Hihetetlenül sok férfi hívott fel akkor, amikor ezek a hozzászólások megszülettek. Azt kérdezték tőlem : „Ez most egy csali, vagy van benne igazság?" - milyen kérdés ez most, és mit lehet erre válaszolni?
Nem tudom, és nem is akarom megfejteni, hogyan gondolkodnak ők, a FÉRFI NÉP…- De, nincs itt, kérem semmi csali!
...................................
Egyben azonban biztos vagyok, és ez a bizonyosság létezik az óta, amióta élnek a földön FÉRFIAK és NŐK!
A férfi és a nő– a vadász és a vad.
A férfiak vadásznak, még akkor is, ha nem vallják be. Sőt,ők azok, akik becserkészik, űzik, vagy lesből, hosszas várakozás után lövik meg a vadat…
Bizony urak! Ezek mind TI vagytok!
És akkor most, a vad, lehet ehető és ehetetlen, mindegy hogy igazi vad, vagy csak egy „vadacska”!
Nem lehet elhanyagolni, azonban azt a kérdést sem, hogy ki is az, aki leteríti a vadat! Vagy mindegy? Mert, mi van akkor, ha a vad, úgy dönt egyszer, hogy megáll, és nem menekül tovább?
Vagy?
A vadászat a lényeg?
Az teljességgel mindegy már, hogy a férfiak trófeákat gyűjtenek, vagy csak az éhségüket csillapítják a magunkfajta vaddal? Mi hát akkor a lényeg? Egyet azonban totál biztosan érzek - nem tudják - pedig teljesen nyilvánvaló!
Ugyanis - mindig a vad dönt arról, hogy a puska elé áll - vagy éppen megadja magát!
Nem hiszem, hogy a férfiak ezt tudják… nos, uraim, mi erről a véleményetek?
..................................................................................................................
(Elküldtem ezt, kis részt a barátnőmnek, aki gyorsan reagált is rá). Íme:
„Ehhez a vadászatos-vadas dologhoz hozzászólnék mostan! („P” egy nagyon okos kis hölgy aki, fiatal kora ellenére igen jól látja az élet nagy dolgait!)
Ha tálcán kínálod fel magad, leszarja. Ha segíted őt, és próbálod megkönnyíteni a dolgát az udvarlásban, egyszer csak leáll vele. Amint már nem figyelsz rá, észbe kap. Amint mással kezdesz randizgatni, ő is elkezd kaparni.
Akármilyen undorító, hogy sok ribanc játssza a féltékenységi játszmáját, mégis ők azok, akikért a legtöbben döglenek. Valamiért nem azt a vadat becsülik meg a vadászok, aki lefekszik a lábuk elé. A sok lagymatag, álmatag fasz, aki nem jut egyről a kettőre, egyből feléled és tudja mi a dolga, amint feltűnik a színen egy másik vadász.
Üdv"P"...
..............................................
- Bazd meg Mama, mekkora igazságod van! – írtam gyorsan a választ. Akkorát írtál… mondhatni fején találtad a szöget! Így van… ezek tények, de mégis azt kérdezem, meddig lehet ezt tenni? Egyszer csak azt mondod magadnak, legyen már vége ennek az eszetlen faszságnak, és öntsünk tiszta vizet a pohárba… mert utálod, hogy amit teszel az nem Te vagy! Egyszerűn, csak együtt akarsz lenni azzal, akit kívánsz és kész! A maszlagra már egyáltalán nem lenne szükséged… de tenned kell! Érted? Csinálni, mert különben leszarják a fejedet. Ezért aztán nagyon sok nő marad egyedül, akik így, vagy ehhez hasonlóan gondolkodik és, egyszer azt mondja: – Basszatok egyedül fiúk!
Ölellek: Júlia
.........................
„Mert az embernek nem csak EGYÜTTLÉTRE van szüksége,- írta vissza „P” – hanem arra is, hogy NŐNEK ÉREZZE MAGÁT a férfi mellett.
Miért tegye meg a Nő azt, ami a Férfi feladata?
A FÉRFI HELYETT? Ne nevezze magát Férfinak, ha nem tud férfimód viselkedni.
Az nem járja, hogy tökölünk, bizonytalankodunk, nyafogunk, aztán még mondogassa neki a Nő a nagy hazugságot: „Igen, drágám, igazi FÉRFI vagy!”
Ha keménykedni akarsz, Fiam, akkor viseld el a fájdalmat, a bizonytalanságot, viseld el a küzdelmet, a versenyt, a féltékenységet. Viseld el, hogy néha igenis költeni fogsz a Nőre, meg fogod mosni a fogad és meg is, fogsz borotválkozni… Talán csak a nő önbecsülése ment össze, amikor legyintenek ezekre, a dolgokra, csak hogy megkaphassák már végre. Csak, mert annyira kell már az együttlét, vagy, mert annyira tartanak attól, hogy elveszítik őt, hogy kicsúszik a kezük közül a pasas.
Hát igen. Ami puha, ki is fog csúszni. „P”
..............................................................
(Műtét folyik urak,figyeljetek, mit veszünk ki, és mit hagyunk bennetek!)
„A puhán csúszós dolgokra vagyunk koordinálva ma már? - kérdeztem vissza! Hogy merre haladunk ezekben, a dolgokban, az nem csak tőlünk függ, hanem egy rakás olyan dologtól… ami, ha tetszik, ha nem adott? Arra, hogy mit kezdünk vele mégis, csak a pillanat műve – sokszor nincs idő még gondolkodni sem – különben, azt veszed észre, hogy kicsúszott a kezedből az utolsó visszafordíthatatlan lehetőség is?
Ekkora lenne már a gáz… hogy a szagától is rosszul lesz az ember lánya”? – kérdeztem.
„Mi van akkor, ha így se, úgy se kapod meg, amit akarsz/akartál volna.
(„P” teljesen belemelegedett a témába… Ő ilyen elemző típus!)
És az, hogy mennyit vesztesz az ügyön, már csak azon múlik, hogy mennyire hagyod magad kihasználni.
Hogy hiába kedveskedsz, mosolyogsz, meghallgatod a faszságait, gondoskodsz, bókolsz, polírozgatod az egóját, elkíséred cigizni, lemondasz arról, ami járna, mégsem hajlandó becsülni, együttműködni, összeszedni magát… Hol itt az EGYENLŐSÉG”?
.......................................................
„Az, hogy mennyit raksz a „TE” oldaladra, Tőled függ! – próbáltam a lehetetlent felvázolni neki. Azt, hogy mennyit rak az ember a maga oldalára… TŐLED FÜGGETLEN! Ha nem teszel semmit, (mert így döntesz) akkor a semmit kapod… és nincsen csalódás…
Vágod?
Hol az egyenlőség? Miért, kéne lennie? Te talán olyan akarsz lenni, mint egy férfi?
Gondold ezt át, mert én, ha már ennyit dolgoztam azon, hogy NŐNEK NEVEZZEM MAGAMAT… nem tenném! - nem tudom mennyit segítettem neki, vagy épp magamon, de leírtam és ez fontos volt.....nekem!
........................................................
„Az egyenlőségnek nincs köze ahhoz, hogy ki milyen nemű és ez nem csak a férfi-nő kapcsolatokban igaz, hanem máshol is. Kettőn áll a vásár. Ezt jelenti”.- írta „P”
..............................................
„De kérdés lehet, hogy kitől teszed függővé az egyenlőségedet? Mert ha van ilyen, akkor nem árt tudni, azt sem, hogy hol és miért akarsz Te egyenlő lenni! Nem, de bár”? – próbáltam felvenni a ritmusát…
......................................................
„Amikor megteszel valamit azért, hogy cserébe törődést, figyelmet, szeretetet stb. kapj, de úgy érzed, hogy hiábavaló volt, vagy úgy érzed, hogy sehogy se felelt meg az, amit nyújtasz neki, pedig neked ez lemondással és vagy sok munkával járt. Amikor nem becsüli. Vagy észre se veszi. Na, akkor érzi úgy az ember, hogy „nem egyenlő”, „nem fair”. - Írta a válaszát „P”
Egy másik dolog.
Megfigyelted már, hogy az emberek néha (szándékosan) félreértenek dolgokat, (Szándékosan) nem akarják megérteni a célzást, vagy amit csak úgy mondasz? Miért?
Mert tényleg nem érti?
Mert arra vár, hogy részletesebben kifejtsd, mert olyan jó hallani?
Mert megrémül attól, amit mondasz, és mert nem mer rá reagálni?
Mert maga sem akarja elhinni, bár szeretné, ha úgy lenne? Mert olyan bizonytalan?
Vagy, mert elutasítja a dolgot pont azzal, hogy inkább meg sem érti, meg sem hallja a célzást?
Érdekes ez, mert már mindegyikre láttam példát az életemben… voltam aktív résztvevője és nézője is. Csak hát nem mindig lehet rájönni, miért is. És néha ez szar. Mert jó lenne érteni egymást. Üdv, „P”
.................................................
„Kis virág!
Nem tudom, igazán, hogy korral járó sajátosság e, de egy időn túl már nem olyan nagy súllyal bírnak azok a tények… hogy egyenlő vagy e mással, vagy sem. Egyszerűen nem is érdekel. Miért akarhatnék én egy férfival egyenlő lenni? Miért?
Tudod, amit tudsz, és passzolod a többit! Érted Drága?
Aztán a többi, ami felsorolásként lett írva… a „szándékosságról” szól – erről megint csak azt tudom írni… TE, és én, belül, mélyen mindent tudunk és érzünk, tudjuk a választ, hogy mit, miért csinál a marha, és hagyjuk! Ez az Ő játszmája, bíbelődjön Ő vele. Ez, nem a mi dolgunk.
Sokat görcsöltem ezeken én is, talán túl sokat is… aztán… megtanultam, hogy az olyan dolgokon ne rágjam magamat, amit nem tudok befolyásolni, és semmi közöm hozzá.
De mindennek a veleje, mégis az, hogy ha meg teszel valamit, azt ne tedd függővé mások hangulatától… tedd, mondd, vagy épp az ellenkezője! Ne tedd, és ne mondd! Vágó István?
Ölellek: Júlia
...............................................................
„Te arról beszélsz, – írta „P” – hogy egyenlőnek lenni… de én úgy értettem, hogy adni-kapni…
És nem is egyenlően adni és kapni, hanem egyensúlyban.
De mindegy…
Valójában az alap probléma nem ez, hanem az önbecsülés… Mert az a nő, aki nem becsüli magát igazán, folyton a másik kedvére tesz, a másik elvárásainak próbál megfelelni, hagyja magát kihasználni és rángatni… Miközben alig kap megbecsülést, holott ez lenne eredetileg a célja. De van, akinek nem lehet megfelelni. Van, aki akkor se becsüli meg, ha összetöröd magad érte…
És erre rájöttem az elmúlt pár napban, hétben, hogy amikor nem kapsz elég megbecsülést másoktól, magadnak még mindig megadhatod… Talán ez az, amit az ügy tanított nekem”… – szomorúan olvastam a szavakat, és sajnáltam, hogy nem hallgatták, és nem segítették az angyalok.
................................................
Cucika! Ha tanultál, akkor nem volt cél nélkül, amit tapasztaltál… MERT! Minden okkal van!
„A jó és a rossz is azért jön az ember életébe, hogy addig is tanulj, amíg nem ülsz az iskolában”! J
CSÓK! Júlia”
(Szeretem „P”-t és azt is ahogy ír, valami csoda folytán mindig akkor bukkan fel az életemben, amikor nekem is összejönnek a „tanulnivalók”!)
„HA VALAKI NEM ÚGY SZERET, AHOGY AKAROD, MÉG NEM AZT JELENTI, HOGY NEM SZERET.”
–olvastam ezt a nagy okosságot és ide írtam „P” –nek, és nektek is!
A változatosság, arról szól, hogy egy másik köpenyt adunk a hirdetésünkre?
„Vannak a visszajáró vendégeim, akik mint a vasbeton időtállók! Vannak az új vendégek, akikből visszajáró vendég lesz és vannak azok, akik színesítik a palettát és keresik a tökéletes masszázst! Kedves, nyugodt, szakképzett masszőrnő várja, tiszta, csendes helyen azokat, akik szeretik és becsülik a jó masszázst! Tele…”
………………………………………………..
„Elvek vannak, szabályok, falak, ha úgy tetszik; de ezek soha nem öncélúak!”
„Elsősorban a túlélésért szükségesek”… szoktam mondani. Másodsorban pedig azért, hogy mutassák a helyes utat, amin járok! Nincsen keserű íz a számban, mert a lelkem nyugodt, és addig, amíg tudok dolgokra nemet mondani, SZABAD vagyok! Akkor is így érzem ezt, ha mind ez csak egy illúzió”.
- Hogy ki vagyok én? Egy boldogabb választás részese, aki nap, mint nap, döntéseket hozok, vállalva azokat? Vagy???????????????????
…………………………………………
Elképzelhetetlennek tűnik az a mérhetetlen idő, amit egyedül töltök; elzárva magamat a külvilágtól, hiába vagyunk a masszázs alatt ketten!
„Voltak, és vannak kiválasztottak az életemben, akik valami csoda folytán sokkal közelebb kerültek hozzám”.
Kivétel nélkül aztán, mind eltűntek az életemből. Talán kötelezőnek hitték, azt, ami közöttünk történt? Nem tudom!
Pedig velem semmi nem kötelező - „a kötelező táncok zenéje nem nálam szól…”
Találtam ezt a szöveget, a jegyzeteim között! Nem tudom mikor írtam, de ott volt és most leírtam ismét.
Voltak napok, néha hetek, hogy egyedül dolgoztam. Ilyenkor mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer majd egyedül is képes leszek egy lakást fenn tartani - igazán jó érzés volt!
Mert mindent, amit felhalmoztam magamban és magam körül, arra készített fel, hogy idővel, egyedül bérelhessek egy lakást.
Szabaddá tett ez a tudat!
Sok csodálatos férfit masszíroztam meg. És ez minden alkalommal arról szólt, hogyan viszonyultak Ők, hozzám, a munkámhoz és önmagukhoz!
Mert a férfiak, akik hozzám jártak – egy szolgáltatást akartak –semmi mást
A 99% - nak, volt partnere, felesége, vagy éppen társa. Ők csak egy picit másra vágytak, mint a megszokott, így aztán nagy dőreség volt azt hinni - akár egy pillanatra is - hogy közülük találja meg az ember a párját!
A legtöbben, amikor elmentek tőlem, sokkal könnyedebben tudták folytatni a napi rutint és a kötelezettségeiket. Sok „ajándékot kaptam tőlük” - azzal, hogy engem választottak, és eljöttek hozzám - időt szakítottak az életükből, és ez volt az igazi ajándék nekem!
...................................
Tizenhárom év házasság után elváltam a férjemtől, akivel nem találtuk meg a közös hangot. Inkább szétmentünk, hogy mindkettőknek legyen még esélye arra, ha új életet akar valaki más mellett kezdeni
Fiatalok voltunk még, és ez a lehetőség járt nekünk! A férjemnek sikerült, de hogy jobban járt – e, ez az, ami örök kérdés marad!
Mégis köszönöm neki, hogy nem gördített akadályt anno az utamba.
.........................
A férjek, akik büszkén mutogatják a külvilágnak szép feleségüket, de az ágyban valami mégsem százas – Miért csinálják évekig?
Megszámlálhatatlanul sok férfi küzd otthon a visszautasítástól, és ezért mind azt hiszi, szégyellhető vágyaik vannak. „Korcs vagyok talán”? – halkan kérdezik maguktól, és olyan nőket keresnek fel, akik a vágyaikat, szó nélkül teljesítik. Nem értem én ezt! Rosszul hiszem azt, ha két ember vonzódik egymáshoz és szeretik a másikat, akkor meg tudnak mindent beszélni, és adni egymásnak?
A hazugságok gyorsan kiderülnek... az ágyban. Amikor az emberek, a saját testükön tesznek erőszakot, csak azért, mert, valami kötelező!
Ilyennek nem szabadna megtörténni, mert sokan a kirakatnak élnek, és belül rohad minden!
-VIGYÁZAT EMBEREK, mert eljön a pillanat, amikor betegek lesztek az elfojtásoktól!
(Én azt mondom, egyáltalán nem csoda, ha az olyan nő, mint én, vagy a még diszkrétebb hölgyek, egyedül élik az életüket! Mert hazugságban a mi fajtánk már nem akar, és nem is tud létezni!)
Tudjátok, szavak nélkül is látni, hol a bibi egy házasságban. Amikor a férfiember kirántja a jegygyűrűjét a zsebéből, pedig nem lenne gond, ha magán hagyná; a helye, akkor is ott van, ha nem látja azt!
……………
Néha járt nekem is a kényeztetés, és arra ott volt az én szépséges focistám. Minden porcikáját szerettem, és néha elgondolkodtam azon, milyen lehetne, ha szeretne engem, de mindent nem kaphattam meg az élettől!
Ha sikerült 2-3 órát együtt lennünk, az idő is fukar volt velünk, mert olyan gyorsan telt el mellette a jó…
.............
„Onnan tudhatom, hogy valaki igazán szeret, ha szabadabbnak érzem magam a társaságában, mint amikor egyedül vagyok?” – J. P. Sártré
(Ez az idézet csak félig igaz és a végén a kérdőjel sem véletlen!)
Vele, minden egyszerű és szabad volt, csak egyvalami nem…
Az ágyban megnyugodtunk, jó érzés volt egymáshoz bújni - De, SOHA NEM SZERETKEZTÜNK!
Minden erre utaló kísérletemet kedvesen hárított el. Nem is tudom, mit hittem akkor! Fogalmam sem volt miért teszi ezt velem… vak voltam, és egy valódi hülye, mint a szerelmesek általában – késő este aztán, mindig egyedül mentem haza. Ő jobbra, én balra… mert az utcán úgy viselkedett velem, mintha futólag találkoztunk volna!
Fájt, de nem akartam, hogy vége legyen - úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér!
Minden jó volt, és nem volt semmi sem jó!
Eszembe jutott itt és most egy közmondás:” Ha választottál, szembesülsz”! Mekkora rohadt nagy igazság ez a kurva magas léc, amit, nem voltam képes átugrani.
Éppen ezért csak hagytam, hogy történjenek a dolgok! De egy idő után minden kevés volt, és azt szerettem volna, hogy mindig velem legyen.
Azon a nyáron minden kezdett felborulni, és mindenki besokallt, de én még így is álltam a sarat!
Este 10 órakor jártam haza, mert a kolléganőm beteget jelentett, átirányította a vendégeit hozzám, ami nagyon jó, és fárasztó is volt egyben! Láthattam, sőt érezhettem, hogy milyen emberek járnak hozzá.
2002 - ben rohant az idő - gyorsan augusztus lett, és hiába tombolt a nyár, nem volt megállás!
Ott volt az a sok vendég, és köztük egy lengyel férfi, akivel alig értettük egymást, de ha az arcára néztem; azt láttam, hogy a csukott szemei alatt, mosolyogva feküdt az ágyamon! Ezek a vendégek mindig borravalóval jutalmazták a masszázst!
Pedig fontos tudni, hogy borravalót nem kötelező sem adni, sem kapni.
Életem során borravalót adtam én is olyan szolgáltatásokért, amit magaménak éreztem, és nem sajnáltam rá a pénzt soha - mert a pluszjuttatást, ki kell érdemelni!
Így voltam ezzel én is, és nagyon megköszöntem mindig, ha kaptam!
Elkövettem azonban egy nagy hibát! Egy óriási hibát! Nem ajánlom senkinek, aki ebben a szakmában dolgozik, hogy ezt tegye. És, hogy miért ne... mert, senki nem érti az okát, és csak visszaélnek vele, tudattalanul is a férfiak.
A focista vendégemtől nem kértem pénzt a munkámért…
Ha viszont, ő masszírozott meg engem, azt én, mindig kifizettem, ő pedig szemrebbenés nélkül eltette a fizetségét!
Ez más volt, mint amikor a vendégeimet, megajándékoztam nevük napján, vagy ha éppen, jó kedvem volt ... De amit a focistámmal tettem, megbocsájthatatlan volt, és nem tudtam, hogy hogyan változtassak ezen!
A szerelem egy valódi marhát faragott belőlem!
Évek múlva egy-két ilyen botlásommal újra szembesültem, de aztán azokat, rendre, és nagyon gyorsan kiiktattam az életemből!
Hiába, na, én aztán lassan tanulok!
.........................................................................................................
Éreztem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon. Nem akartam több ilyen óriási bakot lőni, de gyenge voltam, és akkor az egyik barátnőm elhívott egy TÜZÖNJÁRÁSRA!
Olvastam, hallottam én már erről, és nem kellett sokat kapacitálnia. Egy meleg hétvégén aztán azt vettem észre, hogy a Gödöllői Reptéren vagyok. A „füstös lábúak” (így hívják őket) nagyon kedves, kiegyensúlyozott emberek, és minden eltöltött perc öröm volt közöttük…
Nyolc, szűz lábú ember, és négy füstös volt a csoportban! Jól összeállított koreográfia szerint haladtunk előre, és az újak beavatásához egy teljesen „szűz lábú” embere volt szükség.
- Ő lesz az első, aki a tüzes szőnyegre fog lépni! - mondta a vezetőnk, mi meg csak ültünk ott, a „tűz szüzek” és mindenki a másikra nézegetett.
- Ki lesz az, aki magától bevállalja ezt az óriási tisztséget? – butaságnak gondoltam ezt az egész történetet, mégis rövid gondolkodás után felemeltem a kezemet!
„Meg vagyok őrülve!”- gondoltam magamban ahogy ott nyújtozkodtam, és hallottam a felcsattanó tapsot amivel a bátorságomat jutalmazták!
Aztán a vezetőnk minden órában, megkérdezte, készen állunk-e arra, hogy átmenjünk a tüzes szőnyegen, de az újak közül, sokan bizonytalanok voltak még…
Addigi életem azzal volt tele, hogy magamat háttérbe szorítva, mindig mindent másokért tettem, és most itt volt az alkalom, hogy ezután minden megváltozzon és magamért tegyek valami nagyot!
Aztán, minden gyorsan történt, mert éjjel két órakor, és nagyon sok irányított meditáció után eljött az idő a BEAVATÁSRA!
Kiballagtunk az erdőbe, és egy óriási máglyának valót hordtunk össze. Ahogy a tűz melege egyre jobban felmelegített, azt éreztem, hogy valaki, vagy valami rajtam kívülálló „dolog” segíteni fog nekem, és semmi bajom nem esik azon az éjszakán! Közel táncoltunk a tűzhöz, ami megperzselte a bőrömet, és felkorbácsolta bennem, a szabadságra vágyó Júliát…
Amikor a tűzmester szétgereblyézte és elegyengette az elszenesedett máglyát, a tüzes „szőnyeg” 1500 fokon izzott a lábaim előtt!
Kellően széles és hosszú volt ahhoz, hogy mindenki, aki rálépett megtapasztalja azt a hőt, amiről ez idáig csak újságban olvasott! A „füstös lábúak” azt ecsetelték, hogy egyetlen trükkje van ennek a sétának: - Úgy kell rajta sétálni, ahogy az utcán tennéd! – hihetetlenül hangzott, de mégis eljött a pillanat, és én ott álltam egyedül az izzó szőnyeg előtt és akkor, meghallottam „azt a hangot a fejemben”!
„Indulhatsz!”- suttogta valaki a fülembe és én, ráléptem az előttem gomolygó tűzre! Nyugodtan mentem végig rajta és semmi bajom nem esett! Csodálatos, felszabadító érzés volt!
Nem tudom, hogy miért, de kitört belőlem a sírás, és csak zokogtam, mint egy gyerek – az öröm könnyek meggyőzték a kételkedőket, és utánam mindannyian - kivétel nélkül átmentek a tüzes szőnyegen.
Egy igazi csoda volt, amit megtapasztaltam… és boldog voltam, hogy megtettem!
Hajnali fél hatkor értem haza… és úgy aludtam azon a reggelen, mint egy újszülött ember!
