Októberben lesz két éve, hogy egy kedves hölgy ismerősöm elköltözött Budára a kutyájával együtt!
Akkor....régen, minden nap együtt sétáltunk...jókat beszélgetve, azon nevettünk, hogy a két kutya milyen jól kijön egymással! Harapdálva noszogatták egymást a futásra....és vigyorogva szaladgáltak körülöttünk! Jó idők voltak azok, de sajnos vége lett!
Azóta egyedül sétálgatunk Spottyval, és ezen egyikünk sem akart különösebben változtatni! Az én kiskutyám nem fogadott el Szuzyn kívül senki mást. Így maradtak a magányos séták!
És aztán eljött a mai nap.....Délután, amikor kinyitottam a hátsó kaput még nem gondoltam arra, mi vár ott ránk! Két fiatal fiú ült a közelben egy fekete kiskutyával. Tovább mentem......de hiába hívtam a állatomat ő megbabonázva meredt a számomra ismeretlen kis ebre! Aztán elkezdtek együtt futni, és akkor döbbentem rá, hogy mit is látok! Nem is tudom mit éreztem! Lassan visszaindultam és megkérdeztem a fiúkat, hogy jól hiszem e azt amit látok! Bólogattak és elindultak az ellenkező irányba!
A két kutya csak állt ott és nem értették, hogy miért kell ilyen gyorsan véget vetni a nagy futásuknak..................
Azóta sírok! Nem tudom, miért, de mivel potyognak a könnyek megállás nélkül a szememből....én csak hagyom, hogy így legyen!
