Egy bomba miatt lezárták az utcát, ahol dolgozom… naná, hogy annyian hívtak aznap, mint az atom – hogy a nagy fene essen bele!
…………….
Napfogyatkozás volt a minap… és ilyenkor, minden hívás arról szól, hogy a férfiak kefélni akarnak!
De most komolyan… mi ez az új „trend” urak… az emberek nem tudják, hogy ezek a dolgok akkor működnek igazán jól és sikeresen, ha telihold van?
Azt mondja meg nekem gyorsan valaki, hogy miért tesznek mindent fordítva a férfiak?
- Halló kérem, az nem a nők privilégiuma? Javítson ki valaki, ha rosszul tudom!
„Minden gond a megismerés hiányából fakad – de a fényben nyilvánvalóvá válik, mi az, ami összetartozik - és mi az, ami nem!” Mert, ez kérem a Megvilágosodás!
A „SZAGLÁS”!
Ahogy megérkezünk egy számunkra új helyre… mindig, és mindenki „bele szagol” az új hely illatába.
Azon a pár helyen ahol masszíroztam, egy idő után, kialakult egy semmihez sem hasonlítható illat… és ehhez az illathoz én is hozzá tettem a saját magam valóságát.
Minden masszőrnek érzékeny orra van. Ahogy telik az idő és dolgozik az ember, egyre inkább válik egy nagyon jó „vezetőnkké” a szaglás és segít bennünket abban, hogy jobban megismerjük a vendégeinket, és azt a semmihez sem hasonlító illatot, amit áraszt egy – egy test!
Írtam egy helyen, hogy az emberek, „hogyan tolták maguk előtt a félelmeiket”, és ez a mi fajtánknak nagyon nagy segítség, mert a félelemnek igenis szaga van!
Sok mindent „éreztem” és érzek a mai napig is a környezetemben… (mondhatnám, nagy pofával, de nem teszem), megérzem, ki mit gondol rólam…
Ilyen, nem csak a filmekben létezik… ez kérem a nagy büdös valóság!
Az „antennám” jól működik! Nekem nehéz hazudni! Kösse fel a gatyáját mindenki, aki ezzel próbálkozik nálam! – trillili - trallala.
Vallom, hogy mindent ízleljünk meg… és ne csak a szánkkal tegyük mindezt, hanem az orrunkkal is! Szagolj! Szagolj, mert, ha valaminek jó a „szaga”, akkor akár – bele is haraphatsz - aztán ha hallgatsz rám - jól forgasd meg a szádba… mielőtt lenyelnéd! Rágj! Rágj meg mindent – még a szavakat is – mert mielőtt lenyelnéd, még van lehetőséged azokat kiköpni!
Persze hogy, vannak olyanok a mai napig is, akik bármit megtehetnek velem, (talán, azért mert hagyom?), és nem zavar a tudat, hogy hülyére vesznek… de, ha tudnák, hogy ezt nem velem teszik, hanem sokkal, inkább önmagukkal - akkor biztosan nem tennék!
PRÓBÁLKOZNAK, MERT ESENDŐ EMBEREK! (Napjaim!)
Egy hónapja dolgozom az új munkahelyemen… Nehéz! De, nem a munka nehéz, hanem azok az emberek, akik régóta vannak egy helyen és ilyenkor az „új hús” igazi céltábla számukra!
Felpezsdül az életük – mert elkezdenek történni a dolgok körülöttük!
(Az elmúlt fél év minden napját azzal kezdtem és fejeztem be, hogy megköszöntem a Mindenségnek, (hangosan, hogy hallja) a szuper csúcs munkahelyet, a tökéletes főnököt, és nem utolsósorban a kedves, nyitott kollégákat!
De ezek szerint valamit nagyon elszúrhattam… mert egy nagy rakás együtt lihegő farkas hordát kaptam pozitív emberek helyett… De nem panaszkodom, mert minden más tökéletes az életemben, amit ezúton köszönök!)
Próbálgatják a „fogukat”, főleg akkor, amikor az ember hallótávolságon kívülre kerül…
Én rendre elkezdek csuklani, (mert érzem, amikor emlegetnek, vagy épp gondolnak rám) és szinte hallom, ahogy nyikorog a „köszörű”… ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy aki ítél, nyilvánvalóan magasabbra taksálja önmagát, ami, vagy aki felett ítéletet mond!
De miért csinálják? Nem is ismernek!
Persze vágom én, hogy miről szól ez, és azt is tudom, hogy az ítélkezést – megbocsátással – lehet kiegyenlíteni… „Ha mégsem teszed meg ebben az életedben, majd meglesz a következőben”
…………………………
MINDEN, AMI NEGATÍV: TÖRÖL, TÖRÖL, TÖRÖL! (Napjaim)
„István” nagyon régi vendégem. Egy olyan férfi ő, aki sok mindenen ment már keresztül, de még mindig talpon van és reménykedik, hogy jobbra fordul ez a világ! Erős, nagy testű, igazán határozott ember, akit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha valahol megjelenik.
Szeretem, mert a vastag falai mögé láthatok - és tudom, amit tudok - hogy Ő egy nagyon jó ember!
Amikor megmasszíroztam és a levezetésre került a sor, azt mondta: - Csak óvatosan Júliám, mert nagyon régen nem volt ilyenben részem! – mi a túrót beszél ez az ember, nem akartam elhinni, amit mondott. Kiderült, hogy durván egy hónapja próbált magának egy neki tetsző kis nőstény ördögöt becserkészni, és mire oda került a sor, hogy bizonyítson… csődöt mondott!
- Na, bazd meg! – és akkor most mi van? – kérdeztem tőle.
- Mondom, óvatosan! – rebegte, de én csak nevettem magamban, és már láttam magam előtt, a kielégült arcát!
István” akkorát élvezett, mint egy vaddisznó, (még röfögött is hozzá) és olyan volt, amilyennek már régen nem láttam.
- Ha elmész Júliám, akkor egy óriási nagyot fogok aludni, és az lesz a korona erre a mai napomra!
- Szóval akkor működik ez a ceruza, ugye? – kérdeztem, és ő csak boldogan bólogatott a zuhany alól!
Korrekt! Ezt vártam, és örülök, hogy itt lehettem veled Cucika!
..................................
Találtam az utcán 10. 000 Ft. Ilyen még soha nem történt velem!
Akkor én most szerencsés vagyok? J
ILYEN NINCS, MÉGIS VAN!
Vasárnap du. negyed egykor hív Éden – bla, bla, bla – aztán rátér arra, hogy mi a programom… „mert most ébredtem fel, és kőkeményen áll a farkam”!
Megbeszéljük, hogy két órakor várom… aztán, hevesen készülődöm, amikor egy sms –t kapok tőle: „VAN KEDVED ELJÖNNI HOZZÁM”? – döbbenten nézem a szavakat! Nem akarom elhinni, hogy nekem írta. Csak egy nagy űr, amit belül érzek…”hát hol marad az izgalom, és a remegés”? Aztán pár perc nem telik el, és előbújik belőlem a para…
„Édenhez megyek emberek”!
Pontosan érkezem, hiába, na, szuper az antennám, mert a fél információk, amiket Éden adott – tőle aztán soha nem találnék hozzá – és a kapuba állva, dobogó szívvel csengetek.
Biztos a lustaság győzedelmeskedett felette, amikor nem akart kibújni 2008. december tizennegyedikén az ágyából!
Egy igazi férfilakás! Káosz, ami csak az ő szemeivel látható át… olyan igazán Édenes!
„Szóval itt vagyok nála! Mintha egy lépcsőfokot léptem volna előre… ezt mindenképpen bizalomnak élem meg… egy törékeny bizalomnak (!), és dolgom végeztével ezért is menekültem el olyan gyorsan, nehogy megtörjön a varázs”?
Éden, természetesen mit sem tudott erről - a fejemben lejátszódó párbeszédről - Ő egyszerűen csak álmos volt… és jó volt neki visszabújni a meleg takaró alá!
Hazafelé menet eszembe jut, hogy a természetessége ellenére mennyire nonszensz ez az egész! Az is lehet, hogy soha nem fogom megérteni, hogy Éden, aki megkaphatna bárkit, miért éppen velem…
Tudom, lerágott csont - de akkor is - ki érti a férfiakat?
OLDÓDIK, MINT VAJ A SERPENYŐBEN!
Az ember, akiről írni fogok, egy korábbi (anonim vendégem) ajánlásával érkezett.
Azt mondta, hogy 49 éves (aztán, később – sokkal később) kiderült, hogy az 52 évét tapossa!
(Három évet elhazudni, mi a túróért? Érti ezt valaki?)
A magas beosztása mellé, kapott az élettől egy nagy adag önimádatot, ami jelen esetben, szimpatikus volt nekem, mert a „szigorú máz” mögött egy érző szív rejtőzött… és egy veleszületett gátlás, amit nagyon sokáig nem értettem benne.
Ő sem volt kivétel a szemembe, és a masszázs után, szinte mindig feltettem a nagy kérdést: „Szeretne uram, egy kellemes levezetést?”, (sokáig magázódtunk) de a válasza mindig kedves, és elutasító volt. Teltek a hetek és a hónapok, és én már nem firtattam azt a bizonyos kellemes részt… aztán, mint egy tavaszi zápor után a szivárvány… úgy ragyogott fel az arca, hogy „akkor, talán, most, lehetne egy kellemesebb vége, ennek a mai masszázsnak?”.
Nem tudtam, hogy ez most vicc, vagy egy komoly ajánlat a kezeimnek – de, minden esetre nem sokat teketóriáztam… és megtörtént az, amiről volt már egy sejtésem – de a tutit, akkor és ott meg is tapasztaltam azonnal – mondom, azonnal – mondom azonnal!
NANÁ, HOGY AZONNAL…
„A PICSÁBA JULIS, HÁT EZÉRT NEM AKARTA Ő EZT A RÉSZT ERŐLTETNI…….
AZ IGAZAT MEGVALLVA, VALAMI ILYESMIRE SZÁMÍTOTTAM… BAKKER”!
Zavarban volt ő is, és én is (leginkább attól, hogy zavarban volt) mert az ember, nehezen néz szembe a valóságával! Nem mindenki szeret belenézni, abba a keserves tükörbe, amit elébe tartanak…
Aztán, következett egy „méltánytalanul hosszú kihagyás” a rendszeres látogatásai között – azt gondolom, hogy emésztette a történteket – de, nem is értem, hogy miért… hiszen, akkora nyomás volt rajta, és az életén, hogy ezek a dolgok egyszerűen nem is történhettek másképp.
Amikor megjelent legközelebb, Ő volt az, aki ismét kérte a levezetést!
„Tudom, hogy hogyan mennek ezek a dolgok, és hidd el, nem te vagy az egyetlen férfi ötvenkét évesen, aki nem tudja kontrollálni a befolyásolhatatlant”!
Egyszer eljön majd az idő, és minden ember meg tanul figyelni, lassítani – amikor kell – és szeretni önmagát - akkor aztán, az ilyen dolgok soha többet nem fognak előfordulni az életében!
(Ez azon a napon történt, amikor meghalt az a férfi, aki tizenöt (15) éven keresztül csövezett a Ferenc krt. sarkán)
Béke legyen vele!
ÉREZNI, VAGY ÉRTENI (?) EZ ITT A KÉRDÉS!
Cseng a telefonom, felveszem: - DÖGÖLJ MEG! – ordít bele egy férfihang!
- KÖSZÖNÖM SZÉPEN, ÉS KÍVÁNOM ÖNNEK ÉN IS NAGY SZERETETTEL!
... hogy mik vannak!
Éreztetek már olyat, amit ez a fenti mondat okoz bennetek minden előjáték nélkül?
Értettétek az okát, hogy miért mondja a másik – aki nem is ismer -- és miért kapod, te?
Kit, mi motivál abban, hogy ismeretlenül is ilyeneket kiabáljon bele egy telefonba? Tudom! Szélsőséges vagyok; egy igazi megosztó személyiség – a szó legszorosabb értelmében, és mindenféle szempontból - de hogy rossz lennék? Nem hiszem! Ez az, amivel nem tudnék azonosulni ezen a földön, itt és most, és sohasem! Vagy csak a próbatételhez tartozik ez is – küldik valahonnan, valakik – aztán idővel megkapom?
A változáshoz nem kell nagy zenekari tombolás – a belső béke, ennél sokkal fontosabb, és az igazi boldogság észrevétlen! – Uram! Nem kell úgy ordítani, hallom a szavait halkabban is!
KÍVÜL, BELÜL…
A fürdőszobában mostam a barátnőm hátát masszázs után, amikor megcsörrent a telefonom…
Egy férfi érdeklődött a szolgáltatásról.
Lili sokszor hallgatta már végig a szakszöveget, amit a leendő vendégeimmel bonyolítottam - de ami ezután következett, attól nagyra kerekedett az ő szeme is.
A férfi türelmesen végighallgatott, és amikor végeztem a felvilágosítással, megkérdezte:- A vendégeinek meg szokta masszírozni a popsiját is? – (milyen buta kérdés ez): – naná, simán, ez csak természetes! – válaszoltam neki.
- Tudja, nagyon érzékeny a seggem… - mekegte a telefonba.
- Már hogyne lenne az, hiszen egy nagyon hangsúlyos erogén zónáról beszélgetünk! – válaszoltam neki tök gyanútlanul…J
- De, igen, igen… de az én popsim belül érzékeny!
- Ó, ó hát erről van szó? – kérdezem, és gyorsan hozzáteszem a következő apró kérdést is…
- Ön meleg? – közben látom, hogy harisnya húzás közben Lilinek megáll a keze, és tátva marad a szája…
A telefon túlsó végén az ember bőszen hárít, amitől nekem nevethetnékem támad. De a fazon csak nyomja a szöveget, mintha nem is kérdeztem volna tőle semmit…
- Tudja, azt szeretném, ha nem csak az ujjával csinálná, hanem valami mással is! – csak nevetek, mert hihetetlen az ember.
- Nem mondhatok mást, Ön meleg! Ehhez nem fér kétség (Bocsánat mindenkitől, akit érint a téma, és attól is, akit nem - de csak mosolyogni tudok az emberem buzgóságán)… miért nem vallja be magának! Ne nekem… Önmagának! Mit szól ehhez a verzióhoz, itt és most? Egy kis könnyítés… önmagán? Nem? Miért nem?
Az ember tovább hárít, és alig hiszem el, de még mindig beszél… aztán kinyögi, hogy Ő már járt nálam!
- Ó, ez egy érdekes fordulat - mondom neki – és megmondaná a nevét és azt, mivel foglalkozik… mert ha tényleg igaz, hogy járt nálam, akkor én önre emlékszem! Beazonosítom a nagyon régen járt vendéget, és már arra is emlékszem, hogy a négy ujjam pont elégnek bizonyult ahhoz, hogy jól érezze magát. (Hiába, na, az elvárásoknak meg kell felelni!)
- Oké, megbeszéltünk mindent - éppen most lettem szabad… Jöjjön! - mondom neki.
- És ha megyek, akkor „az a kis plusz” mennyibe fog nekem kerülni? – kérdezi.
Megállapodunk egy összegben,(boldogság a hangjában, ahogy meghallja!) de, csak két óra múlva szabadul…
- Rendben, ha szabad leszek, akkor szívesen látom! – búcsúzunk egymástól… Lili néz a nagy barna szemeivel, hogy akkor most „mi is mi volt ez”?
Dolgoztam, amikor hívott. Rápillantottam az órára és láttam, pontosan két óra telt el a beszélgetésünk óta. „Korrekt– ezt szeretem!” Az első hívás után, még kétszer próbálkozik!
NA, NE MÁR! (Vagy mégis?)
Píter küldte az sms: „Csókolom drága, hogy vagy? Szeretnék összebújni veled, ha te is szeretnéd - mondjuk, ha lehetne? Pusza: Kismadár”!
Ahogy olvastam a szavakat, már tudtam, hogy én ezt nem akarom! Érdekes érzés volt, mert dühös lettem rá! Régóta járt hozzám masszíroztatni, és amióta összebújtunk, onnantól már csak ebben a formában, és így volt képes gondolkodni felőlem!
„Ez így nem lesz jó! Olyan direkt, és különben is, nem vagyok az oldalbordája”…
Régebben benne volt a találkozásainkban a lehetőség, hogyha akarjuk mindketten, akkor, talán összebújunk a masszázs után, de ez nem kötelező senkinek! SEN - KI - NEK!
De így, ebben a formában nem kell! Nem és nem! Nem vagyok a felesége, akinek hazaszól az ura, hogy „készülj asszony, mert jövök”! Jaj, ne már… én ebből már régen kinőttem!
Így aztán a nagy semmit válaszoltam neki… Aztán másfél nap múlva este hívott, hosszasan csengetve, de nem vettem fel a telefonját.
(Várnom kellett a beszélgetéssel addig, amíg le nem csillapodtam… mert az igazat megvallva, nem tudtam, hogy kire is haragszom… rá, vagy talán magamra?)
Rettentő sok idő eltelt azóta, hogy küldte emberem ezt a fenti sms. Akkor megbeszéltük a „problémát”, és ő mindent megértett abból, amit én úgy gondoltam, hogy számomra negatív! Olyan volt, mint egy álom… „hát tényleg létezik ilyen értelmes ember a világon, akivel lehet beszélni arról, ami nem jó, és nem működő számomra hosszútávon”?
Píter ilyen… és talán ezért is ő az egyik, a négy angyalom közül!
...........................
(A napokban történt, hogy kaptam egy újabb lehetőséget a barátnőmtől, hogy nála fogadjak vendéget… ilyenkor küldök egy – két sms az éterbe, és aki a legfürgébb az „igen” válaszával, annak szerencséje van. (Így mennek ezek a dolgok manapság!)
Egy hétfői nap, kora délutánján küldtem az sms, és percek múlva, már jött is a válasz: „Holnap lenne módom a rendelkezésedre „állni”, ha szeretnéd! Amúgy rögtön felállt a farkam, ahogy elolvastam az sms -d és rád gondoltam! Szerinted milyen dolog?”
Pozitív! – küldtem a választ, és bennem is megmozdult valami kellemes érzés!
Mikor pontosítjuk az időpontot? – kérdezte…
Fél 3, és legyél pontos! – néha elkésett, és nekem rossz volt, mert amikor megérkezett végre, legszívesebben átharaptam volna a torkát a helyett, hogy megöleltem volna…
Rendben, pontosan ott fogok „állni” neked (de humoros)! – szinte láttam magam előtt, ahogy vigyorog.
Húúú, de veszélyes vagy… - írtam, és közben, nagyon jó kedvem támadt.
Másnap, olyan pontos volt, mint még soha… és a masszázs is nagyon jól esett neki. Fáradt volt a teste, törődött, és kielégítetlen, és én ennek örültem, mert… segíthettem neki.
Ahogy ott feküdtünk egymáshoz bújva, megkérdeztem tőle, hogy jár – e mostanság máshová is masszíroztatni:
Nincsen nekem ilyenekre időm! – válaszolta összeráncolt homlokkal.
És akkor most mit keresel itt mellettem? – részemről költői volt a kérdés, de csak azért, hogy hallhassam a válaszát.
Kivétel vagy! Neked, én mindig ráérek, mert Te a Júlia vagy! - érted?
Már hogyne érteném, mindent értek… és jót vigyorogtam magamban!
………………….
A CUKROS „BÁCSI”!
Felhívott egy ember, és azt kezdte ecsetelni a telefonba, hogy másnap elutazik, így aztán, „most azonnal szükségem van egy masszázsra”! -Oké! – mondom neki, - akkor rajta… Várom!
Egy középkorú fazon érkezett biciklivel. Amikor belépett az ajtómon, éreztem rajta a feszültséget, de arra gondoltam, hogy sietett. Aztán teljesen váratlanul előkapott a zsebéből egy doboz pemetefű cukorkát: – Ezt hoztam magának, mert én úgy sem szeretem! – kicsit furcsa volt a gesztus, de elfogadtam a cukrot, és egy gyors fürdés után az ember felfeküdt az ágyra.
Rátettem a tenyeremet a hátára,(ahogy szoktam) és alig telt el 10 másodperc, felcsattant a hangja:
–Júlia, kezdjen el masszírozni… MOST! – parancsolgatáshoz szokott hangja volt, de én megpróbáltam a lehetetlen, és kedvesen válaszoltam neki.
– Meg fog nyugodni a kezemtől, de ehhez most pár másodpercre szükségem van – kérem, maradjon - és máris kezdem a masszázst.
- Én a világ legnyugodtabb embere vagyok! – sziszegte, és közben felkönyökölt az ágyon – kezdjen el masszírozni, MOST, mert különben elmegyek! – hűha, de megijedtem!
- Naná, hogy elmehet, végül is, csak fürödni jött! – válaszoltam neki, és hagytam, hogy felkeljen az ágyról! Megdöbbent a válaszomon, és már szívta volna vissza a kijelentését… de én hajthatatlan maradtam.
- Most menjek el? – kérdezte elcsukló hangon.
- Hát persze, ezt akarta, vagy nem? – nyugodt voltam, ahogy a hangom is. Morgolódva öltözött, és mielőtt kinyitotta volna az ajtót, az „ajándékát” a kezébe nyomtam:
- Ezt vigye magával, hátha útközben megszereti! – és becsuktam az ajtót mögötte!
Mit írhatnék még ide? Eszembe jut egy mondat az EGÓRÓL: „Az egód, fokozatosan puhul, enged, hátrább szorul… Nem követel, nem sóvárog, csak hagyja, hogy megkapd végre azt, amit valóban megérdemelsz”!
HÁRMAN VAGYUNK, MÉGIS MINDENKI EGYEDÜL?
Jó pár hete annak, hogy egy régi vendégemhez járok masszírozni.
Van igazi neve is, de én itt „Istvánnak”hívom (írtam már róla!). Külön öröm, hogy ezer éve masszírozhatom a folyton változó testét és lelkét! Mindenkinek tudnia kell, hogy egy nagyon jó ember – és én nagyon szeretem!
Egy volt, Ő is az „öltönyös” fickók közül annak idején… de amikor levetkőzött, egy élesen különböző embert ismerhettem meg a testén lévő tetoválásoknak köszönhetően.(Nekem is van egy tetoválásom, ami egy nagyon régi történet… leírom nektek) Sokat megtudtam róla az évek alatt, és ezek a dolgok nagyon szimpatikusak voltak nekem.
Elsősorban azért írok róla, illetve Róluk, mert van egy kedvese, („Ilonának „fogom a hölgyet nevezni) aki, ugyan úgy, mint István, szintén a kezem alá feküdt néhány alkalommal.
Simán megkockáztatom, hogy Ilona, István párja ezen a földön - csak egyetlen hiba van - egyikük sem hiszi ezt el nekem!
István olyan, mint a férfiak általában - fejben éli az élete nagy részét, és ebből kifelé mindig csak annyit oszt meg a külvilággal - hogy Ő maga, rejtve maradjon a háttérben.
Néha felhívott (régen évekkel ezelőtt, és most is ezt teszi), ilyenkor arról beszélt, hogy majd elhozza hozzám az aktuális barátnőjét… és majd, ez meg az, fog történni hármunk között!
„Álmodik a nyomor”! – gondoltam Róla, de hogy miért, azt nem tudom, illetve, dehogyisnem tudom. Talán azért volt bennem ez a mondat, mert, minden, ami alkalommá válhatott volna az évek alatt, csak egy álom maradt István fejében – Ő volt mindig, aki visszakozott ezektől, az alkalmaktól, és mindig az utolsó pillanatokban.
Amikor megszűnt a fix helyem, István volt az első régi vendégem, aki rugalmasan kezelte a tényt, és pár hét után azt vettem észre, hogy a találkozásaink rendszeressé válnak. Mindig megemlítette, amikor felhívott, hogy „Ilona is jönni fog”… és én vártam a találkozást, azzal a titokzatos nővel, aki fontos Istvánnak.
„Aki fontos Istvánnak, fontos nekem is”? Nem tudtam, mire számíthatok, mert nem ismertem a stílusát nők terén!
Ilona egy nagyon érzékeny és rendkívüli lény… aki EGY, a kevesek közül, István számára, ezen a földön!
Kedvesek és szerethető emberek mindketten, István a maga „macsós” stílusában, sokszor otrombának tűnik, de Ilona úgy kezeli ezt a tényt, mintha egy csiszolatlan gyémántot tartana a kezében István személyében.
Tekintettel rájuk, a legyünkegyütthárman téma, éppen ezért, vagy ettől függetlenül ebben az életünkben soha nem fog működni.
URAK!
A FEJETEKBEN LEJÁTSZÓDÓ FILMEK, NEM VALÓSULHATNAK MEG AKKOR, HA ROSSZUL OSZTJÁTOK LE A SZEREPEKET.
FIGYELNETEK KELL ARRA, HOGY KIT KIVEL AKARTOK ÖSSZEPÁROSÍTANI, MERT KÖZBEN FONTOS, HOGY A NAGYJELENETNÉL NE FAKADJON SÍRVA SENKI… KIVÉVE, HA AZOK AZ ÖRÖM KÖNNYEI!
