Ez egy régi történet.(1991. 01. 16 – 17.)
Hogy honnan jönnek ezek a kis történetek? Naná, hogy leírtam őket…
Egy nagyon szomorú ténnyel kezdődött az a szokásom, hogy írnom kellett mindent. Anyukám, beteg volt, és az orvosa azt mondta, fel kéne írni, milyen ütemben változik az állapota. Vastagbél rákja volt és már három éve húzta vele úgy, hogy évente kioperáltak belőle mindig egy darab beteg részt. De mostanra, már csak a nagy káosz maradt benne… kevés ideje volt hátra, hogy végleg elmenjen közülünk.
Nyár végén már nagyok voltak a fájdalmai. Az érkező mentősök gyorsan felpakolták egy hordágyra, és ahogy kifelé araszoltak, Anyu megállította őket:
- Csak egy pillanatra uraim, szeretnék az Uramnak mondani valamit! – mindenki várta a nagy mindent eldöntő mondatot - olyan reménnyel teli volt a pillanat. Csak fogta az Apám kérges kezét, aki akkora már pityergett és azt mondta: - Tudod, Apám mit sajnálok ebben az életben? – erre aztán mindenki felkapta a fejét – Apu közelebb hajolt, a könnyek végigcsorogtak a barázdákkal teli arcán.
- Mit sajnáltál csillagom? – kérdezte.
- Hát azt, hogy soha nem csaltalak meg! – puff neki.
Ez volt, Anyám „búcsúcsókja” az Apám számára, mert nem semmi asszony volt az én Anyám!
Akkor és ott megfogadtam egy életre, hogy én nem így fogok meghalni! Ember legyen a talpán, akit nem fogok megcsalni! ÁMEN!
Ott voltam vele kettesben, amikor meghalt a kórházban, feküdt az ágyon és nagyon nehezen vette a levegőt.
Nem volt magánál – megtöröltem az arcát egy vizes ruhával, a bőre viaszos - rossz érzés volt érinteni azt az embert - akit a magam módján, de mindig szerettem.
Furcsa szagok terjengtek a kórterembe, és én azt hittem, hogy Anyu bekakilt. Ahogy felhajtottam a pokrócot, láttam, hogy a lábai fekete foltosak, és nagyon nem értettem, mi történhetett vele. Az ajtó előtt elment egy nővér és kiszóltam neki:- Elnézést megkérdezhetem, mitől foltos az Anyukám lába? – a nő odajött és visszahajtotta a pokrócot… sokatmondó mozdulat volt!
- Azok ott, hullafoltok! Próbáljon elbúcsúzni az Édesanyjától, amíg lehet! Ő hallja magát, de reagálni már nem tud semmire! – és otthagyott bennünket - egymásnak.
Csak ültem az ágya szélén és fogtam a kezét. Valamit motyogtam a számmal: - Itt vagyok melletted, ne félj! – de, semmi nem volt bennem, olyan üres voltam belül, mint egy kongó hordó.
(Szűz Máriám, tegezem az Anyámat az utolsó pillanataiban! Aztán már nem vett többet levegőt – BEVÉGEZTETETT!)
..........................................
Akkor most térjünk vissza 1991- re.
Mindaz, amit ide írok valóság! Képek, érzések, és nagyon sok betű egy elsárgult papíron!
„Hátulról kezdem. 1991.Január 17. péntek volt. Huszonnégy óra telt el lassan, és még mindig csak „próbálom összeszedni” magamat és a gondolataimat. Egy nagy káosz kavarog a fejemben. Ha valaki most megkérdezné, mi vagyok, ki vagyok, akkor nem tudnék rá válaszolni. Csak a bambulok bele a világba – próbálok gondolkodni, de nekem ez most nem megy!
(Az életembe, ha történtek szép dolgok, akkor azt mindig ilyen nagy és mély csendekkel éltem meg!)
A történetnek van eleje is, amit a papíromra nem írtam le. Egy fiatal, szép férfival találkozgattam akkoriban, aki az esküvőjére készült, de előtte még egy rakás olyan dolgot ki akart próbálni, ami a későbbi ínséges időkben tartja majd benne a lelket!
Én voltam az, aki ebben segített neki! Tudom a nevét, de itt most legyen inkább őkelme MÁTÉ!
Máté, úri gyerek volt… Gazdag család állt a háta mögött éppen ezért fontos volt nekik, hogy hasonlóan jól eleresztett legyen az ara családja is! Hogy nem volt szerelem, senkit nem érdekelt akkor, ez az elhanyagolható tényező?!
Máté nem szaladt annyira előre az időben, Ő csak jól akarta érezni magát a mostban, és erre én tökéletes voltam neki.
Egy napon felhívott és arról beszélt, hogy van egy barátja, MONTI, aki szívesen csatlakozna hozzánk egy alkalomra, ha én is benne vagyok. Ez a hármas felállás olyan álma volt, amit addig akart megtenni, amíg nem volt elkötelezve!
- Oké, csináljuk! – mondtam, mert akkor még én se csináltam ilyet az életben, és nagyon kíváncsi voltam, mi fog belőle kisülni!
1991.Január 16. Csütörtök volt, és én hajnalban keltem. Megállapítottam, hogy nagyon rossz éjszakám volt. A közért és a pakolászás után éreztem, ahogy egyre emelkedik bennem a pumpa. A gyerekeim iskola előtt még kérdeznek ezt, azt - én összevissza válaszolgatok, már nem ott jár az eszem - hanem az előttem álló napra koncentrálok!
Nem tudom jönnek-e, és közben az jut eszembe, ha nem halok meg addig, akkor én itt leszek… és ez a tudat egy kicsit megnyugtat.
Negyed nyolc van, és semmi nincsen előkészítve. Kapkodva izzadok és a Jó Istenhez, fohászkodom, hogy késsenek egy kicsit, mert ezer és egy dolgom lenne még… „Késsetek fiúk!” – fohászkodom,- csak most az egyszer!
„Jaj de nagy butaság!”- ha késnek, akkor még a végén azt fogom hinni, hogy nem is jönnek el!
Érzem, hogy pontosak lesznek - és igen, itt van a várva várt csengetést - alig tudok beleszólni a kagylóba… a fenébe, még fürödnöm kell, és mit vegyek fel?
Ülök a vízben… BIZTONSÁGBAN VAGYOK! Hallom, ahogy beszélgetnek… „Miről diskurálhatnak ezek?” – az a képtelenség jut az eszembe, hogy ki sem megyek közéjük!
De már fésülködöm, és közben remeg a kezem: - NYUGALOM JÚLIA! – hallom a hangomat, próbálom a lehetetlent és üzemel!
Úgy megyek be a fiúkhoz, azzal a tudattal, hogy ÉN, ITT MA, CSAK NYERŐ LEHETEK!
Hát akkor erre igyunk! Érezhető a feszültség bennük, és a mosolygós arcok mögött valami megmagyarázhatatlan izgalom. Hogy ki, mit fogad meg magában, nem tudom, de hogy én mindent megpróbálok, hogy segítsem a fiúk zavarát oldani… az tuti!
„Szeretni fogok, úgy ahogy eddig még soha, hogy ezt a napot senki ne tudja elfelejteni, amíg él”!
Ruhában, talpig felöltözve készül az első fénykép. E M L É K! Ezt meg kell örökíteni az utókornak. Amikor majd mindketten nagypapák lesznek, előveszik a rejtett kis dobozukból a képeket, és nézegethetik magukat! „Milyen jó volt!”
Akármi is történik ma, teljességgel egyedi és különleges lesz mindenki számára, de hogy ki hogyan fogja megélni, azt mindenki döntse el magában!
Állunk egymás mögött, én középen – Jaj, csak úgy tudjam irányítani ezt az egész dolgot, hogy senki ne érezze magát mellőzve! – gondolom magamban és érzem a testem minden pontján a sürgető feszültséget. Bujkálnak a kezek, próbál mindenki bőr közelébe kerülni. Sóhajok törnek fel a fiúkból, ahogy lejjebb csúszik a kezem, elől és hátul. A fiúk leteszik az óráikat és megszabadulnak az ékszereiktől, én pedig a gátlásaimtól!
Valamelyik nadrágjában matatok – benyúlok mélyen… és érzem azt a semmihez sem hasonlító forróságot – és még mindig állunk a szoba közepén. Be van csukva szemem, de érzem, tudom, hogy összenéznek a fiúk… hangtalanul kommunikálnak, és közben megy a kacarászás…
„A DISZNÓK MOST BEINDULNAK”! – és így történik!
„Csoda történik, tudjátok”?- vetkőztetjük egymást. Félig ülve, félig fekve csókolom hol az egyiket, hol a másikat.
„Olyan távol vagytok egymástól! Akkor most hozzuk egy kicsit közelebb egymáshoz a két ifjút! Na, megálljatok csak!” – még most is gondolkodom… ez így nem lesz jó – jaj, mit kell ilyenkor csinálni? Máté mögöttem, a barátja alattam. „Finom, tiszta ember, és görbe farka van!” – és még mindig itt vannak a gondolatok.
A számba veszem a péniszét, nyögdécselve sóhajtozik, a kezei a hajamban turkálnak – hátul, Máté berakja a farkát a forró lukamba… jaj, de nagyon jó! J
Hamar elélvez! „Hová ez a sietség?” – és most egy filmszakadás – emlékeim szerint elélvezett Monti is, és én hol az egyik, hol a másik fiú péniszét és száját dédelgetem felváltva!
Azon incselkedem, tudják - e, hogy egymás nemi szervét csókolják általam? De ők csak nevetnek és csillog a szemük. Együtt mennek fürdeni… hallom, ahogy hahotáznak…
– Egymásba ért a farkunk! – mondják, és nem halkítják le a hangjukat… a hülye gyerekek!
Szendvicseket készítek, amíg ők lemossák magukat, aztán én is, megfürdök. Nézegetem magamat a tükörben és tetszik, amit látok!
– Szép vagyok és kívánatos, mosolyogj Júlia, Te most a szerencse lánya vagy! – és boldog vagyok, mert tudom, hogy szeretnek az angyalok!
Most meztelenek a fiúk, és készülnek az újabb képek. Ellenkeznek, és mégis pózolnak… micsoda ellentmondás!
„Mindenki örül”? – kérdezem magamban, és látom, érzem, hogy Máté megváltozott.
Nem akarom elhinni, de Máté féltékeny! Nincsen megállás, és ettől a görcstől szabadulni nagyon nehéz - Monti most a passzív szemlélő, aki ül az ágyon, és azt nézi, hogy bekötöm a szemét Máténak - látja, ahogy hasra fordítom, nézi azt is, hogyan szeretek! Sugdosok Máté fülébe, (próbálom a lehetetlent) csókolgatom, nyalogatom, harapdálom a feje búbjától a talpáig…
„Csak gondosan! Mert megérdemli az én kicsikém!”
- Semmi ez az egész, csak lazíts és élvezd, amit teszek! Hát nem érted, hogy ennek nincsen tétje? – suttogom a fülébe.
(Leteszem most a tollat, és gondosan kezet mosok – lehúzom a nadrágomat és szeretem magamat – minden olyan nedves ott lent – a hideg kezemtől összerándulok, olyan, mint egy áramütés, de még ez is nagyon jólesik!
Behunyom a szememet és látom ŐKET, olyan mintha itt lennének velem… érzem az illatukat, alig mozgatom a kezemet… és érzem, ahogy jön… és semmi nem tudja megállítani. Görcsösen összerándulok, ahogy érzem a combjaimban az erőt! A kéj maga a csoda, semmihez sem hasonlítható felszabadító érzés! Még most is lüktet a vérem és akarom még és még!)
Máté a bekötött szemével annyira védtelen… mégis tudom, hogy ezt kell, tegyem vele… ellenkező esetben nem fogok tudni segíteni abban, hogy átlépjen önmagán, és azon, amit látnak a szemei!
Kedvesen szeretlek! – súgom a fölébe, és látom, hogy Monti biztat a szemeivel. „Sok sikert Júlia”! – ezt olvasom ki a nézéséből. Valaki legalább bátorít…
Beveszem a számba Máté halott kis péniszét, olyan, mint egy reszkető puha kis jószág – az ágyon csak nagy ritkán mozdul Monti – néz e bennünket, nem tudom, csak azt tudom, hogy most nekem máson kell segítenem. Csókolom mindenét. Szeretem a száját… valósággal belebújok… Élezgetem, és a tojásait sem hagyom ki, meg sem fordul a fejemben, hogy más is van a szobában, mint mi ketten. Akkor látom, ha kinyitom a szememet – és elcsodálkozom azon, hogy milyen messzire merészkedtem… itt és most!
Úgy helyezkedem, hogy Máté keze a lábaim, közé furakodhasson. Közben szopom, nyalom, szívogatom…”Életet bele! Úgy sem hagyom abba, ha görcsöt kap a szám és a kezem, akkor sem hagyhatom”.
Kínlódva hullámzik a teste… „Segíteni akarok, tudod, Te Kismadárka”!
Hol elernyed, hol megkeményedik a kezeim között. Fogalmam sincsen, hogy mennyi idő telik el így… zihálva veszi a levegőt, és már fröcsög a sok kis Máté… borzalmasan nagyot élvez. Hozzábújok, puszilgatom, és azt érzem, hogy semmi nincsen annál szebb és jobb, mint örömet okozni valakinek, akit kedvelsz… amikor ott vergődik alattad és arra vár, hogy segíts neki, mert mi sem egyszerűbb ennél!
MOST ITT VAGYUNK HÁRMAN, MERT EZ A MI NAPUNK… „A BENZIN ELSZÁMOLÁS NAPJA”!
A táskájukból előkerül valami, amiről nem tudom, hogy mi az, mert… rejtegetik…
- Csak nem valami csúnyaság? – kérdezem, és piszkál a kíváncsiság, hogy mit tartogatnak a fiúk!
- Neked nincsen más dolgod, mint lefeküdni, és élvezni, azt, amit veled teszünk. Most megmasszírozunk és neked csak élvezni, kell! - Monti kezében egy kis üveg, amire ez van írva, „SZEX OLAJ”,mert ő tudta, hogy mi kel nekem.
Óvatosan beleszagolok és megállapítom, hogy nagyon finom az illata. Hasra fekszem, a fiúk a két oldalamra helyezkednek és indul az első csepp… „hideg nagyon” és én összerándulok.
Simogatva masszíroznak – őrületes illat terjeng a lakásban!
Ahogy a lábam közé érnek, valami elkezdd csípni… Úúúúúúú! – ugrok fel, hogy kiszaladjak a fürdőszobába… - Sietek vissza! – kiáltom, de hiába minden igyekezetem, mert Máté már nem akar hozzánk csatlakozni.
Sértődés a levegőben, de Ő mosolyog és annyit mondd. – Nincsen semmi baj… csináljátok! – abban reménykedem, hátha kedvet kap ahhoz, ami ezután következik, mert most fordított a helyzet.
Máté az, aki néz bennünket, ő a passzív szemlélő… Monti, pedig az, aki élvezheti, hogyan szeret Júlia!
Lefekszünk a földre, hol alattam, hol felettem, hol így, hol úgy helyezkedünk… próbálgatjuk, hogy meddig mehetünk el ebben a komoly játékban… Montinak csillognak a szemei – jó belenézni, teljesen kikapcsolok. Úgy szorítom, mintha az életem függne Tőle – ki és bejárkál bennem – közben úgy nyögünk, mint az állatok.
Aztán a farka ott van a tomporomnál…- Csak finoman és óvatosan… szűz területen jársz drága! – alig bírom kinyögni a szavakat. Kérem és könyörgök – nem vagyok képes megfogalmazni még most sem, hogy mit éreztem – fájt is meg nem is – különleges érzés – csak azt hallottam, hogy Montiból milyen furcsa hangokat csalogat elő az érzés… és tudtam, hogy ő is azt érzi, amit én!
Amikor kinyitom a szememet, érzem a könnyeket az arcomon és látom, hogy komolyan néz Máté… Későn kapcsol szegénykém! – Ilyenkor mosolyogni kell drágaság! - és hívom, hogy csatlakozzon hozzánk!
Csak fekszünk összekapaszkodva… és azt érzem, hogy mindhármunknak másképpen dobog a szíve!
Sokkal később… ki tudja miért, harapás nyomokat fedezek fel e térdemen! Nem értem, hogy hogyan kerültek oda… Hihetetlen nap volt.
LÉPCSŐFOKOKAT LÉPTÜNK ÁT – HÁRMAN! ROHANTUNK VALAMI FELÉ, KÖZBEN, AZ EGYIKÜNK LEMARADT. NEM VOLT IDŐ VÁRNI RÁ, MERT SZALADNI KELLETT TOVÁBB!
…………………………..
Ezek után kétszer öt év csoda költözött az életembe MONTI személyében… amit itt és most köszönök meg neki!
(Mátéval mindent megbeszéltünk, párszor még összebujtunk mielőtt megnősült… azóta nem láttam!)
MONTI VOLT AZ EGYETLEN FÉRFI AZ ÉLETEMBEN, AKIT NEM CSALTAM MEG, AMÍG EGYÜTT VOLTUNK!
Amikor ezeket, a sorokat írtam… bejelentkezett Viki az msn –n, és mivel ő is olvasta a 1991. sztorit – úgy döntöttünk, beszélgetünk róla.
Mit kell tudni Vikiről? Kegyetlen sok rossz dolgon ment keresztül, annak ellenére, hogy már túl van a második férjén is. Mostanság a fiával (aki, a barátja is egyben) ossza meg a háztartását és még mindig várja az „igazit”!
Júlia üzenete:
Őszinte, szókimondó, megdöbbentő, pozitív? Köszönöm! És valami rosszat?
Viki üzenete:
Nem lehet egy ember őszinteségéről rosszat mondani.
Mert jó, legyen az bármilyen.
Júlia üzenete:
Azt mondod?
Viki üzenete:
Igen. Ez egy olyan dolog, amit manapság nagyon kevesen engednek meg maguknak
Mintha ez valami kiváltság lenne
Mert az őszinteség felelősség és következményekkel jár
Júlia üzenete:
Pedig nem az… csak el kell kezdeni… és megy.
Viki üzenete:
Ezt kevesen merik vállalni
Júlia üzenete
Nem tudom… nekem most nagyon sokat segít.
Viki üzenete:
Onnantól kezdve, hogy valaki meri vállalni a dolgait és őszinte lesz minden teher, leemelődik a válláról
Mert nem zárod magadba. Lerakod a másik elé
Viki üzenete:
Itt van, ez van. Tetszik vagy sem
Júlia üzenete:
Jól érzem magamat… sokat segít abban, hogy lássam a hibáimat, és a rossz beidegződéseimet
Viki üzenete
Megszűnik a titkolózás a köntörfalazás, képmutatás, a mássá válás
Egy olyan emberrel beszélsz, aki szintén őszinte és ezt nem csak bántásnak veszi és tudja ezt kezelni akkor bizony nagyon jó
Júlia üzenete:
Tudod, nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne érezzem, hogy közben változtam…
Viki üzenete:
De kevesen vannak ilyenek
(Csak nézem, hogy milyen nagyon sokszor használja azt a szót, hogy ŐSZINTESÉG! Milyen dolgod van vele Drága?)
Senki nem hall meg úgy, mert mindenki változik. Ki jobban ki kevésbé
Ki erre, ki arra. Az egy más kérdés ki merre szeretne változni
A változás akarása az önismeret és minden ilyen dolog akkor jön el, amikor az ember úgy érzi valami nem jó
Júlia üzenete:
Korrekt, vágom… de vannak azok a láthatatlan különbségek… és nekem azok nagyon fontosak… MOST legalábbis!
Viki üzenete:
Valami nem úgy működik. És akkor el kezd keresgélni. Először másban aztán magában. És vagy eljut oda, hogy ő, Ő legyen vagy nem
Ki előbb, ki később
Júlia üzenet:
A magában keresés mindig nagyon nehéz… az emberek aztán ezt a lépésüket rendre ki is hagyják, amíg élnek
Viki üzenete:
No, igen az nem könnyű dolog és ezt mindig más dolgok is alakítják
Leginkább a környezet próbálja az emberek
Megmagyarázzák, hogy ez, úgy nem jó meg ne így gondolkodj
De ha egyszer én így akarok gondolkodni,
Na, akkor mi van?
Júlia üzenete:
Tudni kell a tutit, hogy merről jön a fény…
Viki üzenete:
Mindenkinek máshonnan. Az út nem egyforma
Mindenkit másképpen alakít az élet, hiszen nem vagyunk egyformák
Kiből ezt, kiből azt kell előhozni, hogy tovább tudjon, lépni vagy meglássa azt, amit éppen neki kell.
Júlia üzenete:
Még jó. Azt tudtad, hogy ettől tudunk néha komoly gyöngyszemeket halászni ebből a nagy tengerből?
Viki üzenete:
És bizony itt óriási kanyarokat lehet tenni az életben
Hát az élet egy nagy színház tele színészekkel
Tudod mi a dugás és a szeretkezés között a különbség? Tetted fel a kérdést…
Júlia üzenete:
Simán… erről nem is tudnék írni, ha nem éreztem volna már a különbséget… vagy ez most egy vicc? Mert ha nem az, akkor nyomjad!
Viki üzenete:
Múltkor egy férfi szexre invitált mondván szeretkezzünk egyet
Nem, nem vicc csak a te gondolatod érdekelt. Szóval én erre
Mi nem szeretkezhetünk, hiszen nem szeretjük egymást. Köztünk max. Egy jó szex lehet
Ettől ő kiakadt… Kérdem mi a bajod
Én illúzióromboló vagyok ő szeretkezni, szerelmeskedni szeretne velem
Júlia üzenete:
Aki beszél róla, szerintem, nem tudja igazán „csinálni” mert ez olyan, mint egy művészet… a jó hegedű is akkor szólal meg mesterien, ha egy igazi művész játszik rajta.
Viki üzenete:
Na, mondom akkor ahhoz talán valaminek ki kéne alakulni köztünk, mert addig csak a testiség van az- az a dugás. Nekem ez a különbség
Júlia üzenete:
Ritka tánc manapság!
Viki üzenete:
Igen, ilyen ritka, mert ehhez még egy hatalmas bizalom is kell, hogy teljesen át tud adni magad a másiknak, és az élménynek. Ez a nagyon ritka, hogy a gátlásodból semmi se maradjon.
Viki üzenete:
És egy ilyen után a másik nem enged el, hanem veled marad, és ott van, és álomba ringat
A dugás után meg semmi nincs
Júlia üzenete:
Azt mondta tegnap egy nagyon kedves ismerősöm (hölgy az illető), hogy olyan rossz, amikor azt mondom, - Tegnap dugtam egy jót! - és én azt mondtam erre: - Miért? Nem hazudtam… nem beszélhetek eget rengető szeretkezésről, amikor csak egy jót baszok!
Szegény… az arcát kellett volna látni!
Viki üzenete:
Na, igen ezt mondom, hogy így fogadják az emberek az őszinteséget. Pedig belül tudja mi a dörgés
Júlia üzenete:
Hát persze… nem hülye… sőt! Csak a vágyaikat rávetítik a szavakra… és az nem ugyan az!
Durva!
Viki üzenete:
Vagy nem meri felvállalni azt, ami van
Őszinteség-felelőség
Júlia üzenete:
Majd rájön… hogy a hazugság nem vezet sehová!
Viki üzenete:
Vagy örök önámításban marad
Júlia üzenete:
Csináld mással, de magaddal soha! Ezt szoktam mondogatni!
Viki üzenete:
Múltkor egy barátnőm azt mondta nekem: Nagyon irigyel, amiért én ennyire vállalom magam és az életemet, hogy én merek ilyen lenni minden nehézség ellenére
Jó érzés volt. Ő most nyiladozik
Júlia üzenete:
A neved hívság Te NŐ!
Viki üzenete:
Az
Meg az egó. De jó volt hallani, hogy ezt más is látja, még ha nem is neki tettem, és ő ebből merít. Vagy ha megdicsérnek.
Júlia üzenete:
Hahaha - hihihi
Viki üzenete:
Hiába jó és ez van
Júlia üzenete:
Tök jó, nem vagy egyszerű.
Viki üzenete:
Nem más miatt teszem, de attól még jól esik a lelkemnek, és az ilyen, tovább lendít
Rossz vagy sem. Szeretek az emberekkel „játszani”
Júlia üzenete:
A férfiakkal! Nem?
Viki üzenete:
Mostanság van is ilyen, annyira jó tőle magamba nézni, hogy most mit is akarok én.
Igen ő jó fejlesztő
Júlia üzenete:
Minden azért van, hogy meglássuk magunkat tükör nélkül is!
Viki üzenete:
Igen-igen! Ez a faszi, akiről írtam.
Na, ennek olyat csavartam az agyán, hogy öröm volt nézni. Azóta tök jókat dumcsizunk, már az elődökhöz képest
Júlia üzenete:
Szegénykém… azóta is egy irányba közlekedik?
Szégyelld magad… mit csinálsz nem félsz a karmától?
Viki üzenete:
De megértette végre azt, amit nem látott! Álomvilág szindróma- egóval spékelve
Amúgy jó emberke
Viki üzenete:
Nem! Van annyi)
Nem győzőm őket –már, mint a karmákat, he – he – he
Júlia üzenete:
Egy, ide vagy oda - nem számít?
Viki üzenete:
Így valahogy
Júlia üzenete:
Te NŐ!
Viki üzenete:
Vagy felismerem vagy, nem, kár agyalni
Júlia üzenete:
B A S Z O D!
Viki üzenete:
Ha igen hurrá, ha nem, akkor majd legközelebb
Júlia üzenete:
Van más választás (?)… nincs! Mindig van következő, DE Meddig?
Meddig még?
Viki üzenete:
Párat sikerült és biztos van még egy tucat, magamat ismerve.
Korai ezzel foglalkozni
Júlia üzenete:
Nem lenne jobb fentről nézni a marhákat… glóriával a fejünkön?
Viki üzenete:
De talán! De ahhoz bizony tapasztalás kell, nem kevés…
Júlia üzenete:
Jessz… igazságod van!
Viki üzenete:
Így innen nézzük a marhákat, szarral a fejünkön
Júlia üzenete:
Nagy ám a különbség… idáig érzem! ÚÚÚ
Mama mennem kell.
Mondd, felhasználhatom azt, amit ide írtunk?
Viki üzenete:
Persze… Én is megyek, mert sáska gyerekem éhen hal!
Júlia üzenete:
Köszönöm Drágaság!
Viki üzenete:
Pusza. Szió
(Viki nagyon jól ismeri Montit, úgyhogy, az átküldött részlet igen – igen ismerős volt számára!)
........................
ELKÜLDTEM ÉDENNEK AZ ÍRÁST, MERT, KIVÁNCSI VOLTAM RÁ, TETSZIK E NEKI!
És az újabb „teszteredményt” ma kora délután be is zsebelhettem tőle. Örültem neki… hogy megünnepeljük a sztori „hatását”.
Kihalt volt a város, a nap melege és a beton forrósága után nagyon kellemes volt egy közös tusolás - aztán gyorsan ágyba bújtunk.
Éden egy igazi vadkan. Az érzelem legkisebb jelét sem mutatja dugás közben. Igen, ez egy dugás… és mind az, ha vele vagyok! Itt nincsen érzelgősség, nincsenek simogatások… csak ki és be!
Tényleg olyan, mint egy gép, hallom, ahogy kattog akkor is, amikor ki van kapcsolva.
Csak néz bele az ember képébe minden érzelem nélkül. Ha vele bárki jól akarja érezni magát, akkor ezt el kell, hogy fogadja… és aktivizálnia kell önmagát, mert ÉDEN a farkán kívül semmit nem tesz bele egyetlen aktusba sem.
És most várom a dorgáló megjegyzéseket. PL. ilyeneket: „Hogy te milyen hülye picsa vagy.... megérdemled a sorsodat” trillili – trallala, stb., stb., stb.
Egy filmben mondta egy női szereplő „Miért van, az hogy a férfiak szíve a farkukban van? Vagyis a farkukon keresztül kell szeretni őket?”
Semmi baj nincsen ezzel, mert ettől függetlenül, vagy éppen ezért SZERETEM AZT AZ EMBERT AKI ÉDEN!
Mert tudni kell, hogy nem fürödhetünk mindig egész testünkkel a szerelmünk illatában… néha ez is kell, és ez is jó!
ÉRTITEK? NEM ÉRTITEK? NEM BAJ, ÉN ÉRTEM!
Szóval az ágyon Éden egy ász… mert képes olyan sokáig visszatartani, azt hogy ne élvezzen el, hogy az már csoda számba megy. Ez aztán a színtiszta agymunka, mert a marha ezt csinálja a helyett, hogy lazítana.
Sziszeg, mint a kígyó… kihúzza… bedugja, és közben olyan arcokat vág, mintha szenvedne… aztán látom, ahogy mosolyogva csillog a szeme, és bírja addig, amíg azt nem mondom: - ÉLVEZZ EL!
Egyszer, majdnem meghalt! Életveszélyes állapotban kórházba került… Ahogy magához tért, és elmúlt a közvetlen veszély, mit gondoltok mi volt az első, amit kipróbált?
Segítek..................................
Emberünk a farkát „tesztelte” a takaró alatt, és megnyugvással konstatálta, hogy még mindig jól működik a ceruza!
….........................................
Szóval a hátam mögé keveredik, és jó mélyre hatol bennem, olyan érzés mintha keresztül akarna döfni!
- MIT CSINÁLSZ TE ROHADT PATKÁNY! MEGFOJTALAK TEKIBASZOTTBAROM! – úgy buggyan ki belőlem ez a pár szó, mintha becézném – a szeme sem rebben tőle.
Igazi állat, amit az ember arra használ, amire született!
Ismer, és tudja, szeretem a farkát, mert hihetetlen sokáig bírja… Akármelyik mega pornó színésszel felvehetné a versenyt; egyszerűen azért mert „ott van abban, amit csinál”! Nekem fontos a kényeztetés, de ő erre képtelen. Mint a jég, a profizmusa hideg, kegyetlen és mégis jó vele, mert nagyon egyszerű eljutni általa az orgazmusig.
Igen, az orgazmus az, ami csak itt a földön adatik meg… ne hagyjátok elveszni Hölgyeim!
………………………..
(MEGOSZTOM AZ EMBEREKET? ÉS AKKOR MI VAN?
A képmutatás egy Magyar betegség! Nem baj. A betegségből ki lehet gyógyulni kinek gyorsabban, megy, kinek lassabban – előbb vagy utóbb időben!
MONDJA MEG NEKEM VALAKI, MIÉRT FELEJTENEK OLYAN GYORSAN AZ EMBEREK?
Tudom, hogy lesznek fanyalgók, mert ilyennek is lenni kell, de valami nem fér a fejembe!
Van egy nagyon kedves ismerősöm, akinek megmutattam az 1991- s írásomat. Férfi az illető, aki régebben egy „igen - igen hangsúlyos” szakmában dolgozott!
A reagálása éppen ezért döbbentett meg: - EZ ENGEM NEM ÉRDEKEL! -írta! – OKÉ! – válaszoltam - de belül, mélyen belül - furcsán megmozdult bennem valami!
Este, fürdés közben azon gondolkodtam, hogy miért így reagált, aztán eszembe jutott egy régi történet, egy fiatal barátnőmről!
..............................
A történet egyszerű volt, és arról szólt, hogy egy alkalommal rajta kapta a szüleit, amikor azok szeretkeztek!
Fuldokolt a sírástól, amikor próbálta elmagyarázni, mekkora trauma ez neki: - Hogy ez milyen undorító! - folyamatosan ezt hajtogatta… és megállíthatatlanul folytak a könnyei.
Megfogtam a kezét és odavezettem egy tükörhöz. Nehezen vettem rá, hogy belenézzen. (Nem értette, hogy most ezt miért kell)
- Nézd oda, mit látsz a tükörben? – kérdeztem nagyon lágy hangon. - Mit látnék? – kérdezett vissza pityogva, – Hát természetesen magamat!
- TUDOD KI AZ OTT? – és kieresztettem a hangomat. (De csak azért, hogy meghallja, amit ezután mondtam neki)
Szipogva várta a fejleményt, és ahogy fogtam a karját, éreztem mélyen belül, hogy érti, megérti a szavakat, amit az arcába csapok:
- AZ OTT TE VAGY! EGY KIBASZOTT VÉGTERMÉK ABBÓL AZ IDŐBŐL, AMIKOR AZ ANYÁD, MEG AZ APÁD MÉG SZERETKEZTEK. BOLDOGAN VÁRTAK TÉGED, TE BUTA PICSA! ÉPPEN EZÉRT NEM ÁRTANA, HA FELNŐTKÉNT VISELKEDNÉL, AKKOR, AMIKOR RÓLAD VAN SZÓ!
MERT, MOST R Ó L A D VAN SZÓ!
A nyakamba borult, alig tudtam megvigasztalni, és ott, felnőtt lett az én barátnőm!
....................................
És most térjünk vissza a férfiemberre, itt a történet elején!
Nem vagyok térítő, nem az én tisztem! Arra, ott van egy rakás önjelölt prédikátor… és az igazat megvallva fogalmam sincsen miért reagált elutasítón a könyv részletére. Lehet, hogy rossz napja volt, nem tudom!
És milyen az élet? Mindig „kapunk” valamit, amit ide, vagy oda beilleszthetünk, mert ettől lesz ez a könyv igazán kerek és egész.
Nézem a tv és, elhangzik egy mondat: „KÉREM VISSZA A FALAMAT! DE, EZÚTTAL KÉT MÉTERREL MAGASABB LEGYEN”!
Itt és most ajánlom a kedves ismerősömnek - nagy szeretettel - az „amnéziájára”, hátha segít neki ez a kis „gyógyszer”!
