esetben is túlzottan nagy) az ő farka és az én seggem milliméterekre van egymástól! Érzem, ahogy gyorsabban kezd dobogni a szíve - a levegőt is nagyon furcsán veszi – próbálom a lehetetlent, hogy a testünk ne váljon eggyé - de ez akkora dőreség tőlem, mint az, hogy nyáron essen a hó - hiszen csak ábrándokat kergetek!

Szóval nagyon tetszik neki ez a felállás, a pupillái, kitágulva - bámul rám és látom ám - hogy készül megszólalni!

- Ezzel az erővel, akár bele is ülhetnél– mondja búgó hangján. A vörösen izzó pénisze ott meredezik a lábaim között, ahogy lenézek – nagyon lassan válaszolok neki, minden egyes szót ötször végiggondolva...

- Hú de izgalmas fickó vagy! Ezzel a dumáddal teljesen le is vettél a lábamról! –mondtam egy kis gúnnyal a hangomban, és közben azt figyeltem, hogy az - az egoista pénisze, hogyan reagál a mondatomra.

Szegény, amilyen peckesen állt az egyik pillanatban, olyan kókadt lett a következőben.

Úgy csuklott össze mint egy colostok, és a vörös feje sápadtan húzódott a házába vissza, mint egy csigának ha megijed valamitől! 

         Nem is tudom miért, de egy dalocska jutott az eszembe és elkezdtem énekelni: - Csigabiga gyere ki…

Együtt nevettünk ezen, és háromnegyed óra múlva, elégedetten távozott, és még borravalót is kaptam az „énekemre”!

ESEK – KELEK, MINT VALAMI BÁBÚ!

A kutyáimat sétáltattam egyik este, és ahogy vezettem át az úton őket, Gorky észrevett egy galambot, ami ott botladozott az út túlsó oldalán. Minden olyan hirtelen történt, amikor meglódult az én 18 font súlyú állatom, és húzott maga után a porba, mint egy pille könnyű fadarabot!

A fiam barátai látták az eseményeket, és odaszaladtak segíteni, de közben, nem győzték leplezni, hogy mekkora örömet okozott nekik földi látványom!

- Hú de viccesek vagytok, legények! – mondtam, de elfogadtam, hogy felsegítsenek, aztán megpróbáltam én mosolyogni... magamon.

                                                    ……………….

ILYEN AZ EROTIKUS MASSZÁZS?

„P” azt mondta, hogy 29 éves, de én meg voltam győződve róla, hogy legalább tíz évvel idősebb a „koránál”. A férfiak hiúak, egy kis hazugság ide vagy oda, egyáltalán nem számít nekik.

                      Érdekes pasas volt, akinél a külső és a hang semmilyen formában nem illet össze!

Sokan vagyunk ezzel így, de sebaj, mert ettől is különbözünk… jó az néha, ha az ember kilóg a sorból! Magas, nagy testű fazon volt, aki már évekkel korábban elindult a hízás útján… de valami furcsa módon, tetszett nekem, ez a szabálytalan testű férfi! A szokásos banki ruházata volt, és az elkerülhetetlen nyakkendő, amit a férfiak utálnak!

Ahogy belépett a lakásba, máris gyűrte a zsebébe, és közben nagyon elszégyellte magát, amikor odaszóltam neki:

- Mit szól majd a kedves felesége a halálra gyűrt nyakbavalójához? - azonnal elővette, és gondosan összegörgette az ujjaival, ahogy illik egy sima modorú üzletemberhez!

„Az öltönyös buzik!”- így neveztem magamban őket. De igazából nem tudtam az okát annak, hogy hogyan, és mikor ragadt meg a fejemben ez a mondat róluk. Szóval az „öltönyös fazonok”, nagyon sokszor okoztak már nekem különféle meglepetéseket, de erről az emberről szinte semmi nem ugrott be addig, amíg meg nem szólalt.

Másfél hónap telt el az első találkozás után, amikor újra hallhattam a hangját, és a fejemben az emlékkel, hogy ez az ember, tuti vili fix, hogy nem 29 éves, azt kérdeztem magamtól… „Mitől olyan szimpatikus nekem?” – aztán, csak néztem, ahogy vetkőzött és ő ettől zavarba jött!

Mielőtt nekiálltam volna a masszázsnak azt kérte, hallgassam meg. - „No hiszen! Nem szeretem az ilyet”! – utáltam mindig, ha nekem akarták megmondani, hogy mit kell, tegyek a szolgáltatás alatt!

- Szeretnék kérni tőled valamit! – így kezdte a mondatát, és éreztem belül azt a szokásos hárítást, - (ha valami olyat kérnek tőlem, amit én nem akarok megtenni) mellé még prezentált, egy akkora sóhajt, mint egy bálna! - Szeretnék veled együtt lenni, de semmi olyat ne gondolj, amit te nem szívesen adsz nekem… csak azért kérem, hogy érezzelek, és hozzád bújhassak!

- Ó, ó! – csak ültem az ágy szélén, és nem tudtam, mit tegyek! - Én egy masszőr vagyok, és ezt te is tudod! Miért kérsz tőlem olyat, amit itt most simán elutasíthatok?

- Nem tudom mi ez? – mondta, - de már a múltkor is azt éreztem, hogy nekem ez kell tőled és nem más! – közben alig, mert rám nézni, a lepedő sarkát gyűrögetve kínjában, amíg a válaszomra várt.

- Oké, figyelj! – a tenyere elkezdett verejtékezni, ahogy a kezét a kezembe vettem, - Benne vagyok, de feltételekkel! Bekötöm a szemedet, és te nem érhetsz hozzám! Bármit teszek veled, az mind a tied, de én tőled nem kérek semmit! Viszont te ezért, kőkeményen fizetni fogsz, úgy, mintha megmasszíroztalak volna! Próbálj ellazulni, és csak bólints egyet, ha kezdhetem!

Egy puha kendővel bekötöttem a szemét… meztelenre vetkőztem és elindult a kezem a testén! „Ilyen hát, egy igazi erotikus masszázs”! – gondoltam magamban, és hagytam, hogy a testem a testéhez simulni…

Sok mindent csináltam az eltelt évek alatt, de ez most nekem is újdonság volt!

A sötét szobában csak a gyertyák fénye világított meg bennünket. A zene, mindent betöltő hangjai átjárták a fejünket, és mindent kitöröltek onnan arra a másfél órára! A dallamok az egekig repítettek bennünket és onnan vissza a földre.

                               Úgy hullámzott a teste, mint egy felbőszült folyó, aki áttörni készül partjait!

               Segítettem neki, aztán úgy bújtam hozzá, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog!

        Később kibogoztam a sálat, és odasúgtam neki:- Várj még egy percet, és csak utána nyisd ki a szemed.

Összeölelkezve feküdtünk - amikor sokkal később azt éreztem - hogy végre felnyílnak a szempillái! – Jézus, mi volt ez! – hallottam a kérdést, de semmit nem akartam rá válaszolni!

                        Csak hallgattuk a zenét, aztán együtt fürödtünk meg a gyertyafényes sötétségben!

              Amikor elment azt mondta:- Köszönöm neked Júliám, ezt soha nem fogom elfelejteni!

                               Megcsókolta a kezemet, és soha többet nem láttam!

A FRÁNYA KARMA!

„Ezer” év kihagyás után úja felbukkant egy nagyon kedves vendégem. „I” egy híresen gazdag cég magas beosztású embere, a maga 39 évével, akinek egyetlen fóbiája volt; kínosan érezte magát, ha sok ember előtt kellett beszélnie.

Furcsa az élet, mert egyszer hallottam egy telefonbeszélgetését, ahol, nagyon keményen osztotta az észt a beosztottjának – hevesen taglalva az aktuális kondíciókról - és emlékszem az érzésre is, hogy mennyire meglepett ez a másik énje, amit még nem ismertem addig!

Fiatal kora ellenére igen sikeres szakmai pályafutást tudhatott maga mögött, amikor, nagyon hosszú kihagyás után, kaptam tőle egy sms: „Júliám, végre újból rád találtam! Szeretnék elmenni hozzád egy kellemes masszázsra, hogy újra érezhessem a kezeidet”! Furcsa volt, hogy sms küldött, és nem hívott fel, de a telefonszáma alapján emlékeztem rá!

És akkor a mindig fitt, csinos, mosolygós férfi helyett belépett az ajtómon, egy ingatagon járó, ferde arcú, plusz húsz kilót magán cipelő összetört ember! Ekkora változásra nem számítottam… sőt, ami ezután következett, maga volt a döbbenet.

Durván egy évvel korábban egy váratlan szívműtétet hajtottak végre rajta, és a műtét után nem sokkal, egy újabb nem várt agyvérzés lépett be a képbe, az amúgy is nagy gondok mellé! Keserves időszakon volt túl, ami még nem jelentette azt, hogy vége volt a vesszőfutásának, mert a hosszú rehabilitáció után derült ki, hogy sem a járása, sem a beszéde nem lesz a többé a régi! Éppen ezért leírt mindent, és nem használta inkább a hangját ott, ahol nem ismerték!

                                          - Szörnyű nekem, hogy nem értik, amit mondok! – védekezett!

                      Emlékszem, hogy mennyire sírtam a masszázs közben… mert, rossz volt, így látni őt!

Hihetetlen, hogy mik vannak a világban, és ha nem érezzük kézzel foghatóan mi magunk is, akkor talán nem is hisszük el, hogy az élet ilyen kegyetlen játékot is képes velünk művelni.Mert tény, hogy ilyen dolgok léteznek, és történnek itt a földön!

Tönkre ment a házassága, és szeretett volna szeretkezni, de én nem erre voltam neki partner, így aztán „beajánlottam” egy nagyon kedves szolgáltatóhoz, akivel később, (remélhetőleg) sokszor… igen – igen jól érezte magát! Hogy mi lehet vele? Nem tudom…

                   Régóta nem láttam, de remélem, jól van és gondol néha rám, úgy ahogy én is gondolok rá!

TEGNAP MÉG 35 FOK MELEG – MA - HIDEG SZÉL, EZERNYI FALEVÉLLEL AZ UTCÁKON!
 

                                                                    Igazán hangsúlyos különbségek!

Nem mondom, hogy nem voltak jelek, mert ez így, ilyen formában nem lenne igaz! Csak hallgattam a jól értesült vendégeimet, akikkel beszélgettem erről az előttünk álló változásról, ami hamarosan éreztetni fogja a hatását az országon, az embereken, a munkahelyeken, és még ezer fontosabb dolgon is, nem is beszélve erről a szakmáról.

               Ezektől függetlenül, én egy burokban éltem, ahová csak nehezen jutottak el az információk.

Az ember lánya felkel… elintéz ezt – azt, azután elindul dolgozni, és várja a telefonhívásokat! Ennyi volt az életem éveken keresztül.

Csak fel kellett emelni a telefont és bele kellett szólni a lehető legtisztességesebb hangnemben, mert házhoz jött a munka… nekem, csak el kellett végezni azt!

Mindig azt hittem, hogy én leszek az első olyan masszőr az országban, aki még a pályán lesz hatvan éves korában is, de nem így történt. Csak két év hibázott belőle, és máris összedőlni látszott minden.

                     Hogy van e valami, ami kimaradt ebből a hét évből? Igen van! Még egyszer hét év!

Nyilván ezzel a két mondattal felülírtam önmagamat… de ki figyel oda erre a kis semmiségre!

                                            ………………..

Mentem a városba – nyáriasan – papuccsal a lábamon. Utánam szólt a szomszéd asszonyom: - Megázol Júlia!

• Én bizony nem, mert a vihar figyelni fogja, hogy merre járok, és messzire elkerül…

• „Itt van, Júlia, aki most nem lehet vizes”! – mondta az eső, és így volt, ha hiszitek, ha nem!

HAJNALOK!

Írtam már, hogy milyen sokszor kaptam zavaros sms -t borús hajnalokon. Az egyedül alvó férfiak ébredező öntudata ágaskodik ilyenkor, és hoz ki belőlük olyan képeket, amik elindítják a kezüket egy olyan úton, ami még fokozza bennük a vágyat, arra, hogy „ha itt lennél, akkor ez, és ha itt lennél, akkor az történne” – de nem vagyok ott és ez csak egy rossz álom!

                  A takaró alatt az önmagukba görbült szeretetükkel; miért érik be a magányos ennyivel?

Amikor nem akarják, hogy vége legyen az éjszakának, és a csukott szemük alatt végérvényesen elindul a leküzdhetetlen vágy…(Mennyivel jobban járnak azok, akik emberi időben mérik a vágyaikat, és használják a szájukat, ahogy Éden teszi sokszor: - Ráérsz, mert ha igen akkor nagyon siess! – és én repülök, mert jó!)

Aztán, amikor elmúlik a pillanat, egy papírtörlő csak, és egy septiben magára rángatott alsónadrág, ami próbálja az évek óta elfojtott dühét állni – de a rések és foltok nem ezt mutatják!

            A férfiak furcsák… mi nők meg csak állunk ez előtt a furcsaság előtt, és mosolyra húzódik a szánk!

                     És van olyan is, amikor az ember sírva fakad! Hogy miért? Mert tehetetlen.

Éden sokszínűsége olyan méreteket öltött néha, hogy a pokolra kívántam a pillanatot, amikor belépett az ajtómon. Többször is megtette, hogy amikor végeztünk egymással felugrott az ágyról: - NEKEM MOST MENNI KELL! – felkiáltással és én kínomban elsírtam magam.

Szíven ütött az érdektelensége, és az - az érzés, hogy csak egy tárgy vagyok számára, és a vágyainak… akit nem is akar emberszámba venni, csak használni, amire kell.

Nem is tudom, miért, de eszembe jutottak a kurvák… Ők hogyan élhetik túl az ilyen alkalmakat éveken keresztül, úgy, hogy nem halnak bele? Na, mindegy!

A NYÁRI NAPSUGÁR MINDENT ÁTMELEGÍT!

                Évekkel ezelőtt – minden nyáron - a tizenegy emeletes házunk tetején napoztam meztelenül.

                       Szerettem, ahogy belém hatolt a nap sugara, és átjárta minden porcikámat.

Nagyon különleges érzés, ahogy a lábad között felkúszik benned a meleg, és elönti a hasad belsejét; mintha, kényeztetve nyalogatná a testedet - akár egy tökéletes szerető. A jó szex… de most komolyan, a szuper jó szex, ehhez az érzéshez hasonlítható!

                        Aztán, egy alkalommal, ahogy ott fekszem a tetőn… éreztem, hogy valaki néz.

Egy középkorú férfi állt fölöttem, (látásból ismertem) és ahogy kinyitottam a szememet megszólalt: - Életveszélyes a tetőn napozni! – mondta, és nem vette le rólam a szemét, egy pillanatra sem.

- Nem óhajtok öngyilkos lenni… látja, NAPOZOM! – de hiába volt nyomaték a szavakban, ő csak állt ott, és bámult rám!

- Itt nem maradhat! – mondta, de valami oknál fogva, olyan hihetetlenül lassan ejtette ki a szavakat a száján… hogy ideges lettem tőle.

- Mondja uram, ha már ennyire következetes, és mindenféleképpen mennem kell, akkor megkérhetném arra, hogy egy pillanatra forduljon el – szeretnék felöltözni! – az ember csak tette a hülyét, és úgy állt ott, mint aki sóbálvánnyá változott!

Hét lakattal zárta le a tetőt, és én soha többet nem érezhettem, milyen finom érzés, amikor a nap átjárja a testemet.

                                                  ….. …. …. ….. ……

AZ IGAZSÁGNAK ÁRA VAN!

Zuhogó esőben mentem a castingra. Nem dédelgettem reményeket, egyszerűen csak ott akartam lenni, és látni, mi változott a televíziózásban manapság. Odafelé menet elhagytam kedvenc bőrkesztyűm felét, ami egy jel volt nekem… De ez a veszteség nem volt elég nekem, hogy megálljak az úton.

Egyszerre fáztam és izzadtam… közben remegtem, mint egy drogos, akinek elvonási tünetei vannak. Durva volt érezni, mennyi szemetet nyomok el magamban. Az ájulás kerülgetett, ahogy öt ember előtt beszélni kezdtem a jelen életemről.

Az egyik pillanatban lángoltam a szégyentől, a másikban sápadt voltam a haragtól, de nem másra voltam mérges, sokkal inkább magamra. Nem értettem miért nem hagyom, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljak a kínjaimtól. Akkor még túlontúl nagy falat volt ez nekem - olyan dolgokról beszélni, amit az ember a legszívesebben - önmaga előtt is titkolna!

                                             Mert az igazságnak, igenis nagy ára van.

Mindezek ellenére sikeresen vehettem az első akadályt - mert visszahívtak. Én meg nagy bután, csak egy ürügyet kerestem arra, hogy eljöhessek! A változás bennem még nem érett meg arra, hogy megszabaduljak saját magam állította démonoktól! Aznap, hiába sütött ki a napocska, bennem nagy viharok dúltak!

Reggelre nem volt hangom… az arcomon piros foltok jelentek meg, és én egyáltalán nem csodálkoztam már semmin! Akkor ezeket, a szavakat írtam a füzetembe, csupa nagybetűkkel:

„ ITT A SZEMBESÜLÉS IDEJE! MEGÁLLÍTHATATLAN VÁLTOZÁSOK INDÚLTAK EL BENNEM, ÉS EZ MOST, KÍVÜLRŐL IS MEGLÁTSZIK”!

                                                ……………………………….

AZ ARCOMON A BŐR - ÉS A BELSŐM - MINDEN SZABÁLYT FELRÚGNI LÁTSZOTT!

Hogy hogyan kezdődött? Talán a szoláriumozással, amivel nem tudtam leállni, vagy ki tudja… Aztán, hiába kentem az arcomat drága kenőcsökkel a pirosság nem akart eltűnni róla.

Éjjel nappal azt néztem, hogy milyen újabb foltok jelentek meg a képemen – amiket, nem tudtam eldugni semmilyen ruha mögé - ahogy sok ember teszi ezt a testével manapság, ha valamit titkolni akar a külvilág elől.

Voltak vendégeim, akik küszködtek ilyen – olyan bőrelváltozásokkal, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is egy ilyen arccal nézhetek szembe, amikor belenézek a tükörbe. Hiába jártam több orvosnál is… csak a fejüket ingatták. Felírtak valami „ütőset”, de semmi nem segített rajtam. Közben teltek a hetek és a hónapok és nekem dolgoznom kellett, hogy kifizessek minden felmerülő költségemet.

A régi vendégeim sajnáltak, az új vendégeknek pedig fel sem tűnt, hogy milyen az arcom - mert ők úgy fogadtak el, ahogy megismertek.

Furcsa volt ez nekem, és nem értettem hogyan lehetséges ez, de mégis így volt, és én nagyon sokat dolgoztam egy olyan ábrázattal, amit mások nem sűrűn mutatnának meg a külvilágnak.

Villám gyorsan meg tanultam lehajtott fejjel járni az utcán. A lelkem sírt az értetlenségtől, mert nem tudtam, mit tehetek még, hogy a várva várt gyógyulás bekövetkezzen! Minden reggel a poklok poklát éltem meg, mert el kellett indulnom, dolgozni.

Egyre csak nőtt bennem az elfojtott; nem tudatosan megélt harag, és ez kívül – belül sebeket ejtett rajtam. Aztán egy hajnalon arra ébredtem, hogy „ÉN MOST KIUGROK AZ ABLAKON”! Szörnyű érzés volt. Kényszerítenem kellett magamat, hogy az ágyban maradjak… tudtam, ha kimegyek a konyhába, akkor bármi megtörténhet velem.

Évek óta nem sírtam úgy, mint azon a hajnalon. Álomba ringattam magamat, és reggel, amikor felébredtem, éreztem, „most kell még egyszer elmennem az orvoshoz”!

Azon a napon egy olyan, Főorvosasszonyt sikerült kiválasztanom, aki tudta mit kell tennie ahhoz, hogy az én arcom, újból sima és tiszta legyen. Hét, keservesen hosszú hónap következett ezután, és a bőröm ismét a régi volt.

Pokolnak kellett történnie az életembe, ahhoz, hogy minden megváltozzon. Újra elkezdtem hinni abban, hogy van, hogy létezik a remény - és ez a remény néha rám is rám tud mosolyogni!

Egy ilyen időszak, mindenkinek vízválasztó! Nekem, családomnak, barátoknak, és a vendégeimnek egyaránt az volt. És tudjátok mit, a felsoroltak közül mindenki ötösre vizsgázott!

MI VOLT EZ?

Munka előtt keresgéltem otthon az irataim között, amikor a kezembe akadt egy fénymásolt papír: „Drága Júliám”! – olvastam –„Amikor itt hagytál, minden üres lett. Nem hallottam csodás hangodat”! – gyorsan összecsuktam a papírt és behajítottam a szekrénybe.

                                                                  Azon a napon, szeptember 17. szerda volt.

Olyan volt, mint egy villámcsapás, ahogy megjelent bennem Tamás képe. Kotorásztam még egy darabig – de a gondolataim a papír körül forogtak – kíváncsi voltam a folytatásra; de hiába kerestem, akkor ott, nem találtam!

„Mi volt ez? Álmodom?” – csak álltam, és nem értettem az egészből semmit. „Hová lett a cetli, a föld csak nem nyelte el… vagy mégis?”

Zavart voltam, és most már nem akartam semmit sem megtalálni… Eszembe jutott egy eset Tamással, amit együtt éltük át, csak akkor ketten álltunk ugyan így a dolgok előtt, mint ahogyan én állok most! Egy alkalommal hazakísért… és megvárt lent a parkban, hogy együtt sétáltassuk meg a kutyáimat. Dobáltuk az ebeknek a labdákat és azok, boldogan rohantak a dombon le és fel. Aztán, Tamás elhajította az egyiket– én is pont arra néztem ahová a labda esett – de Gorky, hiába szaladt abba az irányba, már nélküle jött vissza.

- Ilyen nincsen! Te kutya, vak vagy? Mi, az hogy nem látod a labdát? – hiába kerestük, nem került elő, sem, akkor sem máskor… sem, SOHA!

                             ....................................................
 

„A fenébe az egésszel”! – ezek a szavak jártak a fejembe, ahogy mentem az utcán; fejemen az MP 3 lejátszómmal…

 „Ez majd eltereli a figyelmemet a levélről”! – gondoltam, és egy kicsit felhangosítottam a zenét! csak zajokat hallok ki belőle, de most, valamiért a dalok kristály tisztán szóltak a fülembe… és én, akkor ott, meghallottam valamit a zenén túl, amiből a zene születik! Érzelmek, gondolatok, hangulatok csendültek fel a dalokban… burokban éreztem magamat… kívül voltam a világon… és mégis, nagyon mélyen belül, ott volt nekem minden!

Aztán a következő pillanatban, minden a helyére került, mert elütött egy biciklis, és a fájdalom azonnal visszarántott a valóságomba!

                                                …………….