Ó, Ó, Á, Á, Ú, Ú… (A megfigyelés már beavatkozás?)
A metrót várom! Nézem az embereket, amikor észreveszek két fiút, akik felém tartanak.
Kb. tizenhat évesek lehetnek, félvérek és ikrek! Nem beszélgetnek, csak állnak, és ők is nézelődnek, ahogy én is. Kicsit távolabb állok tőlük, de nem tudom, hogy miért, elindulok feléjük, közben megérkezik a metró, és mi hárman egy kocsiba szállunk.
Ők állva maradnak - én, leülök kb. egy méterre tőlük… de úgy, hogy jól lássam őket!
„Ó, Ó, NAGYON SZÉPEK, GYÖNYÖRŰEK”! – durva, hogy mennyire tökéletesek!
Megbabonázva bámulom őket… a bőrüket, az arcukat és azt a szépséges fejüket, ami egy csodás nyakba csatlakozik… Vékony, arányos testük, teljesen egyformának tűnik. Csak tátom a számat ezen a mérhetetlen duális szépségen, amikor a következő pillanatba találkozik a tekintetünk az egyik fiúval! Fiatal szűz teste van, de a nézése már férfias és vad…
Bámuljuk egymást, én kezdem rosszul érezni magamat, és ami ezután következik – hihetetlen – a fiú szűzies testében olyan tüzek égnek, hogy fellobbanok! És ő mit csinál - na, mit? Felemeli a mutatóujját „ejnye – bejnyét” mutat vele, és én elpirulok! Azonnal elfordítom a fejemet, de csak egy pillanatra tudom tartani magamat… és újra Őket nézem… na nemár!
„ÁÁ… Mi a faszom történik velem?”
– imádkozom, hogy sokáig együtt utazzunk, de a következő megállóban kiszállnak. Kicsavarodik a nyakam, és még akkor is nézem őket, amikor már mélyen az alagútban jár a vonat.
„ÚÚ, de durva, lassan száz éves vagyok, és még mindig miket csinálok… „
A szépségről nem lehet leszokni”!
Mert a gesztusok és a testbeszéd sok esetben helyettesítheti a felesleges locsogást!
Jó ez a mondat, tetszik nekem!
A NÉGY MUSKÉTÁS!
A lelken születésemnél fogva egy folyamatos adásra van beállítva, még akkor is, ha ezt néha ellenkezőleg élem meg!
Kalandozásaim kicsit lecsillapodtak, és megállapodtam négy férfi mellett. Ők sokkal többet jelentettek nekem, mint egy hétköznapi vendég. Olyanok voltak nekem, mint négy szeretem íz a tálcámon… Szívesen elfogadtam volna bármelyiket a magánéletemben is, főleg együtt mind a négyet.
(Ezek szerint hajlamos vagyok háremet tartani férfiakból!)
Előzőkben írtam már, hogy a mindenevőségem a férfiaknál is megmutatkozott! Négy ilyen eltérő típust, külsőt és habitust, nem lehet együtt említeni… ők mégis a szívemben egyenlően foglalták el a legjobb helyeket.
Előre bocsátanám a tényt, hogy egyáltalán nincsen kiváltságos helyzetben senki nálam, éppen ezért kaptak ezek az emberek hideget és meleget az évek alatt. Láttak szomorúnak, vidámnak, elfogadónak és elutasítónak, betegnek, egészségesnek és megannyi arcomat, ami nem volt mindig előnyös a külvilág felé. De ők mégis, és mindig visszatértek hozzám.
.....................................
Az első emberem – időrendben - és a sorban, ÉDEN volt. Ő az, aki a legrégebben járt hozzám és tényleg csak a saját rugalmasságának (pofátlanságának) és lazaságának köszönheti, hogy még ma is találkozunk. Tömören így jellemezném: Ő az aki, nem nyúl, nem beszél, csak néz!
(Megjegyzem, nagyon szeretem, ahogy néz!)
......................................
A második, és egyben a legfiatalabb, RÚBEN… aki, mielőtt bezártam volna, 2009 februárjában a „bazárt”, megelőzve mindent és mindenkit kilépett az ajtómon… aztán eltűnt a ködben!
(Ma reggel, (durván, öt hónap után) ahogy bekapcsoltam a telefonomat kapok tőle egy sms:
„Szeretnék veled Szeretkezni. RÚBEN.” - „Én is!” - válaszoltam neki.
A nap folyamán több sms is váltottunk, mire kiderült, (persze tudta ő, hogy már nem volt fix helyem, és most nem is értem a válaszát) hogy neki kellene helyet biztosítani. Próbálta rám testálni ennek a témának a lebonyolítását, mire én, fogtam magam és nem válaszoltam neki!
Két nap múlva küldtem egy sms: „Beszéljünk!” - de ő nem hívott fel.
„Kell nekem egy olyan szék, ami nyomja a hátamat”? - ezt kérdeztem magamtól a sok agyalás után - és nem értettem mire is megyünk egymással, meg ezzel a sok huzavonával. „Tele van a hócipőm, hogy egy barom vagyok!” –dohogtam magamban, bántott a dolog, mert szerettem volna érezni a testét, de ez most úgy nézett ki, nem jön össze nekünk! Mire ide értem az írásban, egy kissé elakadtam, és nem értettem miért jutott az eszembe az - az előző mondat a székről!
Tudjátok mit? Mi nők, igenis szeretjük, ha nyomja a hátunkat az a szék, mert akkor érezzük igazán, hogy élünk. Én nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne bújhassak még legalább egyszer RÚBEN karjai közé!
..................................
A harmadik férfi a sorban, PÍTER, akit azért választottam magamnak, mert emlékeztetett Montira. (akivel tíz évet nyomtam le az életemből) PÍTER különben is egy kedves, és szép férfi; a szexben aktív és követelőző - mintha minden pólusunk kívánná a másikat… mindezek ellenére Ő volt az, akit a legtöbbször „bántottam” ÉDEN után.
Olyan volt ő nekem, mint egy ragály - (tudod, hogy mindig elkapod, ha jön) és akkor neked annyi! J
Apropó, a telepen ahol lakom, láttam egy férfit a családjával: feleség, kisgyerek, babakocsi, szép nagy autó, és a legvégén egy férfi, aki olyan volt, mint PÍTER.
Teljesen ledöbbentem, ekkora hasonlóságon. A két ember között nulla eltérés - mintha kopírpapírral gyártották volna őket – ilyet én még csak egypetéjű ikreknél láttam! Meglepődtem magamon - de a sokadik pakolós fordulója után odamentem az férfihoz - és megkérdeztem nem rokona az én nagyon kedves ismerősömnek? Csak mosolygott, azzal a csibészes mosolyával és a fejét rázta.
(A minap, hosszú kihagyás után megint volt módom arra, hogy összebújjunk. Sokkal korábban jeleztem a pillanatot, amikor végre ismét találkozhatunk, de ő az utolsó utáni percig várt a válaszával, és aztán, amikor megérkezett, hosszú csengetés után még várakoznia kellett. Szerencsétlen ember, a kínok kínján ment keresztül, aztán ami ez után következett; talán kárpótolta az izzadtra izgult pillanatokért!)
.......................................................
A negyedik emberem, RONI, ő a halk szavú, nagyon gyengéd férfi az életemben. A magánéletében kőkemény üzletember, de nekem megmutatta a legérzékenyebb oldalát is, és odaadta a testét, akkor is, amikor beteg volt… csak azért, hogy nekem jó legyen!
Azért írok róluk, mert megérdemlik, és azt akarom, hogy tudják, nagyon szeretem őket!
Amikor februárban bezártam magam után a bérelt lakás ajtaját, akkor minden vendégem számát kitöröltem a telefonomból és ezzel a mozdulatommal három potenciális szeretőmet egy életre, kiiktattam az életemből.
……….................
Azt gondoltam, jó lesz így mindenkinek… de nem így történt!
Az eltelt hónapok alatt felhívott sok régi vendégem és azt kérték, ha lesz mód arra, hogy találkozzunk, akkor csak küldjek nekik egy sms.
Szóval a múlthéten felhív a barátnőm, hogy a gyermeke egy hétig táborban lesz… és ha lesznek hívásaim, akkor nyugodtan masszírozzak nála. Örültem ennek a lehetőségnek, és gyorsan lefixáltam három vendégemmel, ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Fentebb már ecseteltem, hogy hogyan lehet lemaradni egy ilyen soha vissza nem térő alkalomról, de Píternek sikerült… mert kitartó volt!
RONI, még februárban volt nálam, és úgy búcsúztam el tőle, hogy talán nem fogjuk látni egymást, soha többet. Kerestem a füzeteimben a számát… de nem találtam. Úgy forgattam a lapokat, mint az ördög, de a telefonszáma nem volt sehol…
Téptem a hajamat mérgemben…”Júlia, te egy marha vagy! Úgy kell neked”! – sírva morogtam, és tegnap, tök váratlanul megcsörrent a telefonom! Atya Isten… RONI volt! Örültem neki, és csak pár szót váltottunk egymással, amikor nekiszegeztem a kérdést, – Ugye találkozunk valamikor, és szeretkezünk? – nem szégyellem bevallani, de annyira izgalomba hozott a hangja, hogy nedves lett tőle a bugyim!
- Mikor találkozzunk? – kérdezett vissza, – MA! – olyan gyorsan vágtam rá a választ, hogy magam is meglepődtem.
- Ma nem jó, de holnapra intézek valamit, és felhívlak! – zene volt füleimnek a válasza.
Egész délután úgy vigyorogtam, mint egy vad alma. A kutyás társadalom a téren nem tudta elképzelni mitől pörgök ezerrel.
………………
Másnap délelőtt együtt mentünk egy panzióba. Nehezen találtuk meg a házat, majdnem egy órát kóvályogtunk az autóval. Ő ettől, ideges volt, én pedig nyugodt! „Jó ez a párosítás” – gondoltam magamban. Végre becsuktuk a szobánk ajtaját magunk mögött. Vittem magammal egy saját pokrócot és egy frissen vasalt lepedőt. Amikor lefeküdtünk végre az ágyra, a régi illatok egy pillanat alatt átjárták a szobát. RONI nagyon finnyás ember, ő mindent megszagol, mielőtt használná… és nem fekszik olyan ágyba, ahol valami nem tökéletes. Jó érzés volt mellébújni.
- Emberek, tudjátok, hogy mi különbség van a szeretkezés és a dugás között?
(Eszembe jutott, amikor először bújtunk össze. Már jó ideje járt hozzám, de soha nem éreztem egyértelműnek a közeledését, és ami azt illeti, nagyon sokáig húztuk mindketten, hogy ez megtörténjen.)
A férfiak, amikor elélveznek, úgy ejtenek ki mindent a kezükből, mintha soha nem fogták volna… azt. De, RONI, ebben is különbözött a sok férfitól.
Ő szerette a masszázst és ez, számára sokkal fontosabb volt mindig, mint egy kurta levezetés… és mégis, amikor megtörtént… úgy fogta utána a kezemet, mintha soha nem akarná elengedni.
A puhán lágy kezei, úgy érintették az ember testét, mint egy selymet. Az első alkalom olyan volt, mint egy előre megkomponált véletlen, közben pedig az volt az igazság, hogy csak úgy megtörtént. Amikor ráültem a mereven ácsingózó péniszére, csak kibuggyant belőle:- Annyira imádlak! – mondta, és közben éreztem, hogy egy pillanattal később már vonná is vissza ezt a furcsa kinyilatkoztatást. „Butaságokat beszélsz”! – gondoltam és közben nagyon jó volt minden, de onnantól azt éreztem, hogy egy kicsit félt tőlem.
Szegénynek, fogalma nem volt arról, milyen ember vagyok… (szerintem) csak megtörtént a dugás… és utána, mindig maradt benne egy enyhe megbánás.
A februári, utolsó találkozásunk óta eltelt négy hosszú hónap és most, nem tudtam, mire számíthatok nála! Aznap amikor bejelentkezett, egy filmet néztem, amiben a szereplők végig szeretkeztek két órát… Azt kívántam, bárcsak engem is így szeretne valaki.
És megtörtént!
Nem voltak szavak, csak ölelkező egymásba tekeredő végtagok, csókok – izzás és sóhajok! Nem voltak gondolatok, csak öröm, gyengédség és orgazmus - amit nagyon köszönök Neki!
Két órát voltunk együtt, és amikor kiszálltam az autójából csak egy apró csókot lehelt a számra:- Viszlát, Júliám!
…………….
(MEGOSZTOM MAJD AZ EMBEREKET? ÉS AKKOR MI VAN?
„Mondd Júlia, felkészültél arra, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, amit írsz?
Hogyan fogod megélni, túlélni a kritikát és a téged ért negatívumokat”?
Nem vagyunk egyformák, éppen ezért nem lehet mindenkire ráhúzni egy adott méretet. Van, akinek szűk lesz, és lesz olyan is lesz, akire nagyon bő.
A képmutatás egy Magyar betegség! Nem baj. A betegségből ki lehet gyógyulni kinek gyorsabban, megy, kinek lassabban – előbb vagy utóbb időben.)
IGEN! NEM!
Szerda délelőtt kapok egy sms: „Vagy? É.”
Egyre rövidebbek az sms –i, de nincsen idő ezen agyalni, mert hamarosan megérkezik, és amikor meglátom, majdnem sírva fakadok a látványától! Kialvatlan, fáradt, és a szemén egy jókora kötő-hártyagyulladással áll előttem Éden. Betuszkolom a fürdőbe, hogy minél hamarabb az ágyon feküdjön, és ahogy hozzáérek, abban a pillanatban lecsillapodik…
Lassan állok neki – „csak” - azt akarom, hogy neki legyen jó.
Aztán, minden megint úgy történik, ahogy Ő akarja – mert ő mindig egyet akar: Kielégülni! Lehetőleg mindenféle sallang nélkül, egyszerűen, mint az állatok… bedugni, és csak addig mozogni, amíg szükséges! A lényeg az, hogy kevés erőfeszítéssel - mindaddig - amíg el nem élvez!
(Nem csodálkozom ezen, hiszen a VILÁG is magától működik… mindenkitől függetlenül… kapíse?)
És akkor megszólalt a telefonja: -Ezt most fel kell, vegyem! – mondja - de alig beszél pár szót, mert a telefon túlsó végén a női hang csak nyomja a nagy semmit - megállás nélkül.
Alig harminc perc alatt még háromszor felhívja Édent, amik igazából nem is beszélgetések - csak a nő beszél – és az én emberem, meg csak igeneket és nemeket motyog a telefonba. Mindezt olyan hangsúllyal, hogy a hátamon feláll az összes szőr!
„Ez egy új oldala Édennek”! – ezt gondolom magamban – „egyszerűen nem is értem, hogy miért kell ez neki”? Amikor befejezi a nő a dünnyögést, felkelek az ágyból és kiviszem a telefonját a konyhába… „na, most aztán elég volt – a mi időnket ne rabolja senki” - és hagyom, hogy belém hatoljon hátulról – őrület – mert azonnal, elfog a nevetés, és arra gondolok, hogy „Éden engem kefél”!
…………………….
(Egyszer ezt írta rólam egy asztrológus:”Inkább elfogadó, bár néha nagyon kemény és kritikus! Ő az, aki mindig jól akar teljesíteni, (az érzéki területen is) de ugyanakkor nagyon szégyenlős is tud lenni.”)
Szegény asszony, ha ezt most látná… ÚÚÚÚÚÚ!
A NAPJAIM!
Hétfő van, és én vacakul vagyok. Sírdogálva ébredtem. Pont tegnap volt a napja annak, hogy azt mondtam a barátnőmnek. „nem tudok sírni”, és erre most, tessék - itatom az egereket.
- Mi a baj?- kérdezte a barátnőm. - Hogy mi a baj? Én vagyok a baj! Most ez van! Várok, hogy elmúljon, és addig is, sírva írogatok!
(Egy kicsit nyugodtabb lettem, mert végre felhívott RÚBEN - és úgy néz ki, mégis találkozunk - aztán este kaptam egy jó hírt is a „tesztemberemtől”.)
- JÚLIÁM, MEGVAN a KÖNYV BORÍTÓJA! - mondta
(Aztán, egy kis idő múlva az msn- n értekeztünk róla)
„M” üzenete:
Helló vagy?
Júlia üzenete:
Igen.
„M” üzenete:
Próbálom küldeni g. email -re
Júlia üzenete:
Ide nem megy? Itt is próbáld
„M” üzenete:
Most ment el tőlem. Nézd meg
Júlia üzenete:
Oké! HÚÚÚ DE DURVA! Bakker!
Júlia üzenete:
Ez brutális!
......................................................................
(A tegnap és a ma között eltelt egyetlen éjszaka, és RÚBEN ma délelőtt küldött egy sms-t:
„SOKAT GONDOLKOZTAM, DE NE HARAGUDJ, MÉGSE FOG MENNI! NE KERESS LÉGY SZÍVES! SZIA”!
Először fel sem fogtam, hogy mire vonatkozott a nemleges válasza, de a fejemben ott voltak a friss emlékek arról, amikor arra kértem, szeretkezzünk végre, ha már összejövünk… és ne csak basszunk… „Ó, hát ez baj”?
(Hajjaj, de nagyon buta „fiú” vagy Te DRÁGASÁG!)
„A rövidtávú memória, rettentő súlyos megnyilvánulását vélem felfedezni a mondatodban!
Én ettől még leszek”! - válaszoltam neki, és elküldtem az üzenetem!
.................................................
Mert beszélhetünk, ameddig akarunk, de attól, még nagyobb lesz a zűrzavar. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni, és ott van még a férfi is, akiket néha megérteni sem könnyű.
„Soha nem a világ kaotikus, hanem én!”
(Ismeretlen férfi)!
„Nem ismered ezt a közmondást drága”? – kérdeztem volna Tőle, de már nem volt rá alkalmam.
.......................... ................................ ...................................
„Mert minden vihar, lágy szellőként kezdi pályafutását”!
Olvastam ezt a két idézetet, és azt gondoltam, hogy sok mindent kifejez abból, amit mi nők úgy hívunk: FÉRFI!
- Elhagyott már téged, valaki, akit szerettél?
- El - Joan ránézett. - Hiszen valamelyik mindig elmegy. Előfordul, hogy a másik a fürgébb.
- És akkor mit csináltál?
- Mindent! - Kivette a férfi kezéből a poharat, és kiitta a maradékot. - Mindent! De hiába. Rettenetesen boldogtalan voltam.
- Sokáig?
- Egy hétig.
- Az nem sok.
- Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, meg a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi nem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember”.
(Erich Maria Remarque: A Diadaliv árnyékában)
Évek óta le van butítva az ingerküszöb - és így sokak - csak keveset, nagyon keveset látnak meg abból, amik!
AZ EREDETISÉG MINDIG KIVÉTEL.
AKÁRKI, NEM KÉPES RÁ… DE BÁRKI, IGEN!
TELJESEN NYILVÁNVALÓ LESZ, KIRŐL ÍROK, ÉPPEN EZÉRT NEM FOGOK NEVET HASZNÁLNI!
Ahogyan én láttam akkor, amikor megismertem, a világ legtermészetesebb módján élte szabad életét. Voltak ugyan kötelezettségei, de még ezek az apró „kellemetlenségek” is segítették abban, hogy azt tehesse az életével, amihez kedve van! Nagy adomány ez, és csak azok kapják, akik jók!
Önmaga infóival csínnyán bánt mindig, de ha meg is tudtam róla dolgokat, azok csak hátráltattak abban, hogy megismerjem az igazi arcát, és igazán el tudjam Őt fogadni a különcködéseivel. Aztán, hiába volt részemről (egy idő után) a teljes elfogadás, ha Ő minden alkalommal egyre távolabb került önmagától és tőlem!
Imádta a szexet, ez nem volt kétséges előttem! És az első fintora a sorsnak mégis az volt, hogy akit Ő maga választott társául - azzal egyszerűen nem ment neki. Láttam a testén a sebeket, amik azt mutatták nekem, hogy hogyan vesz magán erőszakot hosszú évek óta.
„A szerelem és a sexus olyan módon összekeverve, ahogy az ember éli, tiltott mágikus aktus, amely mindig újra és újra alkalmat ad arra, hogy újabb lények a természetbe való betörésre törvénytelenül felhasználják.”
A „FARKA”, ami mindenért felelős volt a szemében, rongyosra lett rángatva a keze által!
Évek óta elvetette már ezt a méregmagot önmagában, és a hajtások egyre csak bújtak elő belőle, és mérgezve behálózták lassan az egész szépséges testét! Talán, egyetlen egyszer jutott el agyban addig, hogy azt mondta: - ELÉG! ABBA HAGYOM! - emlékszem ezekre, a szavaira (néztem is jó nagyot) de aztán, mégis maradt minden a régi felállásban.
Pink - nek van egy óriási mondata:”A nők képesek orgazmust színlelni – a férfiak egy egész kapcsolatot”!
Onnantól, azt éreztem, hogy nagyon megváltozott! Egy felszínes emberrel keféltem, és mégis azt mondtuk egymásnak. - Köszönöm Drága, ez nagyon jó volt!
Aztán, egyre ritkábban jött; nem volt rá módja, vagy csak került - nem tudhatom! Soha nem feszegettem ezt a témát, mert örültem annak, ha egy - két órát mégis velem töltött.
ÉS, A SZABAD EMBERBŐL, ÖNMAGA RABSZOLGÁJA LETT EGY IDŐ UTÁN!
Talán észre sem vette, hogy merre haladt, de az is lehet, hogy mindent látott… és ő mégis nagyobb tempóra kapcsolt – „A kurva életbe, jöjjön, aminek jönni kell!”
……………………..
Nem bírta sokáig! Kerek egy hónap telt el a nemleges válasza után, és ma (2009. 08. 21.) kaptam egy újabb sms. Azt gondoltam, hogy visszaküldöm neki a saját elutasító sms –t, de aztán mégsem tettem.
Hogy miért? Egyszerű!
Én, nem ő voltam - és azt akartam ezzel érzékeltetni felé - hogy mekkora a kettőnk közötti különbség!
Találkoztunk aznap este, de semmi nem olyan volt, amilyennek lenni kellett volna, és aztán két ölelés között azt mondtam neki: - Menj haza!
Nem ellenkezett. Egyetlen hang nélkül megfürdött, és csak annyit mondott:- Azt szerettem volna, hogy neked is jó legyen! Vigyázz nagyon magadra! – mondta az ajtóban állva - mintha magának mondaná.
Nem éreztem semmit, amikor elhajtott az autójával, olyan üres voltam, mint egy kiszáradt kút.
ÚRISTEN! HÁT ERRE VÁRTAM? EZT AKARTAM ÉN OLYAN NAGYON?
EMLÉKSZEM!
Igen, emlékszem arra a két kivételes alkalomra Vele!
Semmihez sem tudnám hasonlítani őket. Minden úgy történt, ahogy mindig… de mégis volt ott valami plusz, ami abban segített, hogy más legyen, mint egy évek óta ismétlődő, kellemes ugyan, de felejthető alkalmak egyike.
2008. Augusztus eleje volt, (ő túl volt egy hosszú, fárasztó nyaraláson) amikor korán reggel megkaptam az sms -t: - Mikor tudunk találkozni? – kérdezte, és én sürgettem volna – Minél előbb! – írtam, de amikor belépett az ajtómon, akkor én már fél napja vártam azt a pillanatot!
A masszázs alatt azt éreztem, hogy még mindig nagyon távol van, és nem tudtam, hogy mit tehetnék azért, hogy 100% - -ban velem, és mellettem, legyen. Idegen volt a teste, és mégis ismerős. Amióta masszíroztam, nagyon sokszor voltunk együtt, de most valamiért halogattam a tetteket - vártam valami jelre… Tőle.
Soha annyira nem kívántam a testét, mint akkor,(amihez öröm volt mindig hozzáérni) és mégis, nagyon rossz lett volna, ha én teszem meg azt az első lépést.
Megvolt a masszázs, és ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam, hogy mit tehetek még; „SZERETKEZNI AKAROK VELED!”, szinte ordított belőlem a vágy.
És akkor ő, (mintha hallotta volna a segélykiáltásomat) széttárta a lábait, és az egész teste várakozással volt teli. Megmozdultak a kezei, és olyan természetesen nyúlt a bugyimba, ahogy addig az életemben senki nem tette velem, közel húzott a testéhez, és én érezhettem, lüktető péniszét!
Őrület volt, mert abban a pillanatban még a zene is szenvedélyesebb szólt a háttérben.
Teljesen fölé hajoltam, és hagytam, hogy vaginámat szeresse, és akkor, belassult az idő… mintha nem is mi lettünk volna az ágyon, hanem valahol mérföldekre a semmi közepén, a világűrben… ringatóznánk. Halványan emlékszem, ahogy lihegtünk és aztán furcsa hangok törtek fel a testünkből! Belém hatolt, amikor pózt váltottunk,(én sürgető voltam) de közben azon imádkoztam, hogy sokáig kitartson… és ott kiszakadt belőlem az a megmagyarázhatatlan, régóta elfojtott SÍRÁS!
Ömlöttek a könnyeim - minden elmosódott előttem - Rúben forró volt és kitartó. Teljes volt az összhang kettőnk között, és egyszerre élveztünk el!
Összeolvadtunk, és ez totális érzés volt! Amikor lerogyott az ágyra, arra kértem maradjon még bennem - a nyakamba csorgott az izzadsága - mégis súlytalan volt a teste a hátamon.
Vártam, hogy teljesen megnyugodjon, aztán hagytam még feküdni, amíg én lezuhanyoztam.
Érdekes érzés volt a zuhany alatt állni – amikor még mindig azt éreztem, hogy bennem van – mert minden bizonnyal „valami csoda történt”!
Ez a ritka alkalmak egyike volt, az életemben!
Csigalassúsággal öltözködtem… messziről jöttek a zajok és hangok - halottam, ahogy a fürdőszobában folyatta a vizet Rúben - és még akkor sem tudtam, hol vagyok!
Legszívesebben azt mondtam volna, „EMBER, AZONNAL FOGJUNK HOZZÁ ISMÉT”!
De e helyett valami érthetetlen okból a következő hagyta el a számat: - MOST NAGYON SOKÁIG NEM AKARLAK LÁTNI! – halottam a hangomat és ő csak bólogatott bután.
(De most komolyan, miért is kéne logikusnak lenni egy ilyen pillanatban?)
Láttam, hogy mennyire küszködik azon, hogy összeszedje utolsó erejét, (nehogy elfusson) mielőtt még kiadnám az útját… a lépcsőházban aztán mosolygósan mondta: - Fájnak a golyóim!
- Mert, nagyon sokáig visszatartottad kicsikém! – mondtam neki, és közben megsimogattam a kipirult arcát.
- Azt akartam, hogy neked n a g y o n – n a g y ón jó legyen! – vigyorogva tűnt el a lépcsőházi fordulóban és hallottam, hogy fütyörészik azzal a finom szájával.
Másfél hónapig bírta - este telefonált, és én ettől boldog lettem - aztán újra, minden ugyan olyan jó volt, mint az előző alkalommal.
(Akkor éreztem először, hogy megijedt, úgy, ahogy én is!)
„GÁZ VAN BABÁM”!
Utána már csak egyszer láttam, mielőtt végleg lehúztam a rolót abban az „angyali” lakásban…
……………………………..
EMBEREK!
Találtam egy alsónadrágot a fürdőben! Valamelyik vendégem gatya nélkül ment haza!
Halló kérem… otthon nem, fogja hiányolni az asszony?
(Uraim! Senkinek nem hiányzik egy szürke alsónadrág?)
……………………
A PAPUCS!
Többször is hallottam, hogy létezik egy babona, miszerint, ha veszel egy férfi papucsot, és az ajtódba teszed… (orral a bejárat felé) hamarosan megérkezik a várva várt ember az életedbe!
Simán állítom, hogy ez nem igaz, de lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem, mert nekem nem „működött”? Aztán, amikor itthon landolt a papucs gazdátlanul… és csak hányódott egyik helyről a másikra, egy nagy lendülettel elpakoltam a funkcióját vesztett lábbelit!
A betegség ott kezdődik, amikor az ember ezen agyal… a többi pedig csak egy állapot, amin lehet változtatni! Igen – igen! És ez furcsa, mert ez is azt bizonyítja nekem, hogy mennyire nem tudjuk, hogy mit írunk arról, amit még nem éltünk át!
……………………………………..
Volt egyszer egy érdekes beszélgetésen Ronival.
Arról ment a diskurzus, hogy az emberek milyen könnyen elfelejtik, hogy kihez kötötték az életüket. Ő szerette a feleségét - de amikor nálam volt - szerette önmagát.
Nagy nyugalmat láttam az arcán minden alkalommal – ahogy ellazult mellettem - és ettől olyan szerethető lett számomra. Boldog ő is, én is… és ez így volt jó! Aztán elment, mert otthon várta a tökéletes család és az a nő, akit mindennél jobban szeretett.
Sokat gondolkodtam azon, hogyha én lennék az a nő (az egyetlen)… és megtudnám, hogy merre jár az én szerelmetes uram, mit tennék… „Semmi nem lenne, hiszen szeret, és én is szeretem! Ennyi Vagy épp ellenkezőleg? Semmi nem lenne már a régi?”
