"Nem ahhoz kell sok erő, hogy az ember kitartson valami mellett, hanem ahhoz, hogy lemondjon róla! Ha ma, vége lenne, nem bánnám, mert ami történt, csodálatos volt!”
A Corn gitárosa.
A továbbiakban meg fogja mindenki érteni, mit is jelent nekem ez a fenti idézet.
Mert én úgy döntöttem, írni fogok!
Elsősorban azért, hogy olvashassátok - vagy ha úgy tetszik - a megosztás kedvéért! Zárójelekkel fogom jelezni a gondolataimat, és azokat az eseményeket, amik a jelenben történnek velem!
Bizonyára tudjátok, hogy nincs az életünkben olyan külső akadály, amit tőlünk függetlenül, valamiféle megátalkodott színpadmester tolna elénk!
Mert minden a mi teremtményünk, és ez itt, az én művem!
(A titkok megosztásáról olvastam a minap. Létezik egy ma is aktív oldal a neten: http://postsecret. blogspot. com ahol sok névtelen sóhaj, kérés, segélykiáltás, kinyilatkozás kap helyet – aminek az olvasása után talán, mások is kedvet és bátorságot kapnak arra – amit eddig eltitkoltak, de, szívük szerint megosztottak volna mindenkivel.)
Amíg le nem írjátok a saját történeteket, addig itt van Nektek, az én élő példám – felbuzdulandón, arra, hogy mindenki könnyítsen magán – megjegyzem, nagyon kellemes, és felszabadító érzés!
Amit az ember belül nem old meg, kívül majd, mint a sors bukkan majd elé!
Mint valami amerikai filmben… úgy kezdődött minden!
Egyszer volt, hol nem volt; valamikor 2001 őszén álmodtam… „Mentem a tengerparton és fölöttem szikrázott a nap. Az égen darumadarak szálltak, „v” alakban, és amint felnéztem, az első madár lenézett rám és azt mondta: - Neked, masszíroznod kell!
Nagyon erős, határozott álom volt. Felriadtam, elvégeztem a dolgomat, és ahogy visszafeküdtem aludni, minden ott folytatódott, ahol abbamaradt.
Ismét repültek a madarak, de most, az összes daru egyszerre nézett le rám, és újból az a határozott mondat: -
- Neked, masszíroznod kell!
Reggel, azonnal elmeséltem a lányomnak az álmot, és hozzátettem: – Én masszőr leszek!
- Anyám, biztos úgy lesz, ha te mondod, de te nem is tudsz masszírozni! – tette hozzá, gúnyosan, de ezt én nem hagyhattam.
A sorsom eldőlni látszott, – Éljünk hát a csodával, ha már rátaláltunk! – ordítottam bele a világba, hogy mindenki meghallja!
………………………………………
Az álom, és a kézzelfogható valóság között talán három röpke hónap telt el, amikor én (hetekig fejben masszíroztam) úgy éreztem, „jól megy már ez nekem”!
Feladtam, életem első hirdetését: „HÁZHOZ JÁRÓ MASSZŐRNŐ VAGYOK! Egészséges hozzáállással, igényességgel végzem a munkámat. Bátran hívjanak! Tele…”
„Nem kell más, csak egy kis olaj, önbizalom, és két kéz!” - erre gondoltam!
Mert az emberi test egy zár, amibe a kulcs beilleszthető és csak egy nagy játék ez az egész, hogy a megfelelő kulcsot mindenki megtalálja az életében. Az én kulcsom a MASSZÁZS volt az emberekhez és ezzel az adománnyal, rengeteg „zár” kinyílt nekem a hét év alatt.
ÖNBIZALOM? NANÁ, HOGY ARRA SZÜKSÉGEM LESZ!
Ott volt bennem az a rengeteg kérdés: mit, hogyan, miért tegyek, vagy éppen ne tegyek!
És az is - hogyan alakítsam a masszázst - erősen, lágyan, lassan, gyorsan? És a számomra legfontosabb! Mit vegyek fel, vagy mit vegyek le ahhoz, hogy kényelmesen érezzem magam?
(SŐT! Igazából, nagyon féltem, mert nem tudtam még, hogy ez ilyen fontos lehet!)
Legszívesebben nagykabátban masszíroztam volna!
Aztán minden olyan gyorsan történt ... megjelent a hirdetésem és vártam az első hívást - Úr Isten! - rengetegen hívtak.
A férfiak kényelmesek! Házhoz hívni valakit, aki pontosan érkezik, szolgáltat és azután tovább áll: a világon a legegyszerűbb történet! Autóba ülni, bumlizni a városon keresztül; az pedig egy kicsit más történet. Mert a férfi álma, hogy a masszőr házhoz menjen - pihen, fizet és a masszázs után - szívesen szunyókál egy nagyot.
Enyhe gyomorgörccsel a hasamban végre, 2002. február 28-án de. 11- órakor az első vendégnek a lakására érkeztem.
A férfi, rutinos volt és az ajtóban már köntösben fogadott!
Éjszaka dolgozott, de készen állt arra, hogy neki kezdjünk a masszázsnak! A televízióban egy zenei csatorna szolgált háttérzajnak, és ő hason fekve hagyta, hogy beolajozzam, szunyókált már egy kicsit, amikor megkértem, hogy forduljon meg. Nyugdíj mellett dolgozott, de a masszázsra nagyon fiatalosan reagált! Furcsa volt látni, és érinteni egy idegen testét; és a hatást látni; amikor egy férfi biológiai órája 12 mutat. Izzadtam, feszült voltam és görcsöt kapott a lábam, de a végén dicsérte a kezemet és mindennel meg volt elégedve. Búcsúzáskor megkérdezte, hogy mióta masszírozok… azt feleltem: – Ön, életem első kuncsaftja!
Mosolygott, amikor becsukta az ajtót – Hívni fogom! – mondta.
(Három évig hűséges vendégem maradt; aztán megnősült… akkor volt hatvan éves!)
Boldogan mentem hazafelé!„EMBEREK! Masszőr vagyok”! Minden olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt.
