ÍRÁS = SZABADSÁG!
A szavaknak soha sincs rejtett értelmük. Sőt, az igazat megvallva nincsen rejtve semmi sem!
A szabadon megfogalmazott szavak értelmét a megfogalmazó, a megmondó adja, ha egy kis értelem is szorult belé! Éppen ezért, mindent el kell olvasni. Karinthyt, Oshót, vagy akár a nagy bibliát is, mert ugyanazoknak a szavaknak más és más értelmet tulajdonítanak a katolikusok, meg az „ezósok”.
És itt, ennél a pontnál a hangsúly a "tulajdonítanak"- n van! És ez nem más, mint egy tízezer éves megbuggyant elme őrült játéka. De a tulajdonító, mindig halálosan komolyan gondolja.
Figyeljetek, mi történik, és rájöttök magatok is, mert ez a kulcs!
Urak! Nagy valószínűséggel, mire idáig értetek az olvasásban (!) Addigra nem kicsit, de összezsugorodott a tökötök… Mert én egy megosztó személyiség vagyok, és nem csak az emberekkel, hanem egy sokkal magasabb erővel is, aki maga is „bevallotta” nekem, hogy nem igazán tud velem mit kezdeni…
- Istenem adj nekem egy jelet! – ordítottam sokszor magamból kikelve, Ő pedig válaszolt nekem. - Még mennyit Júliám; számszerűsítsd, kérlek, hogy mennyit!
Szóval… visszatérve az írás szabadságára, azért olyan kézenfekvő számomra, mert azt írom, aki vagyok! Ezek a sorok mind valamilyen folyton alakuló formámat mutatják, amit nem más, hanem én élek, és ha megélem, aztán leírom… egyszerűnek tűnik.
Csak kifolyik belőlem, mint egy teli pohárból a víz!
Nincsen ebben a könyvben egy szemernyi valóság mögöttiség sem… mert ez a valóság! Nem mindig szép, és nem is csábító, mégis a külső szemlélőnek lehet nagyon is az! Úgy ahogy a férfiaknak a nők, a nőknek is örök motiváció a férfi!
Oda – visszahatás az egész itteni életünk ezen a föld nevű bolygón - Ők és Mi, ezen a kurva nagy játszótéren.
.........................................................
(Évtizedekkel ezelőtt derült ki egy szellemidézésen, hogy valamikor az egyik előző életemben írónő voltam! A nagy elhivatottságtól elhanyagoltam a gyermekemet, aki, amikor a sírásával hátráltatott – akkor én mérgemben leszúrtam a tollammal! A tragikus karma után, nagyon sokat segített nekem a „fiam”, aki miattam döntött úgy, hogy fentről figyeli majd anyja írói tevékenységét itt a földön!)
És, higgyétek el nekem - sokszor érzem ma is, amikor írok - azt a megkülönböztetett figyelmet, ami fentről segíti a kezemet! Akkor azon az ominózus „ülésen” mondták először a szellemek: „ÍRJÁL JÚLIA”.
És nekem most, vissza kellett emlékezzem a szavaimra, ami így hangzott: - DE MÉGIS, MIT?
Hát most, tessék - ebben van a szabadság - és ha ezeket leírom, akkor a szabadságról írok, mert ennél a pontnál a szó szabadsága is óhatatlanul belép ebbe a színes nagy képbe!
………………………….
(Kaptam egy - két sms hajnalok hajnalán. Aki írta, egy 32 éves férfi - biztosan azt gondolta, hogy egy alkalom után, már örökre szóló bérletet váltott nálam. Egyre tüzesebb írásai odáig fajultak, hogy „megcélozta” vele a faromat!
„Hogy ez mekkora marha! – dohogtam magamban –„honnan, veszi a bátorságot?”
De leírja, és közben reszketve figyeli, jön e válasz a firkálmányára és ha nincsen válasz, akkor felhív, és nem beszél, hanem nyafog, és közben ki tudja min jár az esze…
- De, most komolyan nem értem, hogy miért vagy te ekkora barom! – tök mindegy mit mondok én neki, mert úgysem érti, miről beszélek! Ő egy szabad ember, én pedig egy szabad asszony, aki elküldheti gondolkodni, és lazítani azt az egy programra beállított agyát!)
És most azt a két bizonyos „K” betűs szót fogom nektek leírni egybe!
..................................
KIBASZOTT KLASSZ, hogy ilyen férfiak mégis léteznek a földön!
Itt ülve a gép előtt, a világ, betódul az életembe… tök mindegy neki, hogy éjjel, vagy nappal van, és akkor most eldönthetitek, hogy ez mennyire magányos tevékenység. Mert a világ, az írás, a szabadság, a szó és én… mind egyek vagyunk!
Mert az írás szeretete egy nagy lehetőség arra, hogy a saját gazdagságomat gyarapítsam vele! És valamit a meg élt napjaimból!
Amikor ezeket, a fenti sorokat leírtam, még nem tudtam, hogy lesz ezzel az emberrel folytatás… de, most már tudom, mitől pompázatosak az ilyen férfiak a földön!
NÉGY HÓNAP KÜLÖNBSÉGGEL, KÉT CSODA LÉPETT BE AZ AJTÓMON!
2007. 01. 31. egy új vendég érkezett. Ő volt, Píter! „Nagyon szimpatikus, szép és erős ember”! – ezt írtam róla a füzetembe. Aztán, másfél hónap után újból megjelent, és én, virágokkal díszítettem ki a füzetemet, ahogy leírtam a nevét: „Visszajött! Jaj, Istenem, de jó”! – ezeket olvastam a neve mellett!
Eltelt három hónap… és mi többször is találkoztunk egy - egy masszázs erejéig. Mindig nagyon sokáig maradt… pedig lett volna dolga, de ő szívesen töltötte az idejét nálam! Szándékosan nem írtam azt, hogy „velem”, mert nem tudhattam, hogy mik voltak rólam a gondolatai.
Április 27-én megszületett Tesztemberem elsőszülött fia, és mi aznap voltunk először együtt Píterrel.
Érdekes volt!
Akkor írok ilyeneket, amikor nem volt valami 100% bennem, - mert egy kicsit olyannak tűnt, mintha a reggel otthon abbamaradt - nemi életét folytatta volna nálam.
„Bazd meg Júlia”! - dühöngtem magamban, és nem akartam elhinni, hogy mennyire rosszul választottam! A rossz kedvem csak folytatódott azzal, hogy Monti (régi kedvesem) épp aznap törölt ki a közösségi oldalról, mondván: „Én nem tehetem azt, hogy megjelöljelek, mert nekem családom van”! - A kurva életbe, mi jöhet még? – kérdeztem a lányomat, és ő csak ingatta a fejét, mint aki nem tudja a választ.
Egy nap alatt egy új élet születése, és egy régi elvesztése… ez igen, ez nem semmi!
………………………………
És akkor egy nap híján, egy hónap múlva megjelent az életemben RONI!
(Mert mindig kárpótol az élet, és az Isten; aki becsuk egy ajtót, és mindig kinyit egy újabb ablakot!)
Roni, egy 35 éves csendes, szimpatikus férfi, akit nagyon jó érzés volt masszírozni.
Amikor elment azt írtam a neve mellé: IGEN! Tudtam, hogy mit jelent ez a szó nekem, csak azt nem tudtam, hogy mikor…(?) J
A fürdőszobában a csap felmondta a szolgálatot ettől a sok érzelemtől, és akkor is folyt szegény, amikor nem kellett volna! Úgy éreztem része, vagyok a forrásnak, de az alattam lakó emlékeztetett arra, hogy már megint nem a földön járok, és ez nekem, kőkemény fizetnivalókba került.
„Júliám, a hatásod perzselő; éppen ezért, csak figyelj, és ne cselekedj, ha valaki megérint! A befogadás békéje legyen veled”! – amikor felébredtem reggel azonnal leírtam ezeket, a szavakat, de nem tudnám megmondani, hogy ki is volt álmomban, aki ilyen okos tanáccsal látott el.
Tudtam, éreztem, hogy ez is annak a változásnak a része, amin keresztül megyek!
...................................
A HIT NEM AKADÁLY!
Nem egy, és nem két vendégem volt az évek alatt, akik erősen vallásos emberek voltak. Hogy kik mivel nyugtatják meg a lelküket, teljességgel egyéni és szabad választás.
A férfi, aki felkeresett Indonéz származású volt. Ha nem mondja, hogy mivel foglalkozik, akkor valamilyen irodistának néztem volna. Ahogy megérkezett, azt figyeltem, hogy milyen szépen beszélt:- Foglalkozási „ártalom”! – mondta, és közben nevetett azzal a sok, egészséges fehér fogával a szájában. A maga 33 évével, és a fekete bőrével olyan volt, mint egy, a sok fiatalember közül, akinek eltérő a bőrszíne.
- Hitoktató vagyok! – mondta, és én annyira meglepődtem ezen, hogy nem mertem megkérdezni: „Szeretne e levezetést”?
Aztán, ő volt, aki átsegített a masszázs végén ezen a hiányosságomon: - Nekem is lehet részem abban a híresen, kellemes levezetésben? – kérdezte mennyei mosollyal az arcán, és egy nagyot kacsintott a fekete szemeivel.
- Ha a Jó Isten is rábólint, akkor miért is ne! – mondtam, és jót nevettünk ezen.
……………………
Egy érdekes időszak kezdődött az életemben. Este nyolc órakor kikapcsoltam a telefonomat, és ez a szokásom így maradt a mai napig is.
Nagyon sok ember megfordult a kezem alatt, és én ennek ellenére, vagy ettől függetlenül, igen kevés vendégemmel álmodtam.
Édennel, ugyan, úgy ahogy az életben is, meghatározhatatlan időközönként találkoztunk - mégis viszonylag sokszor álmodtam vele. Visszagondolva, mindig nagyon kellemes érzéseket hagytak bennem ezek az álmok, hisz az álomban nagyon sokat flörtöltünk… és ez, ellentettje volt annak a trendnek, amit az életben kaptam tőle.
Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy a „Minden” így kárpótolt a hiányosságai ellenére.
Amikor másnap felhívott Éden, és azt kérdezte: - Ha nem leszek olyan paraszt, és nem rohanok el, mint legutóbb, akkor meglátogathatlak? – így lett az álomból egy nap leforgása alatt valóság!
38 ÉVES, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ
Megnyerő hang a telefonba, határozott elképzelésekkel. Nem sokat teketóriázik, és máris kéri a címet. Határozottsága, és hangsúlyossága a súlyában is megmutatkozik, kb. 120 kilogramm lehet.
Pontosan érkezik! Igen, ezt nagyon szeretem!
Amikor egy ekkora embert masszírozok, óhatatlanul is túl közel kerülök hozzá… egyszerűen kikerülhetetlen a nagysága miatt! Nos! Amikor a fordulásra került a sor, ő előre örült, én pedig előre aggódhattam, hogy hogyan fogom a távolságot tartani a két test között!
Ehhez a nyilvánvaló tényhez még egy hangsúlyos pénisz is hozzájárult, ami minden helyzetben a kezemnek ütközött!
Ahogy elkezdődik a masszázs, és én a lábaim közé veszem a testét (ami jelen esetben is túlzottan nagy) az ő farka és az én seggem milliméterekre van egymástól! Érzem, ahogy gyorsabban kezd dobogni a szíve - a levegőt is nagyon furcsán veszi – próbálom a lehetetlent, hogy a testünk ne váljon eggyé - de ez akkora dőreség tőlem, mint az, hogy nyáron essen a hó - hiszen csak ábrándokat kergetek!
Szóval nagyon tetszik neki ez a felállás, a pupillái, kitágulva - bámul rám és látom ám - hogy készül megszólalni!
- Ezzel az erővel, akár bele is ülhetnél– mondja búgó hangján. A vörösen izzó pénisze ott meredezik a lábaim között, ahogy lenézek – nagyon lassan válaszolok neki, minden egyes szót ötször végiggondolva...
- Hú de izgalmas fickó vagy! Ezzel a dumáddal teljesen le is vettél a lábamról! –mondtam egy kis gúnnyal a hangomban, és közben azt figyeltem, hogy az - az egoista pénisze, hogyan reagál a mondatomra.
Szegény, amilyen peckesen állt az egyik pillanatban, olyan kókadt lett a következőben.
Úgy csuklott össze mint egy colostok, és a vörös feje sápadtan húzódott a házába vissza, mint egy csigának ha megijed valamitől!
Nem is tudom miért, de egy dalocska jutott az eszembe és elkezdtem énekelni: - Csigabiga gyere ki…
Együtt nevettünk ezen, és háromnegyed óra múlva, elégedetten távozott, és még borravalót is kaptam az „énekemre”!
ESEK – KELEK, MINT VALAMI BÁBÚ!
A kutyáimat sétáltattam egyik este, és ahogy vezettem át az úton őket, Gorky észrevett egy galambot, ami ott botladozott az út túlsó oldalán. Minden olyan hirtelen történt, amikor meglódult az én 18 font súlyú állatom, és húzott maga után a porba, mint egy pille könnyű fadarabot!
A fiam barátai látták az eseményeket, és odaszaladtak segíteni, de közben, nem győzték leplezni, hogy mekkora örömet okozott nekik földi látványom!
- Hú de viccesek vagytok, legények! – mondtam, de elfogadtam, hogy felsegítsenek, aztán megpróbáltam én mosolyogni... magamon.
……………….
ILYEN AZ EROTIKUS MASSZÁZS?
„P” azt mondta, hogy 29 éves, de én meg voltam győződve róla, hogy legalább tíz évvel idősebb a „koránál”. A férfiak hiúak, egy kis hazugság ide vagy oda, egyáltalán nem számít nekik.
Érdekes pasas volt, akinél a külső és a hang semmilyen formában nem illet össze!
Sokan vagyunk ezzel így, de sebaj, mert ettől is különbözünk… jó az néha, ha az ember kilóg a sorból! Magas, nagy testű fazon volt, aki már évekkel korábban elindult a hízás útján… de valami furcsa módon, tetszett nekem, ez a szabálytalan testű férfi! A szokásos banki ruházata volt, és az elkerülhetetlen nyakkendő, amit a férfiak utálnak!
Ahogy belépett a lakásba, máris gyűrte a zsebébe, és közben nagyon elszégyellte magát, amikor odaszóltam neki:
- Mit szól majd a kedves felesége a halálra gyűrt nyakbavalójához? - azonnal elővette, és gondosan összegörgette az ujjaival, ahogy illik egy sima modorú üzletemberhez!
„Az öltönyös buzik!”- így neveztem magamban őket. De igazából nem tudtam az okát annak, hogy hogyan, és mikor ragadt meg a fejemben ez a mondat róluk. Szóval az „öltönyös fazonok”, nagyon sokszor okoztak már nekem különféle meglepetéseket, de erről az emberről szinte semmi nem ugrott be addig, amíg meg nem szólalt.
Másfél hónap telt el az első találkozás után, amikor újra hallhattam a hangját, és a fejemben az emlékkel, hogy ez az ember, tuti vili fix, hogy nem 29 éves, azt kérdeztem magamtól… „Mitől olyan szimpatikus nekem?” – aztán, csak néztem, ahogy vetkőzött és ő ettől zavarba jött!
Mielőtt nekiálltam volna a masszázsnak azt kérte, hallgassam meg. - „No hiszen! Nem szeretem az ilyet”! – utáltam mindig, ha nekem akarták megmondani, hogy mit kell, tegyek a szolgáltatás alatt!
- Szeretnék kérni tőled valamit! – így kezdte a mondatát, és éreztem belül azt a szokásos hárítást, - (ha valami olyat kérnek tőlem, amit én nem akarok megtenni) mellé még prezentált, egy akkora sóhajt, mint egy bálna! - Szeretnék veled együtt lenni, de semmi olyat ne gondolj, amit te nem szívesen adsz nekem… csak azért kérem, hogy érezzelek, és hozzád bújhassak!
- Ó, ó! – csak ültem az ágy szélén, és nem tudtam, mit tegyek! - Én egy masszőr vagyok, és ezt te is tudod! Miért kérsz tőlem olyat, amit itt most simán elutasíthatok?
- Nem tudom mi ez? – mondta, - de már a múltkor is azt éreztem, hogy nekem ez kell tőled és nem más! – közben alig, mert rám nézni, a lepedő sarkát gyűrögetve kínjában, amíg a válaszomra várt.
- Oké, figyelj! – a tenyere elkezdett verejtékezni, ahogy a kezét a kezembe vettem, - Benne vagyok, de feltételekkel! Bekötöm a szemedet, és te nem érhetsz hozzám! Bármit teszek veled, az mind a tied, de én tőled nem kérek semmit! Viszont te ezért, kőkeményen fizetni fogsz, úgy, mintha megmasszíroztalak volna! Próbálj ellazulni, és csak bólints egyet, ha kezdhetem!
Egy puha kendővel bekötöttem a szemét… meztelenre vetkőztem és elindult a kezem a testén! „Ilyen hát, egy igazi erotikus masszázs”! – gondoltam magamban, és hagytam, hogy a testem a testéhez simulni…
Sok mindent csináltam az eltelt évek alatt, de ez most nekem is újdonság volt!
A sötét szobában csak a gyertyák fénye világított meg bennünket. A zene, mindent betöltő hangjai átjárták a fejünket, és mindent kitöröltek onnan arra a másfél órára! A dallamok az egekig repítettek bennünket és onnan vissza a földre.
Úgy hullámzott a teste, mint egy felbőszült folyó, aki áttörni készül partjait!
Segítettem neki, aztán úgy bújtam hozzá, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog!
Később kibogoztam a sálat, és odasúgtam neki:- Várj még egy percet, és csak utána nyisd ki a szemed.
Összeölelkezve feküdtünk - amikor sokkal később azt éreztem - hogy végre felnyílnak a szempillái! – Jézus, mi volt ez! – hallottam a kérdést, de semmit nem akartam rá válaszolni!
Csak hallgattuk a zenét, aztán együtt fürödtünk meg a gyertyafényes sötétségben!
Amikor elment azt mondta:- Köszönöm neked Júliám, ezt soha nem fogom elfelejteni!
Megcsókolta a kezemet, és soha többet nem láttam!
A FRÁNYA KARMA!
„Ezer” év kihagyás után úja felbukkant egy nagyon kedves vendégem. „I” egy híresen gazdag cég magas beosztású embere, a maga 39 évével, akinek egyetlen fóbiája volt; kínosan érezte magát, ha sok ember előtt kellett beszélnie.
Furcsa az élet, mert egyszer hallottam egy telefonbeszélgetését, ahol, nagyon keményen osztotta az észt a beosztottjának – hevesen taglalva az aktuális kondíciókról - és emlékszem az érzésre is, hogy mennyire meglepett ez a másik énje, amit még nem ismertem addig!
Fiatal kora ellenére igen sikeres szakmai pályafutást tudhatott maga mögött, amikor, nagyon hosszú kihagyás után, kaptam tőle egy sms: „Júliám, végre újból rád találtam! Szeretnék elmenni hozzád egy kellemes masszázsra, hogy újra érezhessem a kezeidet”! Furcsa volt, hogy sms küldött, és nem hívott fel, de a telefonszáma alapján emlékeztem rá!
És akkor a mindig fitt, csinos, mosolygós férfi helyett belépett az ajtómon, egy ingatagon járó, ferde arcú, plusz húsz kilót magán cipelő összetört ember! Ekkora változásra nem számítottam… sőt, ami ezután következett, maga volt a döbbenet.
Durván egy évvel korábban egy váratlan szívműtétet hajtottak végre rajta, és a műtét után nem sokkal, egy újabb nem várt agyvérzés lépett be a képbe, az amúgy is nagy gondok mellé! Keserves időszakon volt túl, ami még nem jelentette azt, hogy vége volt a vesszőfutásának, mert a hosszú rehabilitáció után derült ki, hogy sem a járása, sem a beszéde nem lesz a többé a régi! Éppen ezért leírt mindent, és nem használta inkább a hangját ott, ahol nem ismerték!
- Szörnyű nekem, hogy nem értik, amit mondok! – védekezett!
Emlékszem, hogy mennyire sírtam a masszázs közben… mert, rossz volt, így látni őt!
Hihetetlen, hogy mik vannak a világban, és ha nem érezzük kézzel foghatóan mi magunk is, akkor talán nem is hisszük el, hogy az élet ilyen kegyetlen játékot is képes velünk művelni.Mert tény, hogy ilyen dolgok léteznek, és történnek itt a földön!
Tönkre ment a házassága, és szeretett volna szeretkezni, de én nem erre voltam neki partner, így aztán „beajánlottam” egy nagyon kedves szolgáltatóhoz, akivel később, (remélhetőleg) sokszor… igen – igen jól érezte magát! Hogy mi lehet vele? Nem tudom…
Régóta nem láttam, de remélem, jól van és gondol néha rám, úgy ahogy én is gondolok rá!
TEGNAP MÉG 35 FOK MELEG – MA - HIDEG SZÉL, EZERNYI FALEVÉLLEL AZ UTCÁKON!
Igazán hangsúlyos különbségek!
Nem mondom, hogy nem voltak jelek, mert ez így, ilyen formában nem lenne igaz! Csak hallgattam a jól értesült vendégeimet, akikkel beszélgettem erről az előttünk álló változásról, ami hamarosan éreztetni fogja a hatását az országon, az embereken, a munkahelyeken, és még ezer fontosabb dolgon is, nem is beszélve erről a szakmáról.
Ezektől függetlenül, én egy burokban éltem, ahová csak nehezen jutottak el az információk.
Az ember lánya felkel… elintéz ezt – azt, azután elindul dolgozni, és várja a telefonhívásokat! Ennyi volt az életem éveken keresztül.
Csak fel kellett emelni a telefont és bele kellett szólni a lehető legtisztességesebb hangnemben, mert házhoz jött a munka… nekem, csak el kellett végezni azt!
Mindig azt hittem, hogy én leszek az első olyan masszőr az országban, aki még a pályán lesz hatvan éves korában is, de nem így történt. Csak két év hibázott belőle, és máris összedőlni látszott minden.
Hogy van e valami, ami kimaradt ebből a hét évből? Igen van! Még egyszer hét év!
Nyilván ezzel a két mondattal felülírtam önmagamat… de ki figyel oda erre a kis semmiségre!
………………..
Mentem a városba – nyáriasan – papuccsal a lábamon. Utánam szólt a szomszéd asszonyom: - Megázol Júlia!
-
Én bizony nem, mert a vihar figyelni fogja, hogy merre járok, és messzire elkerül…
-
„Itt van, Júlia, aki most nem lehet vizes”! – mondta az eső, és így volt, ha hiszitek, ha nem!
HAJNALOK!
Írtam már, hogy milyen sokszor kaptam zavaros sms -t borús hajnalokon. Az egyedül alvó férfiak ébredező öntudata ágaskodik ilyenkor, és hoz ki belőlük olyan képeket, amik elindítják a kezüket egy olyan úton, ami még fokozza bennük a vágyat, arra, hogy „ha itt lennél, akkor ez, és ha itt lennél, akkor az történne” – de nem vagyok ott és ez csak egy rossz álom!
A takaró alatt az önmagukba görbült szeretetükkel; miért érik be a magányos ennyivel?
Amikor nem akarják, hogy vége legyen az éjszakának, és a csukott szemük alatt végérvényesen elindul a leküzdhetetlen vágy…(Mennyivel jobban járnak azok, akik emberi időben mérik a vágyaikat, és használják a szájukat, ahogy Éden teszi sokszor: - Ráérsz, mert ha igen akkor nagyon siess! – és én repülök, mert jó!)
Aztán, amikor elmúlik a pillanat, egy papírtörlő csak, és egy septiben magára rángatott alsónadrág, ami próbálja az évek óta elfojtott dühét állni – de a rések és foltok nem ezt mutatják!
A férfiak furcsák… mi nők meg csak állunk ez előtt a furcsaság előtt, és mosolyra húzódik a szánk!
És van olyan is, amikor az ember sírva fakad! Hogy miért? Mert tehetetlen.
Éden sokszínűsége olyan méreteket öltött néha, hogy a pokolra kívántam a pillanatot, amikor belépett az ajtómon. Többször is megtette, hogy amikor végeztünk egymással felugrott az ágyról: - NEKEM MOST MENNI KELL! – felkiáltással és én kínomban elsírtam magam.
Szíven ütött az érdektelensége, és az - az érzés, hogy csak egy tárgy vagyok számára, és a vágyainak… akit nem is akar emberszámba venni, csak használni, amire kell.
Nem is tudom, miért, de eszembe jutottak a kurvák… Ők hogyan élhetik túl az ilyen alkalmakat éveken keresztül, úgy, hogy nem halnak bele? Na, mindegy!
A NYÁRI NAPSUGÁR MINDENT ÁTMELEGÍT!
Évekkel ezelőtt – minden nyáron - a tizenegy emeletes házunk tetején napoztam meztelenül.
Szerettem, ahogy belém hatolt a nap sugara, és átjárta minden porcikámat.
Nagyon különleges érzés, ahogy a lábad között felkúszik benned a meleg, és elönti a hasad belsejét; mintha, kényeztetve nyalogatná a testedet - akár egy tökéletes szerető. A jó szex… de most komolyan, a szuper jó szex, ehhez az érzéshez hasonlítható!
Aztán, egy alkalommal, ahogy ott fekszem a tetőn… éreztem, hogy valaki néz.
Egy középkorú férfi állt fölöttem, (látásból ismertem) és ahogy kinyitottam a szememet megszólalt: - Életveszélyes a tetőn napozni! – mondta, és nem vette le rólam a szemét, egy pillanatra sem.
- Nem óhajtok öngyilkos lenni… látja, NAPOZOM! – de hiába volt nyomaték a szavakban, ő csak állt ott, és bámult rám!
- Itt nem maradhat! – mondta, de valami oknál fogva, olyan hihetetlenül lassan ejtette ki a szavakat a száján… hogy ideges lettem tőle.
- Mondja uram, ha már ennyire következetes, és mindenféleképpen mennem kell, akkor megkérhetném arra, hogy egy pillanatra forduljon el – szeretnék felöltözni! – az ember csak tette a hülyét, és úgy állt ott, mint aki sóbálvánnyá változott!
Hét lakattal zárta le a tetőt, és én soha többet nem érezhettem, milyen finom érzés, amikor a nap átjárja a testemet.
….. …. …. ….. ……
AZ IGAZSÁGNAK ÁRA VAN!
Zuhogó esőben mentem a castingra. Nem dédelgettem reményeket, egyszerűen csak ott akartam lenni, és látni, mi változott a televíziózásban manapság. Odafelé menet elhagytam kedvenc bőrkesztyűm felét, ami egy jel volt nekem… De ez a veszteség nem volt elég nekem, hogy megálljak az úton.
Egyszerre fáztam és izzadtam… közben remegtem, mint egy drogos, akinek elvonási tünetei vannak. Durva volt érezni, mennyi szemetet nyomok el magamban. Az ájulás kerülgetett, ahogy öt ember előtt beszélni kezdtem a jelen életemről.
Az egyik pillanatban lángoltam a szégyentől, a másikban sápadt voltam a haragtól, de nem másra voltam mérges, sokkal inkább magamra. Nem értettem miért nem hagyom, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljak a kínjaimtól. Akkor még túlontúl nagy falat volt ez nekem - olyan dolgokról beszélni, amit az ember a legszívesebben - önmaga előtt is titkolna!
Mert az igazságnak, igenis nagy ára van.
Mindezek ellenére sikeresen vehettem az első akadályt - mert visszahívtak. Én meg nagy bután, csak egy ürügyet kerestem arra, hogy eljöhessek! A változás bennem még nem érett meg arra, hogy megszabaduljak saját magam állította démonoktól! Aznap, hiába sütött ki a napocska, bennem nagy viharok dúltak!
Reggelre nem volt hangom… az arcomon piros foltok jelentek meg, és én egyáltalán nem csodálkoztam már semmin! Akkor ezeket, a szavakat írtam a füzetembe, csupa nagybetűkkel:
„ ITT A SZEMBESÜLÉS IDEJE! MEGÁLLÍTHATATLAN VÁLTOZÁSOK INDÚLTAK EL BENNEM, ÉS EZ MOST, KÍVÜLRŐL IS MEGLÁTSZIK”!
……………………………….
AZ ARCOMON A BŐR - ÉS A BELSŐM - MINDEN SZABÁLYT FELRÚGNI LÁTSZOTT!
Hogy hogyan kezdődött? Talán a szoláriumozással, amivel nem tudtam leállni, vagy ki tudja… Aztán, hiába kentem az arcomat drága kenőcsökkel a pirosság nem akart eltűnni róla.
Éjjel nappal azt néztem, hogy milyen újabb foltok jelentek meg a képemen – amiket, nem tudtam eldugni semmilyen ruha mögé - ahogy sok ember teszi ezt a testével manapság, ha valamit titkolni akar a külvilág elől.
Voltak vendégeim, akik küszködtek ilyen – olyan bőrelváltozásokkal, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is egy ilyen arccal nézhetek szembe, amikor belenézek a tükörbe. Hiába jártam több orvosnál is… csak a fejüket ingatták. Felírtak valami „ütőset”, de semmi nem segített rajtam. Közben teltek a hetek és a hónapok és nekem dolgoznom kellett, hogy kifizessek minden felmerülő költségemet.
A régi vendégeim sajnáltak, az új vendégeknek pedig fel sem tűnt, hogy milyen az arcom - mert ők úgy fogadtak el, ahogy megismertek.
Furcsa volt ez nekem, és nem értettem hogyan lehetséges ez, de mégis így volt, és én nagyon sokat dolgoztam egy olyan ábrázattal, amit mások nem sűrűn mutatnának meg a külvilágnak.
Villám gyorsan meg tanultam lehajtott fejjel járni az utcán. A lelkem sírt az értetlenségtől, mert nem tudtam, mit tehetek még, hogy a várva várt gyógyulás bekövetkezzen! Minden reggel a poklok poklát éltem meg, mert el kellett indulnom, dolgozni.
Egyre csak nőtt bennem az elfojtott; nem tudatosan megélt harag, és ez kívül – belül sebeket ejtett rajtam. Aztán egy hajnalon arra ébredtem, hogy „ÉN MOST KIUGROK AZ ABLAKON”! Szörnyű érzés volt. Kényszerítenem kellett magamat, hogy az ágyban maradjak… tudtam, ha kimegyek a konyhába, akkor bármi megtörténhet velem.
Évek óta nem sírtam úgy, mint azon a hajnalon. Álomba ringattam magamat, és reggel, amikor felébredtem, éreztem, „most kell még egyszer elmennem az orvoshoz”!
Azon a napon egy olyan, Főorvosasszonyt sikerült kiválasztanom, aki tudta mit kell tennie ahhoz, hogy az én arcom, újból sima és tiszta legyen. Hét, keservesen hosszú hónap következett ezután, és a bőröm ismét a régi volt.
Pokolnak kellett történnie az életembe, ahhoz, hogy minden megváltozzon. Újra elkezdtem hinni abban, hogy van, hogy létezik a remény - és ez a remény néha rám is rám tud mosolyogni!
Egy ilyen időszak, mindenkinek vízválasztó! Nekem, családomnak, barátoknak, és a vendégeimnek egyaránt az volt. És tudjátok mit, a felsoroltak közül mindenki ötösre vizsgázott!
MI VOLT EZ?
Munka előtt keresgéltem otthon az irataim között, amikor a kezembe akadt egy fénymásolt papír: „Drága Júliám”! – olvastam –„Amikor itt hagytál, minden üres lett. Nem hallottam csodás hangodat”! – gyorsan összecsuktam a papírt és behajítottam a szekrénybe.
Azon a napon, szeptember 17. szerda volt.
Olyan volt, mint egy villámcsapás, ahogy megjelent bennem Tamás képe. Kotorásztam még egy darabig – de a gondolataim a papír körül forogtak – kíváncsi voltam a folytatásra; de hiába kerestem, akkor ott, nem találtam!
„Mi volt ez? Álmodom?” – csak álltam, és nem értettem az egészből semmit. „Hová lett a cetli, a föld csak nem nyelte el… vagy mégis?”
Zavart voltam, és most már nem akartam semmit sem megtalálni… Eszembe jutott egy eset Tamással, amit együtt éltük át, csak akkor ketten álltunk ugyan így a dolgok előtt, mint ahogyan én állok most! Egy alkalommal hazakísért… és megvárt lent a parkban, hogy együtt sétáltassuk meg a kutyáimat. Dobáltuk az ebeknek a labdákat és azok, boldogan rohantak a dombon le és fel. Aztán, Tamás elhajította az egyiket– én is pont arra néztem ahová a labda esett – de Gorky, hiába szaladt abba az irányba, már nélküle jött vissza.
- Ilyen nincsen! Te kutya, vak vagy? Mi, az hogy nem látod a labdát? – hiába kerestük, nem került elő, sem, akkor sem máskor… sem, SOHA!
....................................................
„A fenébe az egésszel”! – ezek a szavak jártak a fejembe, ahogy mentem az utcán; fejemen az MP 3 lejátszómmal…
„Ez majd eltereli a figyelmemet a levélről”! – gondoltam, és egy kicsit felhangosítottam a zenét! csak zajokat hallok ki belőle, de most, valamiért a dalok kristály tisztán szóltak a fülembe… és én, akkor ott, meghallottam valamit a zenén túl, amiből a zene születik! Érzelmek, gondolatok, hangulatok csendültek fel a dalokban… burokban éreztem magamat… kívül voltam a világon… és mégis, nagyon mélyen belül, ott volt nekem minden!
Aztán a következő pillanatban, minden a helyére került, mert elütött egy biciklis, és a fájdalom azonnal visszarántott a valóságomba!
…………….
